2018. január 16., kedd

Hasznos kis hangya

Tegnap éreztem először úgy, hogy igazán hasznos kis hangya vagyok. Eddig is csináltam már ezt-azt, de többnyire mechanikus munkákat. De tegnap igazán kellett gondolkodni, és igazán igyekeztem minden tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatva segíteni. 
Ezenkívül előadást is tartottam tegnap, nem nagy dolog, csak arról, hogy mások hogyan könnyíthetik meg az én munkámat (némileg önző előadás, hehe). Ami egész jól sikerült szerintem.
És mellesleg sütöttem magos kenyeret reggelire, és bevásároltam délután. Este pedig még maradt egy minimális energia nyomdázni a gyerekekkel, Peaky Blinderst nézni és olvasni a Xenót, amin ülök már egy ideje sajnos, és ez nem a könyv hibája, hanem az időhiányé. De még így is... just a perfect day.

2018. január 12., péntek

Még 360 ezer kilométer

Tegnap meghallgathattuk az éves céges iránymutatást és víziókat, számomra mindig érdekes nagyszabású terveket hallgatni, mert én is szeretek ilyesféléket kreálni a magam mikrovilágának szintjén. Láttunk demót, amelyben a telefonnal lehetett leolvasni a villanyóra állását, és a fotót azonnal beküldeni a szolgáltatónak (ó, de jó lenne, ha itt tartanánk!). Volt egy meghívott a Google részéről is, aki eszméletlen jófejséggel beszélt, és nagyon sajnáltam, hogy ki kellett hagynom az előadását (remélem, bepótolhatom majd). De volt egy előadás, amely különösen tetszett, egyrészt mert a marketingszöveg és a tényleges tartalom aránya kifejezetten az utóbbi irányába tolódott el, másrészt mert a nő, aki tartotta, elég magas szintű, viszont ennek ellenére közvetlen és személyes hangot tudott megütni. Elmesélte például, hogyan zajlott a vadiúj hűtőgépének javítása kb. két évvel ezelőtt: semmi sem jelezte, hogy a hűtővel baj lesz, simán lekapcsolt, tönkrement a kaja, a szerviz egy héttel később jött ki 8 órás időintervallumot megadva, mikor kijöttek, kiderült, hogy csak nincs hűtőfolyadék, viszont nem volt a fickónál, így még három nappal később sikerült újra működőképessé tenni a gépet.
Aztán elmesélte, hogy az ő ideális világában ez hogy nézne ki: a hűtő magától figyelmezteti a felhasználót, hogy alacsony a folyadéktartalom, valamint magától szól a szerviznek, hogy szükség lesz új folyadékra. A szerviz proaktívan felhívja a felhasználót, hogy mikor lenne jó neki, a vásárlói kérésekből, lakhelyekből és feladatokból automatikusan generálódik egy legjobb útvonal a szervizes ember számára, egy listával, hogy milyen alkatrészeket vigyen magával. És a javítás így sokkal kevesebb időt venne igénybe mindkét fél részéről.

Ami alapvetően tetszett, és én szeretem azt, ha egyszerű és kiszámítható az élet, és nem kell szabit kivennem egy szerelő miatt. Meg azt is szeretem, amikor nem utólag kell elhárítani a problémát, hanem meg lehet előzni. De azért mostanában néha kicsit kapkodom a fejem, hogy mi minden zajlik már a háttérben, a tudomásom nélkül - nem mondom, hogy tartok tőle, csak jó lenne, ha meg lehetne nézni egy afféle Feladatkezelőben ezeket, és lelőni, ha nem tetszik.

Utóbb éppen a Google küldött nekem egy aranyos összegzést a decemberi tevékenységeimről, a tavalyi évről és a teljes eddigi történetemről, és ez volt benne:
Kedves. És kicsit ijesztő.

2018. január 9., kedd

Később leráznak majd

Amúgy amióta dolgozom, azóta egy dolog tényleg átértékelődött, megváltozott bennem. A csemeték már korábban is intézménybe jártak, viszont én hoztam el őket, és gyakorlatilag délután 4-től együtt voltunk. Tekintve, hogy 7 körül kezdjük az esti ájtatosságokat, ez mondjuk nettó három óra volt minden hétköznap. Viszont most már fél 6-ra érek haza legelőbb, így most a korábbinak a fele a rendelkezésre álló idő.
Persze lehet mondani (hallottam többször), hogy akkor az biztos minőségibb lesz, de az igazság az, hogy eddig is minőségi volt, úgyhogy ez flat veszteség. Így tehát egyrészt minden olyan délutáni program, amely miatt időt kell töltenem a családtól távol (legyen az orvos, kozmetikus, vásárlás, egyéb), eléggé komoly mérlegre van téve (és általában sajnálom rá az időt). Másrészt a hétvégék extrán felértékelődtek, és még az eddigieknél is többet jelentenek. Értem én, hogy "most már nagyok a gyerekek", és nem én fogok mindent megtanítani és minden élményt átadni nekik, de. Nem, nem nagyok a gyerekek, sőt, és még rengeteg olyan lehetőség van, amit meg lehet mutatni, át lehet adni nekik, és amíg lehet, addig szeretnék minél jobban részt venni az életükben. Később úgyis leráznak majd, és az úgy is lesz jól.

2018. január 7., vasárnap

Az év első filmélménye

Az idei évet erősen kezdtük néznivaló tekintetében: sorozatból a Peaky Blinders 1. szezont fejeztük be (erről majd ha felzárkóztam teljesen), filmből pedig az idei első a Blade Runner 2049 volt. Végre. Nekem az 1982-es nagy kedvenc volt, a többszörnézett kevesek egyike, a zenéjét meg rongyosra hallgattam magnókazettán. A folytatás méltó tisztelettel nyúlt hozzá, mind látványban, mind színészi teljesítményben hozta a színvonalat, és még a sztori is jó volt... szóval kiváló évkezdés. SPOILER.

2018. január 4., csütörtök

Sólyom, fénykard

Amúgy megkezdtük a törpék módszeres nördivé nevelését. Némileg véletlenül.
Az úgy történt, hogy bizonyos úton-módon a háztartásunkba került egy LEGO Millennium Falcon, ez. Na, nem én állítottam össze. Viszont azóta ott van a szekrény tetején, hogy ne érjék el a csemeték. Igen ám, csakhogy ők túl szemfülesek, és felfelé is néznek, úgyhogy egyszer csak odaállt Pindúrtündér a szekrény elé, és rámutatott:
- Mi az, Anya?
Mondom, kérdezd meg Apát.
Na, ebből az lett, hogy azóta minden esti szeánsz úgy végződik, hogy meg kell mutatni az űrhajót mindkét törpének, szépen óvatosan kinyitogatni a kihajtókat, megmutatni, hol van Han bácsi, Rey, Finn és BB-8 ("bibié"), és utána megnézni a Force Awakens-ből azt a négy percet, amíg felszáll a Jakkuról a Falcon...
Ja, és mivel épp akció van a Nesquick kakaós gabonapehelynél, és sikerült szereznünk Rey fénykardja csipeszt, a következő lépés a fénykardos sziklavágós jelenet lenne a The Last Jedi-ből, de azt egyelőre nem találom dzsatubin...
De azért majd mutatunk nekik Star Treket is, hogy nehogy egyoldalúak legyenek. :)

2018. január 3., szerda

Újév, óév

Az újév első három napján minden volt: rendrakás, kreatívkodás, pihenés, összebújás, filmnézés, nehéz döntés... De mindegyiknek megvan a helye, és eddig nem érzem, hogy bármit rosszul csináltam volna.
A szilveszter rengeteg finom étellel, társasozással (Imperial Assault -> itt eléggé bántottak minket, de azért büszkén viseltük; Wits and Wagers -> ez az a játék, ami tök jó, csak én vagyok nagyon béna benne; Dark Stories -> a régi szép idők emlékére) és beszélgetéssel telt; mindig jó az évkezdés, ha jó a társaság.
Azóta próbálom bepótolni a két órányi alvás okozta hiányt, talán ma sikerült. Meg rendet raktam az asztalomon az új év, tiszta környezet szellemében. Két és fél óra volt.
Ma pedig levezetésképpen azt csináltam, hogy átnéztem az összes tavalyi fotónkat, és csináltam egy "Best of 2017" albumot. Jól esett a kis áttekintés, megmosolyogtam. Ez az aktuális tavalyi kedvencem (ha valakinek szüksége van egy kis mosolygásra, akkor bátran nézzen rá mindig):

2017. december 31., vasárnap

Inkább második félév

Ha az évnek csak a második felét nézném, azt mondanám, szuper volt ez a 2017. Külföldi nyaralás, munkába visszatérés, kisebbik csemete is két évesnek levés és így már sokkal több dolgot együtt csinálni tudás, némi kreatívkodás (sajnos nem írás, de mégis), szépülés, meg minden.
Csak azt az első félévet, csak azt tudnám feledni... Nagyjából el is telt a január-februári és április-májusi két egymástól teljesen független, viszont antibiotikumra rezisztens tüdőgyulladásommal. És a család többi tagja is volt beteg bőven idén. Úgyhogy inkább hagyjuk is.
Összességében bejött, amit kértem, hogy jobb legyen 2016-nál (az nem volt annyira nehéz), de azért örülnék, ha 2018 még ennél is jobb lenne. Azt már biztosan tudom, hogy különleges lesz, de remélhetőleg pozitív értelemben.