2012. szeptember 2., vasárnap

Könyvtár, sör, zene

Sörfesztiválra menni úgy, hogy az ember nem szereti a sört, de ráadásul vezet, elég nagy hülyeségnek hangzik, mégis egész jól sült el, és azt kell mondanom, teljesen megérte a belépő. Inni ugyan csak egy alkoholmentes citromos Gössert ittam, viszont két kiváló koncertet is hallottam, valamint láttam ismét Mogács Dánielt élőben. A műsort már ugyan láttam korábban, de élőben mindig kicsit más egy stand-up, úgyhogy megint könnyeztem a nevetéstől.
Az este meglepetése a Mystery Gang volt - töredelmesen bevallom, nem ismertem őket eddig, holott kellett és lehetett volna. Amit a színpadon tegnap műveltek, az zseniális volt, a csúcspont pedig egyértelműen a mikrofonállványon dobolás.
Jamie Winchestert pedig már nagyon rég meg akartam nézni élőben, viszont rájöttem, hogy hiba volt: az ő zenéje kifejezetten egy fotelből, egy pohár bor vagy egy laptop és írás mellett élvezhető, fesztiválhangulatban nem annyira.
Az éjszaka meleg volt, Budapest gyönyörű, mint mindig, az évszázados épületek pedig jól megnézhették az új nemzedéket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése