2016. január 20., szerda

Hat kosár

Ez a hónap Kistücsök életében nem volt valami szuper - és ezen még az sem segített, hogy beleesett életének harmadik karácsonya is. Idén már egész jól felfogta, miről szól ez az egész, az ajándékok kibontására még így is noszogatni kellett, mert ő nagyon jól megvan a régi játékokkal is, de azért fokozatosan mindent kibontottunk már. Vannak új kedvencek (pl. marble-run golyópálya, Apa-készítette lakatolható láda, egy új Bogyó és Babóca könyv, egy Boribonos könyv, stb.), de mindegyiket kipróbáltuk, és pár régi játékot felvittem a padlásra, amelyekkel meg már kevésbé játszott.
Ami viszont a rossz volt, hogy két hét is betegséggel telt, méghozzá durva lázzal járó betegséggel, ami alatt szegény teljesen gyámoltalan és étvágytalan volt. Egy hét betegség, egy hét jólét, egy hét betegség. Nem valami szuper. Ez az enyhe idő nagyon kedvezett a vírusoknak - a második vírusállományt még én is nyögöm.
De azért van erre a hónapra is feljegyeznivaló. Volt életében először korcsolyázni, és nagyon tetszett neki. Jól fenékre huppant párszor, de nem bánta. Jó tanárai voltak. Persze az igazi korizás majd picit később jön el, de azért programnak jó lehetett (nem voltam ott).
Ez volt az első olyan szilveszter is, amit már valamelyest felfogott (bár azt, hogy kezdődik egy új év, és az micsoda, valószínűleg még nem). Csináltunk neki tűzijátékot római gyertyával a kertben, tetszett neki, a lakást pedig feldíszítettük szalagokkal.
Újabban az egyik kedvenc szórakozása, amellyel akár húsz perceket is elvagyunk, hogy elmondjuk a számolós mondókát (egy, megérett a megy, kettő, csipkebokor vessző stb.), de úgy, hogy megmondja, melyik szám maradjon ki. És ezt akárhányszor meghallgatja így.
A másik, ami már sokkal korábbi játék, de azt hiszem, még nem írtam róla, a "vicces versolvasás". Már annyira kívülről tudjuk a Bóbitát és a Meseboltot, hogy most úgy kell olvasnom, hogy valahova bele kell tennem a versbe egy dobókockát, pl.:
A dobókocka haragjában
seprűt fogott, hej,
s kopogott a fehér cica-
tarka cicafej.

Ezt a dobókocka-áhítatot odáig juttattuk, hogy amikor beteg volt, akkor nem bírtuk sehogy se megitatni, kivéve, ha azt mondtam neki, hogy igyon dobókockás vizet (=sima víz), na azt ivott.

Számolás terén ugye a húsz az nagy vízválasztó (tizentíz), de neki két és fél évesen sikerült halmazolással túljutnia a dolgon. Nem voltam ott, nagyszülők mesélték, hogy úgy kezdődött, mennyi négy meg négy. Aztán amikor már négy meg négy meg négy meg négy meg négy stb. volt, akkor azt mondta a Mama, hogy az nagyon sok: olyan sok, hogy ha beletennénk egy kosárba, mint az almákat, akkor biztosan megtöltené. Ezen Picúr elgondolkodott, aztán megkérdezte, mennyi négynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégynégy. Mama visszakérdezett, na mennyi. Mire ő, némi gondolkodás után:
- Hat kosár!

Tesójával egyre jobban elvan, még mindig nem érzi a nagy "hasznot" nyilván, mert egyelőre elvesz a játékidőnkből, de ad neki puszit, segít nekem pelenkázni (ad egy pelust), és mindig jelenti, ha "sírdogál". Azt már nagyon várom, hogy a picike interaktívabb legyen, és lehessen vele is játszani megfogósat, nézőset.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése