2017. augusztus 20., vasárnap

Fecnik, dalok, lebegés

Négy éves két hónapos gyerekem az alábbi játékokkal szórakoztatja magát mostanában:

  • Békás lámpás: az eddigi autós lámpás továbbfejlesztett változata. Adottak a piros-zöld világító lámpái, amiket az apukája csinált neki, és van egy piros-kék is, amit ő maga tervezett. Ezeknél ő mondja meg (kapcsolja át), melyik mikor zöld és mikor piros. Eddig közlekedési lámpák voltak, és a matchboxokat irányította vele, most kitalálta, hogy az ugrálós békákat irányítja, és mindig olyan színű mehet, amilyen színűt a lámpa jelez.
    (Ugyanitt megjegyzendő, hogy már mondott ilyet, hogy az egyik lámpa "százesztendős lámpa", száz esztendőt kell várni, hogy zöldre váltson. És tényleg vár legalább öt percet, míg átkapcsolja.)
  • Ollóval vágás: megkapta első ollóját, először csak simán apró fecnikre vágta a selejt A4-eseimet, de aztán adtam neki kivágnivalót, pl. a Gyereketetőről letöltött diszlexia elleni kis kártyákat, ahol meg kell találni, melyik szó nincs helyesen. És akkor nemcsak vonal mentén vág, hanem elolvassa, hogy "KAITCA", és nevet rajta.
  • Saját dalokat költ, nyilván egyszeri és megismételhetetlen műveket, legtöbbször triolán, de néha a régi kis szintijén. Percekig játszik, és még szép is az összhangzás, és aztán várja, hogy elmondjuk a véleményünket.
  • Gyurmázik. Mostanában rengeteget. Néha már nemcsak számokat gyúr belőlük, hanem medencét, amelyben úszhatnak a számok, vagy kígyót, csigát, ilyesmit. Magától előveszi a gyurmát, és magától el is teszi, a családi manók nagy örömére.
  • Aszfaltkrétázik, rengeteget és szívesen. Most már nemcsak számokat rajzol, hanem zászlót, kígyót, házikót, napot, tulipánt és felhőt. A felhőből általában a számokra esik az eső, és akkor kell nekik esernyőt rajzolnom, hogy ne ázzanak meg.
  • Saját szókeresőt rajzol a füzetébe, 3x3-asat, csak még van egy kiegészítő tizedik betű, hogy tíz legyen. Beleírja a betűket, és együtt megkeressük a szavakat. Kedvence a R, Í és M, ezek mindegyikben benne vannak.
  • Random halandzsaszavakat mond, és utána megkérdezi, hogy az mi. Vagy vicces kettőzésekkel alkot szavakat, és nevet rajtuk, pl. emberkecske.

Az úszást szerintem erre az évre kimaxolta: képes száz métert is karúszóban a lábával csapkodva haladni, tud labdával játszani, és nem fél a mélyvíztől. A fejét is bele tudja dugni, ha muszáj (egyelőre nem szereti), és tud lebegni a víz felszínén.
A Mamával nézett rengeteg számos youtube-os angol dal közepette most talált(ak) egy aranyos ebihalasat, azóta az ebihalak a kedvenc állatai. Mesét amúgy nem sokat néz, de a kistesója miatt visszaszokott a Bogyó és Babócára. Azért megmutattam neki egy Donald kacsás mókusos minimesét is, és nagyon nevet, amikor a villa megszúrja a mókusok popiját. 
Másrészt viszont sokszor rosszkedvű megint, alig lehet rávenni valamire, sokat nyűglődik, nem akar szót fogadni és/vagy megcsinálni a kötelező dolgokat többszöri rászólás ellenére sem, és a kavicsos Babócás könyvben mindig rámutat a festett kavicsok között a szomorú fejre, és azt mondja, hogy "Nekem tetszik a szomorú fej". Ezzel egyelőre nem nagyon tudok mit kezdeni. Csak érzelmi fejlődés?
Beszélünk sokat az oviról, remélem, jól fogja venni majd, amikor vissza kell menni.

2017. augusztus 16., szerda

Vaják képregény

Hoppá, már kint is van, amin dolgoztam! Ez-e:
Itten lesz kapható.

Vegyétek és egyétek olvassátok. Anno a Witcher 3-hoz járt az első rész, de összesen öt rész van, és most egybefűzve, magyarul. Jippi! Aztán majd beszéljük meg, ki hogy értelmezte a végét, hehe.

2017. augusztus 15., kedd

Lemozogják

Amúgy néha eszünk sült krumplit Zizu kedvencével és/vagy halrudacskával. Mint például ma.
Általában igyekszem egészséges ételeket készíteni, mindennap van leves (tipikusan valamilyen zöldségleves, de előfordul húsleves, parileves is), és legtöbbször valami szószos husi (pörkölt, paprikás, vagy csak kisült husi szósszal) és rizs, bulgur vagy főtt krumpli. A zöldségköret nem annyira megy, de azért előfordul kukoricás rizs, rizibizi, párolt ez-az is. De van, amikor semmihez nincs kedvem, és akkor sült krumpli van előre gyártott panírozott hússal. Nem vagyok rá büszke. Arra büszke vagyok, amikor egy hétig minden nap valami kiadós, rendes étel készül (mint pl. a múlt héten). 
Régebben jobban odafigyeltem az édességekre is, most már nagy a lazaság - ezt sem tudom, miért alakult így. Most már majdnem mindig almalé vagy szörp az innivaló, a víz egyre kevesebb, a joghurt se natúr már, hanem gyümölcsös (ami cukros is), a reggeli is sokszor lekváros kenyér vagy Cheerios, és sokkal több a keksz, túró rudi meg nápolyi, mint korábban. Még mindig úgy van, hogy hetente egy fix nap a "finomság-nap", a csütörtök, és akkor lehet dedikáltan finomságot (pl. fagyit) kapni, és még nem eszünk főételnek édeset (túrógombóc, palacsinta, stb.) csak Nagyinál, ahol lehet... De azért remélem, hogy itt megáll a cukorbevitel, és fogom azon kapni magam, hogy már minden étkezésre van valami édes. Mert nyáron még csak-csak lemozogják, de közeleg a tél...

2017. augusztus 7., hétfő

Nyolc óra munka?

Amúgy most, hogy augusztus lett, elkezdtem gondolkodni a szeptemberen, és hogy helyesen gondolkodom-e a közeljövő terveit illetően. Sok változás lesz az életkénkben: Pindúrtündér bölcsibe megy (megjegyzés: egyelőre heti két napra, és kifejezetten azért, mert igényli a társaságot), Kistücsök újra oviba, én pedig lassan el kell kezdjek azon agyalni, mikor és hogyan megyek vissza dolgozni.
Aki még nem járt ebben a cipőben, azt hiheti, azért nehéz ez az egész munkába visszaállás dolog, mert "elszoktam tőle". Nem azért.
Tény, hogy a terhességek alatt teljesen sükebóka voltam, elfelejtettem dolgokat, szétszórt voltam, de ez elmúlt. Tény, hogy nem használtam az angol nyelvet aktívan az elmúlt években, és tény, hogy nem képeztem tovább magam a szakmámban, sőt, még abból is sokat felejtettem, amit korábban megtanultam. De ezeken nem aggódom. Meg tudom tanulni a régi és az új dolgokat is. Mivel otthon is dolgozgattam, maga a munka mint koncentrált figyelem és fegyelmezett végigvitel megvan, nem "szoktam el tőle".
Ami a tanácstalanságot okozza, az inkább a logisztika. Bejárni egy munkahelyre egyszerű (általában). Bejárni egy munkahelyre úgy, hogy előtte fel kell öltöztetni, megreggeliztetni, intézménybe vinni egy csipetcsapatot, és utána valahogy meg is szerezni őket délután, kicsit nehezebb. Erre valók persze a négy és hat órás munkaidők, de attól még az utazás overhead nem lesz kevesebb, hogy kevesebb a munkaidő, például.
Aztán több helyről azt hallottam, hogy a hat órás munkaidő az valójában egy nyolc órás munkaidő, ahol nincs esélyed befejezni a munkát, és gyakran kell korán reggel érkezni, hogy utolérd magad, és ráadásul kevesebbet fizet, szóval a két szék között a földre ülés esete.
Kecsegtetne a nyolc órás munkaidő, de mivel még csak most kezd szeptemberben heti két nap bölcsivel a kisebbik csemete, nem tudom, hogyan bírja majd, és én hogyan bírom majd, hogy nyolc óra munka, nyolc óra anyának levés, nyolc óra szórakozás...
Úgyhogy akinek van ilyen irányú tapasztalata és/vagy véleménye, ossza meg velem, hogy mit vállaljak be és mit ne. :)

2017. augusztus 3., csütörtök

Otthon egész nap

Nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert dolgozom. Egy nagyon izgalmas kis projekten. Amiről persze most nem írok semmit.
De azért történnek a dolgok bőven. Van új Game of Thrones, van új Rick&Morty, jártam újra moziban (Spider-man: Homecoming -> remek volt, nem akart több lenni, mint ami, annak viszont vicces volt és szórakoztató), néztem xar filmeket, gyűjtögetek a Knights of the Frozen Throne-ra, strandoltam sokat, és amikor nem ezeket csináltam, akkor a csemetékkel játszottunk valamit. Nem unalmas a nyár így, hogy hármasban vagyunk otthon egész nap, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy lesz ez akkor, amikor visszamegyek majd dolgozni. De valahogy biztos mindenki megoldja.
Még van egy csomó teendőm augusztusban, mielőtt vége lesz a nyárnak, úgyhogy szeretném, ha lassan telne. De hát ki nem?

2017. július 27., csütörtök

Fél tizenegy után

Tegnap volt az első kimenőestém Pindúrtündér születése óta - azaz most először nem voltam ott a fektetésnél. A mondás az volt, hogy "életben leszünk, mire hazaérsz", de azért ennél szerintem jobban sikerült: kilenc körül már szundiztak a csemeték, én pedig fél tizenegy után valamivel értem haza. Izgi volt.
Rég igényelt, kellemes, beszélgetős lányestét tartottunk a Vasmacska Kávézoo-ban és környékén, ittam forrócsokit, ettem mártogatós pirítóskenyeres tálat és sacher-tortát, és magamat is meglepve keveset gondoltam az otthoniakra, és jól sikerült azon igyekezetem, hogy jól érezzem magam, és tényleg ott legyek.
Amúgy tényleg kb. mostanra ért be kis családunk a nyugalmasabb időszakba: mindenki önállóan eszik (és mindent), rendesen alszik, nincs éjszakai felkelés, esetleg rossz álom miatti felriadás ritkán, és most már a két csemete tud kommunikálni egymással, úgyhogy közbeavatkozás és különösebb odafigyelés nélkül is elvannak ketten huzamosabb ideig.
Úgyhogy mostanában kezdtem el újra foglalkozni magammal, és összerakni, ki is lettem, meg milyen változások történtek, és azokkal kapcsolatban szeretnék-e tenni valamit. Meg elkezdtem azon is gondolkodni, hogy mikor szeretnék majd visszamenni dolgozni.
Csupa izgalom a Zélet.

2017. július 24., hétfő

Csimpálás és lebegés

Húsz hónapos lett Pindúrtündér, de már nagyon szeretne kétéves lenni: minden második irkafirkára, amit rajzol, megmondja, hogy "torta", és tudja, hogy az ő tortáján majd két gyertya lesz. Mindig mondom neki, hogy az még jó messze van, de ez nem izgatja. A másik, amit legtöbbször rajzol, az a lufi, ami szintén témába vág.
Rajzolni és gyurmázni is szeret, továbbra is lelkesen duplózik, főzöget a babáknak vagy nekem az újdonsült gyerekkonyhában, és névnapjára kapott egy csészekészletet is, úgyhogy most már hatalmas teapartikat tartunk. A legédesebb az volt, mikor egyszer megkaptam a saját csészémet, "öntöttem bele" teát, majd "tettem bele" cukrot, mire ő olyan mozdulatot tett, mintha kivette volna a cukrot a csészéből, és kategorikusan kijelentette, hogy "nem!"
Pedig amúgy édesszájú nagyon. Szegénynek volt egy beteg, étvágytalan hete, akkor csak gyümölcsöt és édességet bírtunk beleerőltetni, semmi mást nem volt hajlandó.
Kijött rajta a bárányhimlő nagyon enyhén (1 nap láz, 20 db pötty, amiből 3-at vakart el, és egy csúnya), azt gyanítjuk, hogy az oltása tört át, de lehet, hogy pont megkapta az oltás után két héttel. Mindenesetre túlvagyunk rajta, és elég kedvesen sikerült megúszni, úgyhogy részemről elégedett vagyok. Hősies is volt, mert ha mondtuk, hogy ne vakarja, akkor megpróbálta megállni, és egész sokáig sikerült is neki.
Kedvenc kültéri elfoglaltsága, hogy csimpaszkodik bármin, amit képes megfogni. Igazi kis tornászként lóg, majd felhúzza a lábát, meg vissza, tiszta hasizomgyakorlat. Erre már saját szót is alkotott a család, mivel ő maga csak annyit tud mondani, hogy "csimpa", a tesója már így kérdez:
- Szeretnél csimpálni?
A nyolc órás utat elég jól bírta, odafelé is, vissza is kb. fél órát nyűgösködött összesen, de azt gyorsan eltereltük énekléssel, térdcsikivel, ilyesmivel. A tengert nagyon hamar megszokta, sem a hullámzás, sem a sósság nem zavarta meg a lebegésben ("lebe") illetve az úszkálásban ("úszi"). Eszméletlen ügyes a vízben: karúszóval lebeg a felszínen, előre és hátra is ki tudja emelni a lábát, meg tud fordulni a tengelye körül, és azt se bánja, ha bedobjuk a vízbe, befogja az orrát simán. A hullámzás egyszer-kétszer feldöntötte a parthoz közeledve, és ezt a kavicsok miatt nehezményezte, de aztán túljutott ezen is. A tengerpart számára a lebegés-galambkergetés-csimpálás-fehérkőporraltestbekenés négyesről szólt, szerintem kiválóan érezte magát.
Mostanában amúgy úgy érzem, anyásabb, mint eddig, pedig most már szólni is tud nekem, ha segítség kell, vagy csak simán menjek oda, mivel már ki tudja mondani a nevem (bőven mondja is, sőt, még kiabálja is, ha messzebb vagyok). Vicces, hogy amíg nem tudott szólítani, jobban elvolt magában. De gondolom ez is alábbhagy majd. Erre a részre nem emlékszem az előző alkalomból.
Ebben a hónapban a legaranyosabb az volt, mikor életében először találkozott tekerős csappal, és vadul próbálta elzárni úgy, hogy nyomkodta a csap tetejét...
Gyönyörűen beszél, már egyáltalán nem csak én értem. Még csak szavakat, de a kétszótagú szavakat simán mondja, ha nem ismeri fel, akkor megismétli, amit mondtam. Tud szólni, hogy hintázni szeretne, ki szeretne szállni, inni kér, segítsek neki, stb. Éééés tudja azt mondani gyönyörű kiejtéssel, hogy "igen", úgyhogy most már kiértünk a Nemnem országából.
Kedvenc színe a piros, kedvenc fűszere (szaglásra legalábbis) a csípős fűszerkeverék és a feketebors, kedvenc étele (a fagyin és a ribizlin kívül) a rizseshusi, és még mindig rengeteget iszik napközben (szerintem simán megiszik egy liter folyadékot), aminek én nagyon örülök.