2017. október 12., csütörtök

Ősz

Miután három határidős munkából kettőt megcsináltam (közben jött még egy, de hát piha), ma úgy döntöttem, szerzek egy csomó szép őszi levelet díszítésként. Egy órán át sétáltam a környéken, és azt kell mondanom, a lakhelyünktől literally 6 méterre van a legszebb őszi avar.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell kirándulni, sőt. De azért menő.

2017. október 5., csütörtök

7. kötet

Amúgy azért nagy a csönd, mert dolgozom ezerrel. Még azt is elárulom, min: a 7. Sapkowski-köteten, amely A tó úrnője címet fogja viselni. Beszámoló természetesen majd megjelenés után.

2017. szeptember 30., szombat

Aranyos kis robot

Néha szeretnék feltaláló lenni. Amolyan Gru-féle. Kicsit robinhúdos, kicsit gonoszankacagós, és meg lennék győződve róla, hogy találmányaim az emberiség érdekeit szolgálják.
Az egyik első dolog, amit készítenék, egy (pontosabban sok) levegőben repkedő kis robot lenne, amelyik éles lézerfénnyel megsüti azok kezét, akik az autóablakból kidobják a cigicsikket. Vagy egyéb szemetet. Vagy tulajdonképpen mindenkinek megsütnék a kezét, aki eldobja a szemetet az utcán. És aki az erdőben dobja el a szemetet, annak nem megsütné a kezét, hanem levágná. De amúgy ilyen aranyos kis robot lenne, nem bántaná az utcaképet.

2017. szeptember 26., kedd

Fognak discoverelni?

Végre megérkezett az új Star Trek sorozat. Vannak benne klingonok, vulkániak, van Csillagflotta, meg minden, de van feeling? SPOILER

2017. szeptember 24., vasárnap

Cuki, okos... és beszél

Tündérbogárka 22 hónapos. Amikor valamit nagyon ügyesen csinál, akkor közli, hogy "ügyes vagyok", majd rögtön utána: "nagylány vagyok". De azért ő még egy pici kislány, és még sokat kell aludni a szülinapjáig, ezt mondogatom.
A legnagyobb izgalom, ami ebben a hónapban történt vele, a bölcsi. Szeptember elején kezdtük, és egy hét alatt beszokott, nagyon ügyes volt. Heti háromszor jár, és ugyan reggel még előadja a műsort, hogy ő inkább haza szeretne jönni velem, de amint elmegyek, jól érzi magát, és mindenki szereti bent, és rendesen eszik, és minden oké. Ami a bölcsi mellékhatása volt, az az alvásának ideiglenes megromlása, éjszakánként felriadt, és azóta az elalvás nehezebben megy, de szerintem már sikerült feldolgozni az élményt, mert a felébredések elmaradtak, és már sírdogálás sincs lefekvéskor. Szóval nagyjából visszazökkentünk a rendes kerékvágásba.
Ebben a hónapban is a beszédre gyúrt, de most aztán igazán látványosan. Múlt hónapban azért még csak szavakat mondott (bár szép kiejtéssel és ragozással), most már mondatokban beszél: "Bácsi levette pólóját", "Szerintem Anni néni vásárol", meg ilyenek. Tudja mondani, hogy "álmos vagyok", de ha szomjas, akkor azt mondja, hogy "inni kell". Amikor a mondókás könyvet nézzük, és a Cirmos cica haj-hoz érünk, akkor teljesen elmondja a sztorit: "Mérges kislány, megijedt cica, megette vajat, nem szép dolog."
Neki is kezd kialakulni a nyelvi humora, biztos a tesójától tanulta. Teljesen magától kitalálta, hogy a sonka beceneve "sonki ponki", és amikor egyszer mondtam neki, hogy a lépcsőn lefelé óvatosan, majd hozzátettem poénból, hogy san-san, akkor rámnézett, elmosolyodott, és közölte, hogy "ez vicces".
De nemcsak beszédben, empátiában is eszméletlen sokat fejlődött (eddig is benne volt ez a fajta kedvesség, csak most még hatványozottabban). Érti, ha valaki sírdogál, ha szomorú, és ha valakinek fáj valamije, akkor azonnal odajön, és simogat vagy puszit ad. Egyik alkalommal az apukája nekem mesélte, hogy fáj a lába, és ő csak ott sertepertélt, hallotta, és nem is figyeltünk nagyon rá, de egyszer csak odajött, és adott egy puszit Apa lábára. Főz a babának ebédet, utána lefekteti és betakargatja. Megöleli a mackóját, és mondja, hogy "szejetem".
A legnagyobb tudománya viszont a mesélés. Egyelőre elég nehéz követni, mert még azért szórványosan beszél, és nekem kell kitalálni, hogy miről van szó, de elmeséli a tegnap látott Pluto-meséket ("teknős levette páncélját", "nagy kutyus ott volt ágyon"), elmesél dalokat, mondókákat ("szegény legény elszakadt inge", "kutyus lába fáj"), bölcsiből történeteket ("Gergő sírdogál, adtam puszit"), és ezeket teljesen random, ahogy eszébe jutnak, mondja. Nem vagyok biztos benne, hogy rajtam kívül más is meg tudja fejteni ezeket a meséket, de igyekszem bátorítani, hogy ne felejtse ezt a jó szokását később sem.
És még egy nyelvi okosság. Ülünk az autóban, előttünk kocsisor, bambulok. Egyszer csak mondja hátulról, hogy "tesóé". Mondom micsoda, a szék? Vagy az autós játék? Nem. Tesóé. Fogalmam sincs, miről beszél. Erre elgondolkodik, látszik, hogy zakatol az agya, majd mondja, hogy "Lencsibabást". Áhá, értem, énekeljem el a lencsibabásat? Felderül, majd folytatja: "Előbb! Tesóé!". Mármint hogy előbb a tesója kedvenc dalát. Tehát ő eredetileg is ezt szerette volna, és amikor látta, hogy nem értem, keresett valamit, amiről tudta, hogy asszociálni fogok az éneklésre, és onnan már el tudta magyarázni, mit akar. Zseniális.

2017. szeptember 22., péntek

Az odavezető út

Amikor az ember igazán nagyon szeretne valamit, akkor jön a spórolás. A spórolás egy - közben elég idegesítő, visszatekintve viszont dicsőséges - folyamat, amelynek során türelem, vágyakozás és lemondások hosszú sorával végül elérjük az áhított célt. És az, hogy ennyit dolgoztunk, vágyakoztunk és tettünk érte, még értékesebbé teszi a megszerzett tárgyat/élményt. Sajnálom azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik nem élik át ezt az utat. Persze nyilván nekem is jól esne néha, ha bizonyos céljaim közelebb lennének vagy akár most elérhetném őket, de megtanultam, hogy van haszna az odavezető útnak.
Amikor gyerekként kellett spórolni (például egy új Barbie-ruhára), a lemondás abból állt, hogy nem vettünk fagyit vagy rágót. Felnőttként komolyabbak a célok, komolyabbak a lemondások. Nem járok intézményesített tornára, nem megyek Apocalyptica koncertre, nem veszek drága sajtokat, nem veszek a gyerekeknek még egy könyvet, ilyesmik. Még a muszáj-dolgoknak is megfigyelem az árát, próbálok a hellyel vagy a mennyiséggel játszani. Mindig mérges voltam a nagymamámra, hogy képes elmenni több buszmegállót azért, mert máshol 10 forinttal olcsóbb a margarin - de most kezdem érteni. Ha valaki évtizedekig gyakorolja a spórolást, akkor nem tudja abbahagyni akkor sem, amikor már fizikailag nehéz neki.
Szerencsére nekem még nem nehéz fizikailag. És a végeredmény mindenért kárpótol (remélem).

2017. szeptember 20., szerda

Számsütiárus

Ebben a hónapban a legnagyobb esemény az oviba visszamenés volt Kistücsöknek, amit elég jól visel. Fizikailag csak egy napot volt otthon betegen, persze van ovitakony (=a sose múló minibetegség, amivel még mehet oviba), de amúgy jól van, étvágytalan volt egy darabig, de az inkább lelki talán. Nem mondom, hogy szívesen megy, de csak egy napot volt teljesen letört és kedvetlen, amúgy várja bent a pénztárgép, szóval nagy baj nem lehet... Meg sokat beszéltünk mostanában a kötelező dolgokról (pl. fogmosás, öltözés, oviba járás, ilyesmi), és hogy lehet morcogni, de nem nagyon éri meg, és azóta minden reggel megkérdezem, hogy "Ma morcogni fogsz, vagy jókedvű leszel?", és akkor nevet.
Amilyen okos amúgy, rögtön levágta a helyzetet. Ő megy oviba, aztán a tesója megy bölcsibe, és már az első nap rám nézett nagy komolyan, és mondta:
- Akkor te pedig hazamész egyedül.
Úgyhogy el kellett neki magyarázni azt is, hogy visszamegyek dolgozni. Azt hiszem, megértette.

Amióta ovi van, azóta kap zsebpénzt. 75 forintot. Azért ennyit, hogy lehessen jól számolgatni, és sok kicsi érme legyen. Az első zsebpénzét azonnal elköltötte egy túró rudira, de azóta már van 225 forintja, és még mindig nem költötte el, gyűjtöget. Még nem derült ki, hogy mire. Lehet, hogy ő maga se tudja.

Ottó, Ibolya, Jancsi, Laci
Kicsit megviseli, hogy nem lehet kimenni ebben az esőben, de azért igyekszünk kitalálni új játékokat. Ebben a hónapban a kislego (a rendes méretű) hódított, már trónszéktől kezdve macskariasztó házig mindent építettünk. A négy emberkénket is elneveztük: ők sorban Ottó, Ibolya, Jancsi és Laci. A postaláda és a lámpaépítés még a tuti, az irányított, füzetből való építés nem annyira.
Emellett az alábbi játékokat találtuk ki:

  • Számsütiárus: ő a boltos, készít képzeletbeli számsütiket, én vagyok a vásárló, és megkérdezem, milyen számsüti van, mire kitalálunk valami ízesítést (csokis, málnás, szilvalekváros), és megvásárolom. Például a szilvalekváros kettes sütit. De néha elfogy a kettes, és akkor csak kilences van. Ízvilágban pedig már egész gasztronómiai magasságokba emelkedtünk, személyes kedvencem a málnaszörpös és a fahéjkrémes négyes.
  • Passziánsz: a franciakártyával már jóval korábban megismerkedtünk, hiszen számok vannak rajta, és lehet jól sorbarakni, de most az esőre való tekintettel eszembe jutott, hogy hátha tetszene neki a passziánsz is, és tetszik. A paklit még én kezelem, de már ő rakja egymásra a lapokat, és kirakja az ászra sorban a kártyákat. Előre még nem lát, hogy ha átteszi a lapokat, akkor esetleg kiszabadul valami, de magát a játékot teljesen érti.
  • Ráz-ráz-csóka: mostanában, amíg nincs tornaóra az oviban, tornázni is szoktunk, hogy szokja, hogy utánozni kell valakit. Ilyen kis közösségi játékokat is igyekszem játszani vele, mint csip-csip-csóka, de arra nem vevő, úgyhogy múltkor megráztam a kezét helyette (finoman), és tetszett neki.
A gyurmázás, aszfaltkrétázás és a csimpaszkodás kitölti a maradék időt.
A szóvicceket még mindig szereti, több is született most. Pl. a hálózsák helyett "lózsák", vagy ha építenél egy homokhalat, de száraz homokot tettél a formába, akkor nem homokhal, hanem homokhal-om lesz belőle... A képzeletbeli országunkat Fameróciának nevezte el, és amikor koszeső van (=a kertben dobálja a földes-avaros-füves maszatot), akkor bizony koszesernyő kell.