2014. május 15., csütörtök

Hideg napok

Nna, most 12 napig elmondhatom magamról, hogy up-to-date vagyok Dresden filesból. Végszóra kiolvastam a Cold Dayst, és már megvettem elővételben a Skin Game-et, csak be kell kapcsolni 27-én a wifit a Kindlimen. Addig van 12 napom elolvasni gyorstalpalóban a legújabb Hackett-könyvet, amit szintén megjelenéskor vettem meg, csak azóta szegény a polcon várt.
Mindenesetre azt kell mondanom, Jim Butcher nagyon eltalálta ezt a sorozatot (mármint a Dresden filest), mert 14 könyvet írni ugyanazzal a szereplővel úgy, hogy ne legyen unalmas, az nem semmi. A legjobban az tetszik a könyvekben, hogy bejön a humora, sokszor hangosan felnevetek. És ami zseniális, és nem tudja mindenki csinálni, hogy a legnagyobb dráma közepére is tud úgy humort írni, hogy az nem zökkent ki a szituációból.
A főszereplő karaktere nem új, viszont jól eltalált és következetes, a mellékszereplők nagyon jól vannak megválogatva, a párbeszédek kiválóak, de ami a legjobban tetszik a világalkotásban, az maga a világ. Minden van benne, amit más fantasykból már olvastunk, de minden tökéletesen illeszkedik abba a világképbe, amit felvázol. Működik a fizika a mágia mellett, sőt, vele harmóniában, amiért külön piros pont, és minden lényre (vámpírtól tündérig, szellemtől démonig) van magyarázat, van logika.
Maga az utolsó kötet már kicsit túl súlyos a stílusnak, ami elkerülhetetlen 14 kötet után, emellett eléggé átlátszó a sztori, ami az eddigi kötetekről nem mondható el (eddig összesen 2-ben találtam ki a vezérszálat), úgyhogy nagy reményeket fűzök a Skin Game-hez, hogy az majd megint bonyolult lesz, és kevésbé világmegváltó.
Nagyon nagy kár, hogy magyarul egyelőre csak az első kötet jelent meg. Folytatni kéne, kell a polcra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése