Two Brave Astronauts #2

1-6. nap: Észak-Anglia

Utazásunk első állomása az egyik legszebb angol nemzeti park, a Lake District volt. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy rakás festői tó, a partjukon kisebb hegyekkel-dombokkal, ahol rengeteget lehet kirándulni. Nem a legnépszerűbb tóhoz mentünk, hanem egy kisebb-csendesebbhez, amelynek neve Ullswater. Nem elsősorban azért, mert, de például arról is híres, hogy ennek partján vannak azok a nárciszok, amelyekről Wordsworth olyan szép verset írt. Na jó, az se semmi, hogy a XIX. szd közepétől kedves kis gőzhajó közlekedett rajta, levelet és embereket szállítva.

Glenridding

Glenriddingben találtunk campinget. Ez egy aprócska falu, csinos, kőből épült házikókkal, virágokkal és rengeteg birkával a környéken (ez amúgy egész Észak-Angliára és Skóciára jellemző, mint később kiderült). A birkákat és a birkakit már ismerem Norvégiából, úgyhogy nem volt új dolog, viszont itt külön hozzáadott a cukiság-faktorhoz, hogy pont értelmesen aranyosak voltak a barikák.
Emellett még nagyon fontos és a későbbiekben még fontosabb szerepet kapott a rododendron: ez tényleg mindenhol nő és mindent beborít a színe (fehér, rózsaszín, lilás stb). Nagyon tetszett.

Ullswater

Első este örültünk, hogy odaértünk, második nap nagyot kirándultunk a tó körül, és a túra befejezéseként felszálltunk az Ullswater Steamers-re, hogy visszahajókázzunk Glenriddingbe.
A harmadnap speciális nap volt az életkénkben: az első évfordulónk napja. Úgy ünnepeltük meg, hogy elzarándokoltunk az Aira Force-hoz, amely egy gyönyörű, legendákkal teli vízesés a tóparttól nem messze. Itt szúrtunk egy pennyt a wish tree-be, aztán visszaérve kibéreltünk két órára egy csónakot, és beeveztünk az egyik ullswateri kis szigetre, ahol meghitt piknik közben csodáltuk a tájat, végül vacsorázni betértünk a glenriddingi The Rambler's Bar-ba (ahol épp az angol-francia meccs kezdődött, és nagyon vicces volt nézni az angolokat, ahogy drukkolnak).
Következő nap továbbindultunk. Első várunk, amely pont útba esett, a Lowther Castle volt. Ezt épp most újítják fel EU-s pénzekből, monumentális munka a lehető legnagyobb alázattal a múlt és a mesterségek felé. Nagyon örültem, hogy láthatok egy várfelújítást munka közben, mert a későbbiekben minden vár, amit láttunk, kiváló és lakható állapotban volt, ami szerintem tök fontos dolog generációk öröksége szempontjából.
A nyaralás mindenképpen fix pontja kellett legyen Hadrianus fala, annak is az a része, amelyik a régi kedvenc filmemben, a Robin Hood, Prince of Thieves-ben szerepel.

Ez a fa must see volt nekem...

Hadrian's Wall

Aztán Newcastle-upon-Thyne-ba mentünk, találkozni J régi ismerőseivel, egy nagyon kedves és szeretetreméltó idős házaspárral, de ha már ott jártunk, megnéztünk pár helyszínt. William Armstrong nevével Jesmond Dene-ben találkoztam először, ez egy mesterségesen kialakított park Newcastle-ben, amelyben többek között van egy kis vízimalom, egy kis zubogó patak, egy csomó szép ösvény, és mindenekelőtt burjánzik a rododendron. Olyasmi, mint a Margit-sziget, de egy kicsit zártabb, ugyanakkor meghittebb, az ember jobban el tud szeparálódni.
Ez az Armstrong fickó korának zsenije lehetett, nemcsak parkot rendezett, behozta a rododendront Angliába, hidakat épített, és olyan saját házat tervezett, amely messze meghaladta a saját korát (erről majd később), de felújított egy várat is (erről is később).

St. Mary's Lighthouse

Newcastle-ben találkoztam ismét a tengerrel a "Tynemouth"-ban (mivel sütött a nap, bátorkodtam a lábamat belemártani a tengerbe, de nagyon hideg volt), és itt egy impresszív világítótornyot, a St. Mary's-t is meg tudtuk nézni. Apály volt, így száraz lábbal be tudtunk menni, sőt, ahogy ugráltunk a kövek között, még egy fókával is találkoztunk.

Kielder

Másnap a Kielder Water and Forest nevű szintén természetvédelmi területet fedeztük fel. Ez szintén mesterséges dolog, egy hatalmas gát duzzasztotta tóvá a környékbeli vizeket, egy pár ház lakóinak még arrébb is kellett költöznie emiatt... az eredmény viszont egy fenyőfákkal szegélyezett, művészetnek, bicikli- lovas- és gyalogos túráknak helyet adó, szintén festői tóparti terület, amelynek egészen egyedien finom az illata.
Kirándultunk itt is, este pedig barbecue-ztunk.


Bamburgh, the Cross Hall 

Észak-Angliában töltött utolsó napunkon találkoztam újra Armstronggal, amikor is elsőként megnéztük Cragside-ot, az ő elvarázsolt kastélyát Rothbury-ben, majd az általa felújított és lakhatóvá tett várat Bamburghban. Cragside az a ház, amely minden viktoriánus éra kedvelőjének álma: hidro-elektromosság, lift, fogaskerekek, megőrzött tizenkilencedik századi bútorok és tárgyak, törökfürdő, és egy akkora kert, hogy egy egész napot el lehet tölteni benne, rendezett, de mégis elegánsan kusza és romantikus, benne a legjobb kerti labirintussal, amelyben valaha jártam.
A Bamburgh Castle pedig annak legjobb példája, hogyan érdemes megőrizni a nemzeti kincseinket, hagyatékainkat. Az hagyján, hogy a tenger mellett van, így előnnyel indul a várszépségversenyen, de a belseje kész időutazás, jó értelemben. Mondjuk Cragside is.
J itt fürdött a tengerben, aztán találtunk egy campinget, ahonnan megnézhettük a naplementét, másnap pedig indultunk Skóciába... de ez már egy következő post.