2015. július 28., kedd

Edzők és anyák

A bilire szoktatás, pelus levevés, üldögélés, pelus visszavevés kapcsán eszembe jutott egy régi emlék, amikor még általános iskolás voltam, és kajakozni jártam a BSE-be. Egész jól csináltam, szerettem is, a Dunán kajakoztunk fel az Árpád hídig és tovább, aztán meg vissza a pesti oldalon. Az edzőm mondjuk kezdettől nem volt olyan jófej velem, mert volt egy kedvenc üdvöskéje, és a többiekre már nem maradt energiája, vagy mi.
Aztán elérkezett az idő, amikor már tűrhetően jól ment a dolog, és elkezdtünk versenyekre járni. Volt rossz élményem is versenyen (rossz rajtszámot kaptam, szenvedés, lemaradtam a futamról), de volt bőven jó is, és a legjobb eredményem egy második hely volt.
Na, az jutott eszembe, mikor adrenalinörömmel a célnál bódultam, aztán kimentem a partra, és Béla bácsi közölte, hogy most akkor megyünk vissza a sportpályára, de vegyem fel a mentőmellényt, mert az kell.
Elárultnak és csalódottnak éreztem magam, hogy rögtön a verseny után már megint béna kezdőként bánik velem, hogy mentőmellényt kell hordanom, ráadásul lefelé a Dunán, amikor csak csorogni kell, és nem sokkal később abba is hagytam a kajakozást.
Ezért (is) tartom fontosnak, hogy mikor sikerül a bilibe produkálnia Kistücsöknek, utána lehessen kicsit csupasz popival szaladgálni. Mert tudom én, hogy kell a pelus még rá, de nem veszem el a siker örömét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése