Túró rudi, alma, barna liszt

Kistücsök legnagyobb achievementje ebben a hónapban, hogy jár oviba (és nem betegszik meg, de ezt lekopogom, kopp-kopp). Reggel nyolcra megy, és délután fél négyre megyek érte, uzsonna után. Szerintem végeredményben kedveli is, eddig még nem nyafogott vagy sírt, mikor indulni kellett, de az óvónéni mondta, hogy azért figyeljük, mert a könnyen beszokó gyerekeknél lehet egy visszacsapás.
Az oviban eddig három dolgot tanult meg: orrot fújni (még nem tökéletes, de a korábbi szipogáshoz képest kánaán), színezni (eddig csak húzott pár vonalat a fehérbe, és ki is ment, most meg tök szépen kiszínezett egy karikát, alig maradt benne fehér), valamint direktben beszélni a tesójához. Eddig az volt, hogy nekem beszélt ("Ne szerezze meg a baba!", "Menjen el innen a baba!"), most viszont pár napja elkezdett hozzá beszélni ("Kapcsold fel a lámpát", "Az az én játékom, add ide"). Én ezt már félsikernek könyvelem el. Együttjátszásról még szó sincs persze, sőt, de a közvetlen kommunikáció is előrelépés.
Amit hárman jól tudunk együtt játszani, az a szülői ágyon ugrálás/csikizés/bukfencezés, a duplózás, illetve a mondókák olvasása. A többi játék mind olyan, hogy a baba megpróbálja megszerezni a kicsi darabból álló játékot, amit nem szabad neki, úgyhogy igyekszem az egyik oldalon tartani, amíg játszom a másik oldalon Picúrral. Kezdem érteni amúgy, hogy miért jó a játszóterezés, ezt egy gyerekes anyukaként sosem értettem. Kiváló, hogy pont most fél évig nem lehet menni.

A sláger még mindig az autós-lámpás, most már négy "lámpa" van (müzlis dobozból kivágott egyik oldalán piros, másik oldalán zöld korong), az autókkal én vagyok (vagy akivel éppen játszik), és mennem kell az úton, ahol ő irányítja a lámpákat. Fordítva nem szereti, az autótologatás továbbra sem érdekli. Viszont most már nemcsak mennek az autók az úton, hanem van bolt, benzinkút, hotel, satöbbi, és a legaranyosabb az volt, mikor kérdeztük tőle, hogy mit kell venni a boltban, az alábbi sorrendben mondta a termékeket: túró rudit, almát, barna lisztet (!).
Szegény ezek szerint "meg van fertőzve" az otthoni kajával. Olyan sokat csináltunk már vele kenyeret, hogy szerintem tudna egyedül is. Plusz múltkor kapott szívpörköltet, és simán megette, úgyhogy most már be van avatva a családi gasztronómiába végleg.
Az oviból hazafelé sétálva általában a házszámokat szoktuk megfigyelni (kedvence egy olyan hosszú utca, ahol megfigyelheti 1-43-ig, mindig erre kell menni, hiába nem hazafelé van), de a minap kitaláltam, hogy játsszunk szóláncot. Kíváncsi voltam, azóta hány szót képes megjegyezni egymás után. Kilencig jutottunk: autó, kocka, kabát, bicikli, ház, nyolc, virág, piros, kutya. Lehet tippelni, melyikeket mondta ő. Szerintem elég menő, hogy kilencig tudta. Tizenegyet is próbáltuk, de akkor mindig kihagyott valamit.

Mivel már teljesen szobatiszta, éjszaka sem hord pelust (egy kis ideig visszakérte az ovikezdés után, de most már nem kéri), felajánlottam neki, hogy fürödhet kétnaponta, mint a tesója. Egyrészt a bőrének sem árt, hogy nem áztatjuk és szárítjuk minden nap, másrészt így bevezettük a fürcsinapot (ekkor egy esti mese van), és a két esti mese napot (amikor két mese van). Nagyon tetszik neki, sőt, elővettem a Minden napra egy mesét is, és már abból is olvastam neki egy olyan mesét, ami tetszett (Az alma és a kerti manó). Úgyhogy azt hiszem, kezd megérni a szöveges mesékre. Csak jól kell kiválasztani, mert ha valami nem érdekli, akkor otthagyja.
Két nagyon aranyos dolog történt, ami mutatja az érzelmi fejlődését.
Amikor mondtam (némi tanító vonalat csempészve a dologba), hogy nem mostam rendesen fogat, és ezért most fáj, és el kell mennem doki nénihez, hogy megjavítsa, akkor közel jött hozzám, és megsimogatta az arcomat, hogy ne fájjon.
Amikor pedig elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ha valakinek születésnapja van, akkor annak csinálunk ajándékot, karácsonykor pedig mindenkinek csinálunk ajándékot, akkor picit gondolkodott, majd így szólt:
- Akkor Jézusnak is adunk ajándékot!