2013. január 2., szerda

Visszapillantó tükör

Az év hátralévő részében internetmentesítettem magam (gondolom, feltűnt), de újfent rájöttem, hogy van élet a Zinterneten túl. Először Leányfalun lazulás családdal, továbbörülés a karácsonynak, miegymás, majd Hévízen barátokkal láblógatás, társasozás, dumálás, tavazás, satöbbi. Hévízet nem olyan rég óta ismerem, de nagyon megkedveltem. Megvannak már a bejáratott helyek: szállás a Fortuna panzióban, vacsora a Muskátliban (ezúttal húsleves, bélszín lyoni hagymával, somlói, nyamm!), bort az egregyi faluszélről (ez most kimaradt). A szilvesztert maratoni társas-partyval múlattuk: először Mansions of Madness (The Yellow Sign kaland), aztán Descent 2nd Edition (itt írtam róla). Az elsőt a kezdeti jó állás majd a vége felé következő mélyrepülés után végül döntetlenre hoztuk (ez szerintem hibája a játéknak), a másodikban egy fél actet és egy interlude-ot nyomtunk le, véres küzdelem után lélekemelő győzelemmel.

Közben 2013 lett tűzijátékkal, köddel, némi hideggel, de mielőtt előretekintenék, egy kis összegzés a tavalyi évről.
Összességében azt kell mondjam, kiváló évet zártam:
- megjelent Se vas, se tűz című regényem
- felvettek a céghez rendes alkalmazottként
- jártunk Londonban
- körbeutaztuk Észak-Angliát és Skóciát
- jártunk Parádsasváron
- olvastam egy csomót
- megnyitottam egy kiállítást
- túléltem egy újabb világvégét
- kültag lettem egy cégben (erről majd még)
- ...meg még szert tettem felsorolhatatlanul sok élményre, amelyek közül egyre se emlékszem, ami kifejezetten rossz lett volna

A tavalyi összegzést végigolvasva azért pár helyen mosolyogtam. Van, ami nem változik.

Sajnos január 1-én nem ettem lencsefőzeléket, úgyhogy idén lehet, hogy szegény leszek, valamint ha igaz a babona, hogy amit január 1-én csinál az ember, azt fogja egész évben, akkor elég fura év lesz (alvás, evés, játék számítógépen, sportközvetítés nézése, olvasás). Fogadalmak? Hmm...
Legyen mondjuk kettő:
1. Türelmesebb leszek.
2. Idén is írok valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése