2015. augusztus 31., hétfő

Hová kerültem

Nem így terveztem, de ez a mostani nem az olvasós korszaka életemnek... Mindenesetre mostanra sikerült elolvasnom az antológiát, amelyben szerepelek. A szerkesztés során nem olvastuk egymás novelláját a kollégákkal, úgyhogy utólag kellett pótolni - bár ez sokszor nem feltétlenül baj, mert akkor az ember nem munkaverziókra emlékszik, hanem a véglegesre.
A kötet felépítése szerintem jó lett, a három téma elkülönítése is, bár azt továbbra sem tudom, miért az enyém az első "besorolt" novella. Az írások minimum átlagosak (=egyszer megéri elolvasni, bár már láttunk ilyet vagy nem volt benne meglepetés vagy nem fogott meg), de van köztük szerintem egy-két egészen kiemelkedő is.
A közvéleménnyel ellentétben nekem nem a Kisvárda sejkje tetszett a legjobban. Érdekes volt olvasni, bár annyira sok volt benne a furcsa név, hely, agykifordító utalás, hogy többször belealudtam. Ennek ellenére jól átgondolt és megírt történetnek tartom, mégsem az a kedvenc.
Az irodalmár énem számára a kedvenc a legelső, kategóriákon kívüli novella (Megmondtam előre). Maga a "scifi" része egyáltalán nem meglepő, sőt, majdhogynem unalmas (értem ezalatt a napkitörést és következményeit, amit már százszor olvastunk), viszont a megírás zseniális. A történetben történet önmagába visszahajlása és a jelen és a 2045 összeboronálása nagyon jól sikerült, hibátlan.
Scifi-fogyasztó énem számára pedig a Nulla és egy volt a kedvenc. Élvezet olvasni, érdekes az elképzelés és a megírás, jópofák a technikai megoldások. Simán olvastam volna belőle regényt is.
Volt pár novella, amelyben túlzóan elharapóztak a káromkodások, azok nem tetszettek annyira, és az Aranyösvényent sem szerettem olvasni, pedig egy jól megírt novella, remek karakterkidolgozással, arányokkal, történetvezetéssel. Csak nem nekem írták.
Az egyetlen, amit sajnálok, a Prebábel, mert az alapötlet zseniális, és még ráadásul szakmámba is vág, ha szűken vesszük, de szerintem nem ilyen "infoblock" jellegű retrospektívvel kellett volna megvalósítani. Nem üt annyira, és akinek nem "szakma", az csak legyint, és lapoz a következőre. Persze még így is tetszett az ötlet miatt, de sokkal nagyobb durranás lehetett volna.
Mindenesetre örülök, hogy szerepelhetek ebben a kötetben, mivel a sajátomon kívül a többi novellával most találkoztam, objektíven mondhatom, hogy "jó helyre kerültem", egy remek antológiát sikerült összehozni. Remélem, ha lesz következő, lesz jó ötletem, és időm is megírni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése