2014. április 29., kedd

Barchoba

Ezt a mesét egy pályázatra írtam (nem nyertem). Annyi kitétel volt, hogy legyen benne afrikai állat, és ne legyen több 5k leütésnél.


Barchoba

– Helló – mondta Bömbi, és megpaskolta mancsával a furcsa, vékonyka kis lényt, akinek ugyanolyan sörénye volt, mint az apukájának, csak nem barna, hanem fehér.
– Helló – mosolygott a lény.
– Te nem félsz tőlem?
– Már miért félnék?
– Hát mert… – Bömbi egy pillanatra elbizonytalanodott. – Tudod… én vagyok az állatok királya. Félned kéne tőlem.
– Értem. Csak van itt egy kis probléma.
– Micsoda?
A lény rámutatott soványka kis testére, amely a földbe fúródott.
– Én nem vagyok állat.
– Nem? – csodálkozott Bömbi. – Hát akkor mi vagy?
– Növény – hajolt meg a másik. – Egészen pontosan virág. A nevem Margaréta.
– Az én nevem Bömbi! – bömbölte a kisoroszlán boldogan. – Akkor ha nem félsz tőlem, akkor esetleg… izé… leszel a barátom?
Margaréta nagyot pislogott.
– A micsodád?
– A barátom. Tudod: mindenféléről beszélgetünk, együtt játszunk, és folyton összenevetünk olyan dolgokon, amiket mások nem értenek.
– Hú!
– Anya azt akarja, hogy Selymessel barátkozzam, de hát ő lány! Már hogy lehetne vele barátkozni?
Margaréta megint pislogott.
– Én szívesen leszek a barátod… Bár nem tudom, milyen egy lány.
Bömbi izgatott lett: valaki nem félt tőle, sőt, a barátja akart lenni!
– Hát tudod… olyan izé. Nyápic.
Margaréta kuncogni kezdett. Bömbi ragyogott a boldogságtól: valaki összenevetett vele olyan dolgon, amit mások nem értenek.
– Játsszunk valamit! – ugrálta körbe a virágot.
– Jó… Mit?
– Kergessünk pillangót!
– Miért kergessük?
Bömbi megtorpant.
– Hát tudod… hogy elkapjuk.
– De hát a pillangókat nem kell elkapni – értetlenkedett Margaréta. – Elég, ha türelmesen vársz, és akkor rádszállnak.
– Ó!
– Rád még sosem szállt pillangó?
– Nem… – vallotta be töredelmesen Bömbi.
– Hát akkor most várj egy kicsit, és meglátod, nemsokára rád fog szállni egy.
Vártak.
Bömbi unatkozni kezdett.
– Meddig kell várni? – nyafogta.
– Azt nem tudom.
– Ez sokkal unalmasabb, mint kergetni őket…
Margaréta eltöprengett ezen.
– Esetleg játszhatunk addig barchobát.
– Barmicsodát?!
– Barchobát. – Ezúttal Margaréta jött izgalomba. – Gondolok valamire, neked pedig ki kell találnod.
– Oké. Pillangó?
– Várj! Még nem is gondoltam.
– Megint várjak? – szontyolodott el Bömbi.
– Nem sokáig – hadarta a virág. – Hm… Na jó, gondoltam valamire. Most kérdezhetsz.
– Mire gondoltál?
Margaréta sóhajtott.
– Ezt nem kérdezheted meg. Csak olyat kérdezhetsz, amire igen vagy nem a válasz.
Bömbi szája elkerekedett. Összeráncolta a szemöldökét, úgy próbált meg egy ilyen kérdést kigondolni.
– Állat? – bökte ki végül.
Margaréta hirtelen felsikkantott:
– Jaj!
– Most nem kérdezhetem meg, hogy mi a baj, ugye?
– Ott!
– Hol?
– Mögötted! Jaj!
Bömbi hátranézett, majd megnyalta az ajkát: egy zebra legelészett békésen a fűben.
– Te félsz a zebrától? – rökönyödött meg.
– I-igen…
– Cseppet se félj – düllesztette ki a mellét a kisoroszlán. – Én megvédem a barátaimat!
Azzal odasettenkedett a zebra mögé, előugrott a fűből, és teli torokból elbömbölte magát.
– Szia, Bömbi! – köszönt neki a zebra.
– Pszt!
– Szia, Bömbi – suttogta ezúttal a zebra.
– Szia, Prüsző – suttogta a kisoroszlán. – Tegyél úgy, mintha megijedtél volna tőlem!
A zebra behúzta a farkát, és hátrált két lépést.
– Így jó lesz?
– Azt hiszem. Tudod, Margaréta fél tőled, és megígértem neki, hogy megvédem.
– Melyik margaréta? – nyalta meg a száját Prüsző.
– Az ott.
– Aha… Te figyelj, Bömbi, nem akarsz pillangót kergetni?
– Deeeeee!
A zebra elmosolyodott, és ártatlanul oldalra nézett.
– Csak mert épp ott egy…

Bömbi arca felderült, és hatalmas ugrásokkal, kacagva vette üldözőbe a pillangót. Így aztán sosem tudta meg, mire gondolt Margaréta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése