2014. július 23., szerda

Hádész és Maggie

Szóval az úgy volt (még pénteken), hogy Kistücsök szépen elaludt délutáni alvásra, sütött a nap, fogtam egy tölcséres fagyit a mélyhűtőből, kivittem egy pokrócot a kertbe, és 95%-ról nekiültem a Skin Game-nek. Majdnem tökéletes volt - csak lemerült a Kindle-m az utolsó 3 oldalnál. Igen, jelezte már korábban is, csak elfelejtettem bedugni töltőre.
Persze 10 perccel később kiolvastam a könyvet, csak azóta nem bírtam annyi időt összekaparni, hogy írjak is róla. Nade most!
***Spoiler alert***

Nagyon-nagyon tetszett a Skin Game. A tizenöt könyvből talán három van, ami nagyon-nagyon tetszett (a többi csak nagyon), ez közöttük van. Jó a felvezetés, drámai a történet, ugyanakkor visszatért a néha már el-elvesző humor, megint hangosan nevettem pár helyen. Jól behoz régi karaktereket, az újak pedig eltaláltak, van bennük kellő rejtély, hogy az ember ne találja ki elsőre, hogy Ascher vagy Grey micsoda pontosan.
A karakterábrázolás csúcsa természetesen Hádész, az az egész jelenet úgy zseniális, ahogy van. Főleg a koronája.
A fejfájás okát szerintem senki nem találta ki, mitől lehet, poénnak poén, kíváncsi vagyok, mint kezd vele a folytatásban.
Ja tényleg, és az a jelenet, amikor Dresden a lányával beszélget, hihetetlenül megható.

Nem tudom, hány szerkesztő segít Butchernek, de ez a könyv úgy volt jó, ahogy volt, és alig bírom ki a folytatásig. Csak az vigasztal, hogy megvettem a Side Jobs-ot gyorsan, hogy addig is legyen valami...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése