2012. július 18., szerda

Meghajlás

A minap le kellett ugranom a tárolóba, és megpillantottam a tankönyves dobozomat. Már ezer éve bele akartam kukkantani, több okból is. Egyrészt megtalálni a nyelvtörténet füzetemet, hogy mindenkinek tudjak válaszolni a magyar nyelvtörténetet illető kérdéseire. Másrészt nem olyan rég találkoztam Katkával hosszú évek után, akivel együtt koptattuk a padokat az Alma Materben (ó, az a jó kis romantika világirodalma szeminárium), és megakadtunk a tanárok felidézésében.
Szóval fogtam a dobozt, előszedtem az összes füzetet, amelyekbe anno akkurátusan beleírtam a tantárgyat, a tanár nevét és a dátumot, és ezekből csináltam egy spreadsheetet, hogy ne felejtsem el többé.
Annyira jó volt felidézni! Ha újra 19 éves lennék, újra magyar szakos szeretnék lenni (ehelyütt nem említendő, de voltam spanyol szakos is egy évig, és azokat a füzeteket is megtaláltam, valamint a tanárképzéses füzeteket is, a pedagógia tanszékről). Rengeteget kaptam mind emberileg, mind tudásilag a tanáraimtól, és persze sokszor elég nehéz volt (főleg mikor egy félév alatt több mint 30 könyvet kellett elolvasni), de nem adnám semmiért az élményeimet.
Elnavigáltam a kari honlapra is, és láttam, milyen szépen megújult, de a tanároknak még mindig nincs saját honlapjuk (bár a nyelvészeten van valami). Kár, mert szívesen megnézegettem volna a fényképüket, felidézni, hogy jééé, tényleg.
Megtaláltam az irodalomból elvégzendő tantárgyak listáját is, de már egy kicsit más, mint nekem volt. Nyilván, most már ez a BA-MA rendszer nekem furcsa, kicsit idegen is. Azt is megtaláltam, hogy régi tanáraim közül Wéber Antal és Benkő Loránd is elhunyt. Még emlékszem, Wéber professzor úr anekdotázott híres rokonomról, Kolozsvári Grandpierre Emilről...
Ha már ilyen nosztalgikusra sikerült ez a post, akkor felsorolom azokat a tanáraimat, akiktől a legtöbbet kaptam az öt év alatt (abc és nem fontossági sorrendben):
- Gecső Tamás -> köszönöm, hogy életem első vizsgája ennyire jó hangulatú lett
- Gergye László -> sose felejtem el a Midast
- Kiss Irén -> minden óráról úgy mentem haza, hogy zakatolt az agyam (és Nietzsche!)
- Laczkó Krisztina -> nyelvszeretetemet ő fejlesztette a mostani magas szintre
- Mátai Mária -> nyelvtörténet zseniális és türelmes tanára
- S. Sárdi Margit -> emberileg és szakmailag is a legtöbbet kaptam
- Sipos Lajos -> Babits-szeretetem és a szakdolgozatom nem lehetne nélküle (megnéztem, azóta sem történt meg a novellák kritikai kiadása)

/bow to all

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése