2012. december 27., csütörtök

Peace, love, gingerbread

Elég jó eséllyel ez az utolsó postom az évben, de mivel az egyik teamemben én vagyok bent egyedül, a másikban pedig hárman lézengünk, gondoltam, adok egy kis életjelet.
A karácsony szuperül sikerült, célba találtak az ajándékaink. Számomra ez mindig fontosabb, mint hogy mit kapok, és nagyon igyekszem mindig sokat gondolkodni azon, kinek mit.
Idén is jutott egy kicsike kis időm kézzel készített ajándékra, arról majd lesz külön post. Szerintem egész jól sikerült. Plusz csináltam mézeskalács-házikót, idén először. Itt voltak akadályok és bonyodalmak, de leküzdöttem őket.

Persze amúgy a szokásos: én is szuper ajándékokat kaptam, emellett rengeteg fincsi dolgot ettem, leöblítve saját készítésű mézeskaláccsal:
...és persze rettentő sok zselés szaloncukorral, meg még mikulásról maradt csokikkal. Plusz az elmaradhatatlan karácsonyi narancstorta by Anyu.

Én is kaptam sok-sok szuper ajándékot, hasznosat is, szépet is, többségüket már beépítettem a mindennapokba, amit lehetett, összeépítettem (nagyon király lett):
Még van pár nap az évből, úgyhogy egyelőre nem kiabálom el, csak lekopogom: egész jól sikerült év volt ez. A többi összegzést majd januárban.

2012. december 21., péntek

A megfagyott világ

Nem vagyok elégedett az Évszázad trilógia második részével. Valami érthetetlen okból kifolyólag az első részről nem írtam a blogomon, vagy nem találom, de lényeg, hogy az tetszett. Sőt. Én nagyon szerettem olvasni a Katedrálist, annak folytatását, Az idők végezetéig-et is (amúgy ezekről nincs wiki szócikk magyarul, ami fura), de azt kellett mondanom A titánok bukása után, hogy jobb, mint azok.
Viszont a második rész már nem sikerült olyan jól. Spoiler.

2012. december 19., szerda

If Everyone Cared

Megint zene, ezúttal szöveggel. Eddig (/me hamut szór fejére) nem ismertem a srácokat, de note to myself: discography beszerzés asap.

Nickelback: If Everyone Cared

From underneath the trees, we watch the sky
Confusing stars for satellites
I never dreamed that you'd be mine
But here we are, we're here tonight

Singing Amen, I, I'm alive
Singing Amen, I, I'm alive

[Chorus:]
If everyone cared and nobody cried
If everyone loved and nobody lied
If everyone shared and swallowed their pride
Then we'd see the day when nobody died

And I'm singing

Amen I, Amen I, I'm alive
Amen I, Amen I, Amen I, I'm alive

And in the air the fireflies
Our only light in paradise
We'll show the world they were wrong
And teach them all to sing along

Singing Amen, I, I'm alive
Singing Amen, I, I'm alive
(I'm alive)

[Chorus x2]

And as we lie beneath the stars
We realize how small we are
If they could love like you and me
Imagine what the world could be

If everyone cared and nobody cried
If everyone loved and nobody lied
If everyone shared and swallowed their pride
Then we'd see the day when nobody died
When nobody died...

[Chorus]

We'd see the day, we'd see the day
When nobody died
We'd see the day, we'd see the day
When nobody died
We'd see the day when nobody died

Most hallgatom 11-edszerre.

2012. december 18., kedd

Bilbó és a hét... ööö... tizenhárom törp(e)

Nekem tetszett a Hobbit.
Igen, elfogult is vagyok, bár nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Anno természetesen olvastam A babó c. könyvet, de a "Mi lapul a zsebikéjében?"-en kívül nem sok maradt meg belőle. Nem rajongok Tolkienért, bár elismerem a szerepét és a világalkotási zsenialitását. Ennek ellenére ferde szemmel néztem a hírekre, miszerint abból a kábé nyolcvan oldalas kis könyvecskéből készítenek egy trilógiát.
Azt kell mondjam, jól tették. Spoiler.

2012. december 17., hétfő

Maronne, battle pet master

A hétvégén végre 25-ös szintűek lettek a battle petjeim, úgyhogy most már autentikusan írhatok a battle pet systemről.
Ha az ember túljutott azon, hogy pokémon-klón meg nyuszikák harca meg fúúúúúj, akkor tulajdonképpen egy remek kis game-in-the-game játékot kapunk. Egészen olyan a rendszere, mint egy jó kis gyűjtögetős kártyajátéknak. Ugyanúgy megvan a gyűjtögetés öröme ritkasággal, belátható de nem egyértelmű mennyiségű megszerezhető pettel, és ugyanúgy megvan maga a játék alapvetően egyszerű de mégis taktikai harcot lehetővé tevő szabályokkal, minimális véletlenszerűséggel, újrajátszhatósági faktorral.
Miről is van szó? A Magic: The Gathering öt színe helyett itt tíz "színt", azaz tíz pet-típust kapunk, ezek szépen körbeütik egymást. Két dimenziója van ennek: a típus határozza meg, mennyire vagy ellenálló mások támadásával szemben, és a képességed típusa határozza meg, mennyire vagy hatékony a másik ellen.
Emellett van három alapképesség:
  • gyorsaság: ez határozza meg, hogy ki kezd egy adott körben (ja, mert körökre osztott játékról van szó)
  • erő: ettől sebzel nagyobbat
  • életerő: ez az, ami ha elfogy, akkor baj van.
Nyilván a gyors peteknek nincs annyira ereje és életereje, az erős petek szinte sose kezdenek harcban, stb. Szóval elég jól ki van balanszolva.
És akkor minden petnek van összesen 6 darab képessége, de 3 sloton, tehát minden csata előtt el kell dönteni, melyik 3 képességét használjuk.

Mi ebben a taktika, kérdezhetnénk? Hát az, hogy nem 1v1 van, hanem 3v3, azaz egy három petből álló csapatot kell alkotni, és ezeknek kell úgy szinergizálniuk vagy úgy összeállniuk, hogy lehetőség szerint minél több mindenre fel legyél készülve. A peteket lehet cserélni a csatában, tehát ha látjuk, hogy egy undeaddel állunk szemben, akkor lecserélhetjük a humanoid petünket mondjuk egy critterre - a hátrány ugye annyi, hogy azt a kört buktuk, mert akkor a csere a cselekedetünk a körre.
És akkor persze vannak olyan pet-képességek, hogy két körig bepókhálóz, és nem tudsz petet cserélni... szóval mindenre van taktika.

Mi a cél?
  • Gyűjtögetés: vannak achievementek arra, hogy minél több petet gyűjts össze, de ez egyre nehezebb lesz, mivel vannak olyanok, amelyek pl. csak nyáron jelennek meg, csak esőben vagy csak server restartkor... Én 221 petnél tartok a több mint 600-ból, de ez még csirke, gyúrni kell.
  • A világ meghódítása: ez amúgy is mindig cél, de itt gyakorlatilag a pve-t jelenti, azaz azt, hogy a világon elszórtan élő battle pet tamer-eket legyőzzük. Nekem az a tapasztalatom, hogy itt mivel pontosan tudod, kivel fogsz szemben állni, ezek nem igazán jelentenek kihívást, mert össze tudsz állítani pontosan olyan csapatot, amely a leghatékonyabb azok ellen.
  • Igazzy csata: szerintem ez a végső cél, azaz a pvp. Itt jön ki igazán a csapatösszeállítás, a taktika és az egésznek a szépsége és finomsága. Itt nem tudod előre, mivel fogsz szembekerülni, és úgy kell felkészíteni a csapatot, hogy minél többféle ellenséges csapatra jó legyen.

Az én ultimate csapatom jelenleg:

Mandulka Marabu Mazsola
 Azért annyira jók, mert három különböző típus (humanoid, elemental, undead), viszont a képességeik nagyszerűen szinergizálnak egymással. Gyakorlatilag az a lényeg, hogy mindenkit lefagyasztok, és utána brutálnagyot sebzek beléjük. Ha mechanical-ok, akkor még többet. Kiegészítésnek pedig van egy-egy képességem a magic és a flying petek ellen.

2012. december 13., csütörtök

A tablet és a modem

Na, az történt, hogy anyunak vettem karácsonyra egy WayteQ xTAB-70dc tabletet (előre megkapta, hogy tudja használni). És ebben a pillanatban az univerzum összeesküdött ellenünk, hogy ehhez a tablethez márpedig nem fogok tudni internetet csatlakoztatni.

2012. december 11., kedd

Santa Challenge

Minden évben, így most is van céges vetélkedő Mikulás alkalmából, gyakorlatilag egy csomó fejtörőt kell megoldani, és ezek ilyen zipbe csomagolt zip fájlokat nyitnak meg, a jelszót kell kitalálni mindig.
Az idei viszont azért különleges, mert nem a legelső megfejtő kapja a nyereményt, hanem a helyes megfejtők között kisorsolják - így van esélyem!

Viszont elakadtam a 10-es feladványnál (a 13-ból). Mérhetetlen gonoszságom arra vitt, hogy kitegyem ide, hátha valaki csupa jószívből segít...

A feladvány ennyi:
1 2 3 7 10 11 12 17 20 21 22 23 27 40 41 42 43 ? ? ? ? ? ?
A hat kérdőjel helyén álló számokra van szükség a megfejtéshez. Segítségként ezt a stripet kaptuk:
Amennyiben nem látható a szöveg rajta:
- Susie, what's wrong?
- U shouldn't ask, u should know it.
- I sorry, she was not that good in bed as u.
- What?!
- Susie, u are my only love and I shouldn't have done it. But she looks so much hotter than u that I couldn't resist.
- It's u and I, that's what I cant' deal with.

A helyes megfejtők között vállveregetést sorsolunk ki. Beküldési határidő: ma 17:00.

2012. december 10., hétfő

Success

Céges party, örülünk egy release-nek. Szónok emeli pezsgős poharát:
- Let's raise our glasses to this success!
Mire kolléga, közepesen halkan:
- Eddig volt a suck, most jön a szesz...

2012. december 6., csütörtök

Hóesés-hangulat

Most, hogy leesett a hó, és a hegyvidék tündérvilággá változott, nagyon előjött a karácsonyi hangulatom. Sütöttem is gyorsan mézeskalácsot, meg feltöltöttem az adventi kalendáriumot, és már csak a hangulatzene hiányzott. De most ezt is megtaláltam:
Amúgy most találtam meg azt is, amikor boldog karácsonyt kívánnak, ami nagy fun.

2012. december 4., kedd

Felhőatlasz

A Cloud Atlas jó film.
Már csak azért is megéri megnézni, hogy az ember lássa, mennyire jól el lehet maszkírozni embereket, de ugye egy magamfajta szájfilnek egyáltalán nem okozott gondot a felismerésük. Erről rengeteg kép van a neten, álljon itt egy mintaként:
Zseniális. És a legjobb Hugh Grant törzsi feje, hehe.
Naszóval a film persze nem ezért jó, bár továbbra is mondom, már önmagában ez, hogy mindegyik színész több szereplőt alakít, nem semmi. Mindenkinél csillog a színészi játék, mindenkinél le a kalappal. Tom Hankset egyébként is kedvelem, nem a Forrest Gump, hanem nagyon sok minden más miatt, Hugo Weaving elképesztően profi, mint mindig, és van egy új kedvencem is: Jim Sturgess. Mondjuk ha gonosz akarok lenni, akkor neki jobban áll a jövőbeli maszk, mint a saját feje... hehe.
A könyvet nem olvastam, de a film szerintem nagyon jól sikerült. Féltem tőle, hogy a túl sok idősík miatt majd érthetetlen lesz az egész, de egyáltalán nem ez a helyzet. Mondjuk 172 percben van is mit elmesélni, nem mondom, de szépen ki van bontva mindegyik szál, és a vágások zseniálisak. Sokszor fordul elő, hogy egy szereplő mond valamit, de közben már egy másik idősíkban levő képeket látunk, és a szöveg tökéletesen ráillik arra a szitura is.
Mert ugye ez a mondanivaló (már a trailerből is kiderül, úgyhogy remélem, nem spoiler): hogy a cselekedeteinket befolyásolja a múlt, de a cselekedeteinkkel befolyásolhatjuk a jövőt, és minden mindennel összefügg, meg sors, meg végzet, meg minden. Amely téma nekem ugye már elég rég óta kedves, úgyhogy ezt a filmet nekem csinálták (mondjuk ezt már a trailerből is tudtam).
Amúgy a neten természetesen rengeteg magyarázó szöveg meg idősík-tisztázó van, olvasgattam őket, szigorúan film megnézése után ajánlom, de nagyon érdekes.
Simán 8/10 legalább, de minél többet gondolkodom rajta, annál több.

2012. december 3., hétfő

Minden kuplében kanál

Szombat este az egyik szinkronsulis osztálytársam magánelőadásán jártam, és egészen különleges élmény volt. A címe "Minden kuplében kanál" volt, ami már önmagában elég szellemes szerintem. A kuplé a háború előtti és a két háború közti Magyarországon igen népszerű műfaj volt, de én esküszöm nem hallottam még ilyeneket, főleg élő előadásban. Eszméletlen cukik ezek a szövegek, mutatok egyet:
És tudjátok, mi a durva? Hogy az én osztálytársam előadása sokkal jobb volt, mint ez. Pedig "csak" a Pinceszínben volt, icipici közönségnek:
A kedvenc számom mondjuk nem a kalap volt, hanem A villamos - ez is az előadásmód miatt. A szövege itt található.

2012. december 1., szombat

Szerepjáték light

Tegnap ebédnél előkerült a szerepjáték mint téma, és hirtelen szívesen idéztem fel egy-két történetet, szereplőt, miegymást, de aztán este játszottunk Descent 2nd edition-t, és bizony azt kell mondanom, nekem ez most tökéletesen elég ebben a kategóriában.
A második kiadás ugyanis kiválóan javítja az elsőben nem annyira tetsző dolgokat: egyszerűsít a szabályokon, sokkal rövidebb egy-egy leülés, mert jelenetekre van bontva, és a karaktereknek van fejlődési lehetősége a kalandsorozat alatt.
Csapatunk klasszikus D&D modellt követ: ork nekromanta (nagyot üt távolról + hoz zombit), törp harcos (nagyot üt közelről), paplovag (kicsit üt távolról + healel) és tolvaj (kicsit üt távolról + tárgyakat szerez).
Az én karakterem Jain Fairwood, de tolvaj aspektusban játszom, úgyhogy én vagyok a csapat "tárgymenedzsere". Persze nem mindig remekelek ebben a szerepkörömben, de Throwing Knives-jaimmal azért előfordul, hogy kiszúrom egy ellenfél szemét.
Az egész rendszer nagyon jópofa, hogy egy-egy stage két részből áll, ha az elsőt elveszítjük, annak csak az a következménye, hogy nehezebb lesz a második rész, ám ha a másodikat elveszítjük, akkor az Overlord, azaz az a játékos, aki a mesélő szerepét tölti be és a szörnyeket irányítja, valami tápot kap. Tegnap például ezt:
Ami elég táp neki és elég rossz nekünk...

A kockadobás persze jelentős szerepet játszik a Descentben, de mondjuk az akciódúsabb szerepjátékos mesékben is, szóval nem érzem annyira borzasztónak. Azt már annál inkább, hogy néha bődületesen szarul dobok. De mondjuk tegnap meg nem, szóval a végén azért csak győz a statisztika...

Mindenesetre még elég sok kaland áll előttünk, mire végzünk a teljes történettel, és ez engem örömmel tölt el, mert még egyáltalán nem untam meg, sőt.