2014. október 14., kedd

Találkozások, csempe, csúszdák

Amúgy egyszerre furcsa és érdekes nagyon rég nem látott ismerősökkel találkozni. Úgy folytatni, ahogy abbahagytátok, nem megbeszélni a "kötelező" beszámolókat, hanem helyette csacsogni ugyanarról, megkérdezni, hogy ugye még mindig, összenevetni a régi dolgokon.

Ezt már múlt pénteken meg akartam írni, de végre találtunk embert, aki megcsinálja a fürdőszobánkat, úgyhogy azóta fürdőszoba-kellékek keresésének lázában égünk, csempe, zuhanyzó, satöbbi. Persze izgalmas is, csak így Picúrral picit macerásabb a csempenézés dolog - ő nem élvezi annyira, mint én.

Hétvégén még voltunk Aquaworldben is, Pöttömke önfeledten csapkodta a vizet, és tetszett neki az esőfüggöny is, de a gombáról zubogva lecsorgó víz még inkább ijesztő volt, mint érdekes, a csúszdákat pedig még meg sem próbáltuk. Annyira hangos volt neki a hely, hogy állandóan ordított, hogy hallja a saját hangját.
Én összesen hármat csúsztam, de ugyanolyan jó volt, mint amire emlékeztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése