2017. november 24., péntek

Nagykislány

Két éve nagyjából éppen ekkor, a XI. kerületben született meg egy pici lány, akivel teljes lett a családunk. Elég gyorsan jött, mert biztos kíváncsi volt rá, mi van idekint - azóta is mindenhová bemászik és mindenhonnan kimászik. Az első perctől kezdve jóízűen és jókedvűen evett, ez azóta sem változott. Persze rengeteg mindent megtanult azóta, és mindent tud, amit egy kétévesnek kell: futni, ugrálni, mászni és dumálni. Ezeket végtelen mennyiségben.
Beszéde teljesen érthető, ragozás is rendben van, néha vét csak ilyeneket, hogy "itt majadol". Csak pár hang hiányzik a készletből (r, cs, ilyenek), a zászló nála még "lászló", névelőt nem használ, és felszólító módot se, helyette kijelenti a tényt. A nagyanyám volt ilyen, Erdélyből hozta talán. Ő nem azt mondta, hogy "Segíts" vagy "Hozd ide azt", hanem simán "Segítesz", "Idehozod". Csak ő hetven körül volt ekkor.
A bölcsiben remekül megvan, már egyáltalán nincs sírás még beérkezéskor se, pedig már öt napot jár. Mindenkinek kiosztja a feladatokat, és örül, mert végre van egy hely, ahol végre is hajtják, amit szeretne - nem úgy, mint itthon.
Meg okos is ám. Azt már fél éve tudja, hogy neki is lesz szülinapja, és akkor lesz lufi meg torta, két gyertyával. Most végre "nagykislány". Teljesen érti, mi történik körülötte, tudja a színeket (a kéket és a zöldet néha keveri, de amúgy megvan minden), simán betesz minden formát mindenhova, sőt, kilences kirakós egyedül, de a sláger a harmincas inkább (azt persze velem). És van vagy 10 diafilmünk, de simán hozza a megfelelőt úgy, hogy nem tud olvasni, csak felismeri, melyik színű és formájú melyik mesét takarja.
De nemcsak okos, hanem eszes is, mint a mesében. Múltkor hazaérkezéskor éppen két dolog volt a kezében, ezért nem tudott kiszállni az autóból. Apa egy ideig várt, aztán inkább azt mondta neki:
- Csak egy dolgot hozhatsz fel a pincéből!
Mire Pindúrtündér azonnal eldobta a két dolgot a kezéből, egyenesen odament a motorjához, és közölte:
- Azt!
Azóta fenn van a motor a lakásban.

Az is vicces, mikor az ember visszahallja a saját szavait, mondatait két éves szájból (és még kérdi valaki, honnan tanulta a kisgyerek ezt vagy azt mondani... sokszor észre se vesszük, mit tanulnak tőlünk). Azt már többször mondta, hogy "furmányos vagyok", mikor nagyon okosnak gondolta magát. De egyik hétvégén kapott egy kissé forró levest, felkiáltott, hogy "meleeeeg", erre a Mama sajnálkozva mondta, hogy:
- Ne haragudj, azt hittem, már meghűlt.
Mire ő:
- Van ilyen.

Kapott új, nagy ágyat, amiből ki tud mászni. Azóta egy kicsit nehéz este az elalvás, mert mindig kimászik. Sőt, fel tud mászni hálózsákban (!) a tesója galériás ágyára is, bár ez utóbbit már megtiltottam neki, és azt hiszem, megértette.

Kedvenc színe a piros; kedvenc étele a husi (bármilyen), de azért mandarin is jöhet minden mennyiségben; kedvenc meséje a Mancs őrjárat ("mancöjá"); kedvenc dala a Megy a gőzös (a palacsinta miatt), de miatta átköltöttem a Füles mackót is (Plútó kutyus mond most nektek szép meséket gyerekek...); imádja a lufikat, gyurmát, kirakósokat, és mindenkinek szívesen főz teát meg sütit.

2017. november 23., csütörtök

Két hét otthon

Most, hogy egy nap híján két hete vagyok otthon egyes-egyedül, mindkét csemete intézményben, kipihent és üde vagyok nem érzem úgy, hogy mindent sikerült megcsinálnom, amit elterveztem. Persze ebben jelentős szerepe van annak, hogy elvállaltam egy munkát (említettem már), ami véletlenül 8 ezer szóval több lett, így még három napot szüttyögtem vele.
Végül is a lényeggel megvagyok, mert Pindúrtündér szülinapjára már csak a torta kell, amit ma fogok elkészíteni. De a két hetes tervből azért kiesett pár dolog - részben azért, mert mindig a fontossági sorrend végére sorolódik, mint pl. a padlás rendrakás, részben azért, mert túl nagy falat, és inkább bele se kezdek, mint pl. a novellaírás.
Azért jó volt ez a két hét egyedül otthonlevés. Hogy csinálnám-e még?
Anno valahol 1997 körül egy szerepjáték-táborban hajnali 2 táján egy Vampire: The Masquerade történet közepén az egyik játékostárs feltette a Nagy Kérdést nekem és lánytársamnak:
- Ha elég sokat keresne a férjetek, otthon maradnátok-e családanyának?
Akkor azonnal igent mondtam. Hát persze. Írogatnék, dolgozgatnék, mindig kitalálnék játékokat a gyerekeknek, kipihent lennék a férjemnek, ragyogna a lakás, és magamra is lenne időm. Mindenki boldog lenne.
Most, életemnek ebben a szakaszában azért örülök, hogy vár a munka és a kollégák. Nem fog ragyogni a lakás, meg jó eséllyel én se, és kipihent se leszek, az írás pedig lehet, hogy nagyon hosszú ideig parkolópályára kerül, viszont cserébe élmények fognak érni, és beszélgethetek felnőttekkel, akik nem feltétlenül kisgyerekes anyukák (akikkel amúgy semmi baj nincs!).
Aztán meglátjuk, ki lesz boldog így és ki nem.

2017. november 20., hétfő

Kirakós, teák, kártyák

Kistücsök legnagyobb vívmánya ebben a hónapban, hogy a köszönés terén átütőnek mondható sikert értünk el. Eddig az volt a felállás, hogy én nyaggattam, hogy köszönjön szépen, és jó példával jártam elöl, mindenkinek jó hangosan köszönve, és már mindenkinek kicsit szenvedés volt pl. az oviból elmenetel, mikor az óvónéni hangosan köszönt, ő meg nem. De a családon belül se köszönt, szóval ezt nemcsak az "idegeneknek" tartogatta.
Aztán egyik nap kitaláltam, hogy elég csak egyvalakinek köszönnie. Ki kell választania valakit, és annak. A szemembe nézett, elmosolyodott, és azt mondta: "Ez tetszik.". És azóta megy. Köszön egyvalakinek az oviban érkezéskor és elmenéskor, már volt, hogy az óvónéniket választotta, akik nagyon örültek ennek, és azóta a családon belül is köszön (többnyire), ami szintén megörvendeztette a résztvevőket.
Nyilván nem ez a végső cél, viszont a nulláról egyre lépni mindig nehezebb, mint egyről a kettőre.
A másik nagy tudománya, hogy most már képes kirakni teljesen egyedül 30 darabos kirakóst. A kirakóssal úgy voltunk, hogy raktuk a 9 darabosokat bőszen, és amikor 9-ről 12-esre akartunk váltani, akkor felhagyott vele, mert "az már túl nehéz". Egy év pauza, és most úgy kezdte, hogy kaptunk Verdás 20 darabosokat, azokat kirakta egyedül, és most kaptunk egy Verdás 30-asat, és azt is. Kétféle puzzle-rakási képesség van szerintem: aki formára megy, és aki mintára. Aki formára, az látja az apró vonal- és bucikülönbségeket, sarkok, szélek, ilyen-olyan formák alapján dolgozik elsősorban. Aki mintára, az pedig a kétszáz darab között is észreveszi pont azt, amelyik oda való a színe, árnyalata, stb. alapján. Kistücsök az első kategória, a húga a második. Mindketten nagyon ügyesen kirakóznak, teljesen különböző módszerrel.
Elkezdtünk diafilmeket nézni, mivel sötét lett. Sajnos elég limitált a választék, de azért így is élvezzük, majdnem minden este megnézünk egyet. Egyik nap egyszer csak ilyet szól Kistücsök:
- Az oviban is van diavetítés. Csak ott trapéz alakú a kép...

Mostanában sokat játszunk normális LEGO-val, építettünk már háztól autóig, trónszéktől Csipkerózsika tornyáig, számháztól számfáig mindent, sima számokat is. Azt már írtam, hogy az emberkéknek mindnek van neve, és néha játszunk simán vendégségeset, fagyiárusosat, stb. Minap Kistücsök gondolt egyet, levette az egyik emberke haját, tett a fejére egy fehér lapos kört, és közölte:
- Pék Jancsi!
Úgyhogy gyorsan csináltunk neki péksütiboltot, és azzal játszottunk egész délután. Milyen jó ötlet volt! Aztán meguntuk, másnap csináltunk repülő autót, és Ottó felrepült az égbe. Kistücsök egyszer csak fogta az egyik lego-ajtót, vízszintesen feltartotta a levegőbe, és Ottó az autóval együtt átszáguldott rajta. Mi az, kérdeztem.
- Az űr ajtaja!
Mert azt ugye nyilván tudja, hogy az ég fölött az űr van.

Mostanában szeret szétpakolni, és szereti megnézni, mit reagálok, ha rosszul vannak a dolgok. Ez az ő alapvetően rend- és rendszerszerető kis lelkének is izgalmas dolog. Például adtam a gyerekeknek játékteákat, azaz minden otthon lévő teából egy filtert a zacskójával együtt, hogy főzhessenek játékteát, szagolgassák, stb. Természetesen mindegyikre rajzoltunk számokat, hogy tudjuk, melyik filter melyik zacskóba való, illetve ezáltal tudjuk, melyik milyen illatú (kéne legyen, csak már rég elment az aromája).
Kistücsök negyed órát is elmolyol azzal, hogy kiveszi és beteszi a filtereket a zacskókba - mostanában direkt helytelenül: egyesbe a hármas, hármasba az ötös stb. És amikor kérdezem, hogy szép rendbe rakta-e őket, akkor vigyorog, és közli:
- Rendetlenkednek a teák.

Ja, és végezetül az új sláger: az itt-a-pirosozás. Van nekünk egy régi-régi kártyánk, hangszerekkel, négyet kell összeszedni (kicsit Fekete Péter jellegű játék), azoknak a háttere szép egyszínű, úgyhogy múltkor megtanítottam itt-a-pirosozni, mert azt a két éves húga is tudja játszani (nagyjából). Az, hogy valami nem az eszén múlik, hanem tényleg tiszta szerencse, szintén van olyan izgalmas, mint a rendetlenkedő dolgok, úgyhogy azóta állandóan azt akar játszani. Persze csalni is próbál, alulról veszi ki a pirosat, meg ilyenek, néha "nem veszem észre". Mert én is pont ugyanezt csináltam négy évesen.

2017. november 14., kedd

Bakhát

Amúgy azért nagy a csönd megint, mert mikor leadtam az előző munkámat, elhatároztam, hogy most mindenféle mást csinálok. És amikor én elhatározok valamit, akkor az úgy is van mindig közbejön valami. Most például egy közepesen jól fizető, ormótlanul nagy, cserébe rövid határidős fordítási munka, amelynek keretein belül megtanultam mezőgazdálkodni (mert történetesen egy farmmenedzselős játék).
Úgyhogy napjaim jelenleg a traktorok, kombájnok, bakhátkészítő gépek és szőlőskertek világában telnek, de akaratom acélos, és most már tényleg nem vállalok ez után több munkát. Punktum.

2017. november 6., hétfő

Abszolút akaraterő

Elmondom, mi az abszolút akaraterő.
Ma mondtam a két éves kislányomnak, hogy venni kell egy ismerős babának egy játékmacit, mert most született. Mondta, hogy majd ő segít (imád vásárolni). Gondoltam, hogy ebből baj lesz, de azért elvittem egy játékboltba, ahol is rögtön nekiesett valami zombis pattogós játéknak, szerencsére csak a zacskóját láttam, visszatetettem vele a polcra.
Aztán elérkeztünk a plüssökhöz, ahol nagyszemű, rettenetesen cuki kis állatok voltak viszonylag drágán. Mondom nem neki veszünk, hanem egy babának, és ki kell választani egyet.
Persze lepakolta az egész polcot, és választott nagy nehezen négyet (egy kutyust, egy cicát, egy zebrát és egy pandamacit). Hagytam, hogy fogdossa őket, de mindig mondtam neki, hogy ezek nem a miénk, és csak egyet fogunk elvinni, és azt se neki.
Aztán eljött az idő, amikor választani kellett, előbb visszapakolta a cicát, majd a zebrát, és szorongatta a pandamacit meg a kutyust. Nagyon cukin nézett rám. Végül elszánta magát, és visszatette a pandamacit is. Mondtam, hogy nagyon kedves, és megyünk haza tízóraizni, és pápá állatkák.
És eljött. Nem volt sírás, hiszti, még azt az egy kutyust is szépen betette a kosárba, amíg a pénztárhoz értünk. Nem kérte el akkor sem, amikor kifizettem.
És nem tudom, melyikünk dobott nagyobb mínusszal akaraterő-próbát, mert majdnem megvettem neki a pandamacit...

2017. november 4., szombat

Mint a madár

Jippi, leadtam az utolsó(nak tűnő) határidős munkámat, amely - dobpergés, titokelárulás - a második Vaják képregény lesz... Mellesleg ez is legalább olyan jó, mint az előző (amely mellesleg éppen a jövő héten fog megjelenni).
Úgyhogy most szabad vagyok, mint a madár, még összesen 20 napig.

2017. október 31., kedd

Soulpress Magazin

Eddig is eléggé hittem a dolgok sorsszerűségében (=bizonyos általunk nem látható ok-okozati összefüggések, amelyek befolyásolják az életünket, és esetleg később kiderül, mi miért történt, de nem biztos), de most kaptam egy IPM-et, amely mintegy véletlenül a születésem évének és hónapjának kiadványa.
Amúgy azt sem tudtam, hogy a folyóirat még létezik, sőt. De arra nagyon is jól emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor ez az újság volt a menőség csúcsa (komolyan, akkor 32 forint volt, kinek volt rá pénze?), és a szüleim is bőszen olvasták. Szóval a múltba utaztam, és egy olyan kiadványba, amely én vagyok. De tényleg.
Van benne cikk a science fictionről (nem kevesebb mint maga Kuczka Péter tollából):

Meg a D&D-ről (tömlöcök és sárkányok, haha):

Meg a gyereknevelésről, méghozzá hogy vége van, vége kell legyen a szülői engedékenységnek, és most már talán meg kell mondani a gyereknek, ha valami olyat csinál, ami másokat zavar:

Aztán van benne cikk a Balatonról, a csillagászat akkori egyik csúcsgépéről, a svéd oktatási rendszer csődjéről, polipokról (ez mondjuk nem tudom, mennyire érint engem), szóval nagyon furcsa olyan havilapot olvasni, amely a születésemkor jelent meg, és engem érdeklő témákkal van tele... Kétlem, hogy Kuczka minden IPM-be írt volna, vagy minden lap foglalkozott volna a scifivel...

Egy kis érdekesség a végére, két reklám:
Táskarádió, átszámítva valami iszonyú pénz

Ez meg még több