2012. november 4., vasárnap

So say we all

Rég volt ennyire pihentető hosszúhétvégém. Tényleg nem csináltam semmit, csak olvastam, csináltam halloweeni töklámpást, kirándultunk egyet a Pilistetőre, és Battlestar Galacticát néztem: kicsit megkésve bár, de én is befejeztem végre ezt a sorozatot. Spoiler.


Én alapvetően szeretem a komoly témákat, elgondolkodtató mondanivalókat, de azt hiszem, ennek a sorozatnak az volt a rákfenéje, hogy túl komolyan vették. Minden szereplő lelki világa a végletekig ki lett bontva és be lett mutatva, néha még a cselekmény rovására is, és így néha úgy tűnt, nyújtják, mint a rétestésztát. Persze később megérkezett a válasz is a miértekre. Ezzel kapcsolatban viszont az a fajta előregondolkodás hiányzott néha, ami az igazán profi sorozatok sajátja. Nem egyszer előfordult, hogy az egyik részben történt valami, ami a következő részben le lett csapva, viszont olyan szinte egyáltalán nem történt, hogy valami sok résszel később kapott volna értelmet, hogy mondjuk öt-hat részre előre megírták volna a sztorit.
Ennek ellenére tetszett ez az egész sorozat és világ, nagyon hangulatos, eszméletlenül jól kidolgozott karakterekkel és motivációkkal, és a végén szabályosan fájt, ahogy a Galactica kezdett tönkremenni. Igazán kevésszer fordult elő, hogy úgy éreztem, a karakter kiugrott a szerepéből és hiteltelen, és többnyire később meg is cáfolódott ez az érzés.
A "So say we all" örökre beépült a kultszókincsbe, a levágott sarkú papírok apróság, de hihetetlen nagy ötlet, a cylonok közti összecsapást egyáltalán nem láttam előre, ahogyan Felix lázadását sem (pedig logikus), szóval volt jócskán meglepetés - legalábbis az utolsó szezon közepéig, ahonnan már kötött pályán ment a befejezés.
A kedvenc szereplőm egészen sokáig Laura Roslin volt, nagyon jól felvezetett, mély karakter, rengeteg kemény döntéshelyzettel. Szépen is zárták le a történetét, de valahol a harmadik szezon közepétől elvesztett egy keveset abból, ami tetszett benne: az emberségéből. A végefelé már inkább azon drukkoltam, hogy Helo és Athena története ne érjen szomorú véget.
Igazából elégedett vagyok, egyetlen dolog zavar csak: Starbuck nem lett megmagyarázva, és így kilóg a scifi környezetből. Viszont most már még nagyobb kedvvel fogok játszani a társasjátékkal, hogy már tudok mindent a sztoriról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése