2016. október 4., kedd

Hajrá, én

Közben ősz lett annak időjárás-értelmében is - de talán így, hogy egy hónap késő nyarat kaptunk még, a maradék két hónap szöttyögős esős befordulás kibírható lesz.
Kistücsök pedig tegnap óta az oviban alszik délutáni alvást (első nap ment neki, majd kiderül, hogy ez hosszútávon is elfogadható-e neki - én igyekeztem mindent megtenni ez ügyben), ami azt jelenti, hogy hirtelen lett némi szabadidőm, úgyhogy (remélem) gyakrabban fogok itt előfordulni. Amúgy egészen fura egy gyerekkel itthon lenni, annyira nyugalmas, hogy nem is értem. Lehet rá figyelni 100%-osan, nem kell igazodni máshoz, hanem lehet odafigyelni az ő egyéni ritmusára, és ha szeretnék valamit megcsinálni, akkor csak leültetem egy játékhoz, és megcsinálom.
Plusz megint eljött az a szűk idő, amikor a mosogatógépet nem tudom teletenni, mert pár tányértól eltekintve egyedül eszem otthon, így most inkább kézzel mosogatok; illetve megint eljött az az idő, amikor nem társalgok egész nap (beszélni beszélek én, csak ugye a reakció egyelőre limitált), emlékszem erre is, majd igyekszem most sem becsavarodni közben.
A becsavarodás ellen a következőket fogom használni (a házimunkák elvégzése után): fordítás (munkaszerűség), pakolás (otthonunk sok nem helyén levő dolgának szépen rendbe rakása), olvasás (még mindig Reynolds), játék (Hearthstone, WoW, esetleg Shadowrun), kreatív dolgok (varrás, talán írás). Kb. ebben a sorrendben fogok tudni ezeknek nekifogni - és nagyon várom a pillanatot, amikor elkezdem leütni egy novella első mondatát. Hajrá, én.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése