2017. augusztus 20., vasárnap

Fecnik, dalok, lebegés

Négy éves két hónapos gyerekem az alábbi játékokkal szórakoztatja magát mostanában:

  • Békás lámpás: az eddigi autós lámpás továbbfejlesztett változata. Adottak a piros-zöld világító lámpái, amiket az apukája csinált neki, és van egy piros-kék is, amit ő maga tervezett. Ezeknél ő mondja meg (kapcsolja át), melyik mikor zöld és mikor piros. Eddig közlekedési lámpák voltak, és a matchboxokat irányította vele, most kitalálta, hogy az ugrálós békákat irányítja, és mindig olyan színű mehet, amilyen színűt a lámpa jelez.
    (Ugyanitt megjegyzendő, hogy már mondott ilyet, hogy az egyik lámpa "százesztendős lámpa", száz esztendőt kell várni, hogy zöldre váltson. És tényleg vár legalább öt percet, míg átkapcsolja.)
  • Ollóval vágás: megkapta első ollóját, először csak simán apró fecnikre vágta a selejt A4-eseimet, de aztán adtam neki kivágnivalót, pl. a Gyereketetőről letöltött diszlexia elleni kis kártyákat, ahol meg kell találni, melyik szó nincs helyesen. És akkor nemcsak vonal mentén vág, hanem elolvassa, hogy "KAITCA", és nevet rajta.
  • Saját dalokat költ, nyilván egyszeri és megismételhetetlen műveket, legtöbbször triolán, de néha a régi kis szintijén. Percekig játszik, és még szép is az összhangzás, és aztán várja, hogy elmondjuk a véleményünket.
  • Gyurmázik. Mostanában rengeteget. Néha már nemcsak számokat gyúr belőlük, hanem medencét, amelyben úszhatnak a számok, vagy kígyót, csigát, ilyesmit. Magától előveszi a gyurmát, és magától el is teszi, a családi manók nagy örömére.
  • Aszfaltkrétázik, rengeteget és szívesen. Most már nemcsak számokat rajzol, hanem zászlót, kígyót, házikót, napot, tulipánt és felhőt. A felhőből általában a számokra esik az eső, és akkor kell nekik esernyőt rajzolnom, hogy ne ázzanak meg.
  • Saját szókeresőt rajzol a füzetébe, 3x3-asat, csak még van egy kiegészítő tizedik betű, hogy tíz legyen. Beleírja a betűket, és együtt megkeressük a szavakat. Kedvence a R, Í és M, ezek mindegyikben benne vannak.
  • Random halandzsaszavakat mond, és utána megkérdezi, hogy az mi. Vagy vicces kettőzésekkel alkot szavakat, és nevet rajtuk, pl. emberkecske.

Az úszást szerintem erre az évre kimaxolta: képes száz métert is karúszóban a lábával csapkodva haladni, tud labdával játszani, és nem fél a mélyvíztől. A fejét is bele tudja dugni, ha muszáj (egyelőre nem szereti), és tud lebegni a víz felszínén.
A Mamával nézett rengeteg számos youtube-os angol dal közepette most talált(ak) egy aranyos ebihalasat, azóta az ebihalak a kedvenc állatai. Mesét amúgy nem sokat néz, de a kistesója miatt visszaszokott a Bogyó és Babócára. Azért megmutattam neki egy Donald kacsás mókusos minimesét is, és nagyon nevet, amikor a villa megszúrja a mókusok popiját. 
Másrészt viszont sokszor rosszkedvű megint, alig lehet rávenni valamire, sokat nyűglődik, nem akar szót fogadni és/vagy megcsinálni a kötelező dolgokat többszöri rászólás ellenére sem, és a kavicsos Babócás könyvben mindig rámutat a festett kavicsok között a szomorú fejre, és azt mondja, hogy "Nekem tetszik a szomorú fej". Ezzel egyelőre nem nagyon tudok mit kezdeni. Csak érzelmi fejlődés?
Beszélünk sokat az oviról, remélem, jól fogja venni majd, amikor vissza kell menni.

2017. augusztus 16., szerda

Vaják képregény

Hoppá, már kint is van, amin dolgoztam! Ez-e:
Itten lesz kapható.

Vegyétek és egyétek olvassátok. Anno a Witcher 3-hoz járt az első rész, de összesen öt rész van, és most egybefűzve, magyarul. Jippi! Aztán majd beszéljük meg, ki hogy értelmezte a végét, hehe.

2017. augusztus 15., kedd

Lemozogják

Amúgy néha eszünk sült krumplit Zizu kedvencével és/vagy halrudacskával. Mint például ma.
Általában igyekszem egészséges ételeket készíteni, mindennap van leves (tipikusan valamilyen zöldségleves, de előfordul húsleves, parileves is), és legtöbbször valami szószos husi (pörkölt, paprikás, vagy csak kisült husi szósszal) és rizs, bulgur vagy főtt krumpli. A zöldségköret nem annyira megy, de azért előfordul kukoricás rizs, rizibizi, párolt ez-az is. De van, amikor semmihez nincs kedvem, és akkor sült krumpli van előre gyártott panírozott hússal. Nem vagyok rá büszke. Arra büszke vagyok, amikor egy hétig minden nap valami kiadós, rendes étel készül (mint pl. a múlt héten). 
Régebben jobban odafigyeltem az édességekre is, most már nagy a lazaság - ezt sem tudom, miért alakult így. Most már majdnem mindig almalé vagy szörp az innivaló, a víz egyre kevesebb, a joghurt se natúr már, hanem gyümölcsös (ami cukros is), a reggeli is sokszor lekváros kenyér vagy Cheerios, és sokkal több a keksz, túró rudi meg nápolyi, mint korábban. Még mindig úgy van, hogy hetente egy fix nap a "finomság-nap", a csütörtök, és akkor lehet dedikáltan finomságot (pl. fagyit) kapni, és még nem eszünk főételnek édeset (túrógombóc, palacsinta, stb.) csak Nagyinál, ahol lehet... De azért remélem, hogy itt megáll a cukorbevitel, és fogom azon kapni magam, hogy már minden étkezésre van valami édes. Mert nyáron még csak-csak lemozogják, de közeleg a tél...

2017. augusztus 7., hétfő

Nyolc óra munka?

Amúgy most, hogy augusztus lett, elkezdtem gondolkodni a szeptemberen, és hogy helyesen gondolkodom-e a közeljövő terveit illetően. Sok változás lesz az életkénkben: Pindúrtündér bölcsibe megy (megjegyzés: egyelőre heti két napra, és kifejezetten azért, mert igényli a társaságot), Kistücsök újra oviba, én pedig lassan el kell kezdjek azon agyalni, mikor és hogyan megyek vissza dolgozni.
Aki még nem járt ebben a cipőben, azt hiheti, azért nehéz ez az egész munkába visszaállás dolog, mert "elszoktam tőle". Nem azért.
Tény, hogy a terhességek alatt teljesen sükebóka voltam, elfelejtettem dolgokat, szétszórt voltam, de ez elmúlt. Tény, hogy nem használtam az angol nyelvet aktívan az elmúlt években, és tény, hogy nem képeztem tovább magam a szakmámban, sőt, még abból is sokat felejtettem, amit korábban megtanultam. De ezeken nem aggódom. Meg tudom tanulni a régi és az új dolgokat is. Mivel otthon is dolgozgattam, maga a munka mint koncentrált figyelem és fegyelmezett végigvitel megvan, nem "szoktam el tőle".
Ami a tanácstalanságot okozza, az inkább a logisztika. Bejárni egy munkahelyre egyszerű (általában). Bejárni egy munkahelyre úgy, hogy előtte fel kell öltöztetni, megreggeliztetni, intézménybe vinni egy csipetcsapatot, és utána valahogy meg is szerezni őket délután, kicsit nehezebb. Erre valók persze a négy és hat órás munkaidők, de attól még az utazás overhead nem lesz kevesebb, hogy kevesebb a munkaidő, például.
Aztán több helyről azt hallottam, hogy a hat órás munkaidő az valójában egy nyolc órás munkaidő, ahol nincs esélyed befejezni a munkát, és gyakran kell korán reggel érkezni, hogy utolérd magad, és ráadásul kevesebbet fizet, szóval a két szék között a földre ülés esete.
Kecsegtetne a nyolc órás munkaidő, de mivel még csak most kezd szeptemberben heti két nap bölcsivel a kisebbik csemete, nem tudom, hogyan bírja majd, és én hogyan bírom majd, hogy nyolc óra munka, nyolc óra anyának levés, nyolc óra szórakozás...
Úgyhogy akinek van ilyen irányú tapasztalata és/vagy véleménye, ossza meg velem, hogy mit vállaljak be és mit ne. :)

2017. augusztus 3., csütörtök

Otthon egész nap

Nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert dolgozom. Egy nagyon izgalmas kis projekten. Amiről persze most nem írok semmit.
De azért történnek a dolgok bőven. Van új Game of Thrones, van új Rick&Morty, jártam újra moziban (Spider-man: Homecoming -> remek volt, nem akart több lenni, mint ami, annak viszont vicces volt és szórakoztató), néztem xar filmeket, gyűjtögetek a Knights of the Frozen Throne-ra, strandoltam sokat, és amikor nem ezeket csináltam, akkor a csemetékkel játszottunk valamit. Nem unalmas a nyár így, hogy hármasban vagyunk otthon egész nap, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy lesz ez akkor, amikor visszamegyek majd dolgozni. De valahogy biztos mindenki megoldja.
Még van egy csomó teendőm augusztusban, mielőtt vége lesz a nyárnak, úgyhogy szeretném, ha lassan telne. De hát ki nem?

2017. július 27., csütörtök

Fél tizenegy után

Tegnap volt az első kimenőestém Pindúrtündér születése óta - azaz most először nem voltam ott a fektetésnél. A mondás az volt, hogy "életben leszünk, mire hazaérsz", de azért ennél szerintem jobban sikerült: kilenc körül már szundiztak a csemeték, én pedig fél tizenegy után valamivel értem haza. Izgi volt.
Rég igényelt, kellemes, beszélgetős lányestét tartottunk a Vasmacska Kávézoo-ban és környékén, ittam forrócsokit, ettem mártogatós pirítóskenyeres tálat és sacher-tortát, és magamat is meglepve keveset gondoltam az otthoniakra, és jól sikerült azon igyekezetem, hogy jól érezzem magam, és tényleg ott legyek.
Amúgy tényleg kb. mostanra ért be kis családunk a nyugalmasabb időszakba: mindenki önállóan eszik (és mindent), rendesen alszik, nincs éjszakai felkelés, esetleg rossz álom miatti felriadás ritkán, és most már a két csemete tud kommunikálni egymással, úgyhogy közbeavatkozás és különösebb odafigyelés nélkül is elvannak ketten huzamosabb ideig.
Úgyhogy mostanában kezdtem el újra foglalkozni magammal, és összerakni, ki is lettem, meg milyen változások történtek, és azokkal kapcsolatban szeretnék-e tenni valamit. Meg elkezdtem azon is gondolkodni, hogy mikor szeretnék majd visszamenni dolgozni.
Csupa izgalom a Zélet.

2017. július 24., hétfő

Csimpálás és lebegés

Húsz hónapos lett Pindúrtündér, de már nagyon szeretne kétéves lenni: minden második irkafirkára, amit rajzol, megmondja, hogy "torta", és tudja, hogy az ő tortáján majd két gyertya lesz. Mindig mondom neki, hogy az még jó messze van, de ez nem izgatja. A másik, amit legtöbbször rajzol, az a lufi, ami szintén témába vág.
Rajzolni és gyurmázni is szeret, továbbra is lelkesen duplózik, főzöget a babáknak vagy nekem az újdonsült gyerekkonyhában, és névnapjára kapott egy csészekészletet is, úgyhogy most már hatalmas teapartikat tartunk. A legédesebb az volt, mikor egyszer megkaptam a saját csészémet, "öntöttem bele" teát, majd "tettem bele" cukrot, mire ő olyan mozdulatot tett, mintha kivette volna a cukrot a csészéből, és kategorikusan kijelentette, hogy "nem!"
Pedig amúgy édesszájú nagyon. Szegénynek volt egy beteg, étvágytalan hete, akkor csak gyümölcsöt és édességet bírtunk beleerőltetni, semmi mást nem volt hajlandó.
Kijött rajta a bárányhimlő nagyon enyhén (1 nap láz, 20 db pötty, amiből 3-at vakart el, és egy csúnya), azt gyanítjuk, hogy az oltása tört át, de lehet, hogy pont megkapta az oltás után két héttel. Mindenesetre túlvagyunk rajta, és elég kedvesen sikerült megúszni, úgyhogy részemről elégedett vagyok. Hősies is volt, mert ha mondtuk, hogy ne vakarja, akkor megpróbálta megállni, és egész sokáig sikerült is neki.
Kedvenc kültéri elfoglaltsága, hogy csimpaszkodik bármin, amit képes megfogni. Igazi kis tornászként lóg, majd felhúzza a lábát, meg vissza, tiszta hasizomgyakorlat. Erre már saját szót is alkotott a család, mivel ő maga csak annyit tud mondani, hogy "csimpa", a tesója már így kérdez:
- Szeretnél csimpálni?
A nyolc órás utat elég jól bírta, odafelé is, vissza is kb. fél órát nyűgösködött összesen, de azt gyorsan eltereltük énekléssel, térdcsikivel, ilyesmivel. A tengert nagyon hamar megszokta, sem a hullámzás, sem a sósság nem zavarta meg a lebegésben ("lebe") illetve az úszkálásban ("úszi"). Eszméletlen ügyes a vízben: karúszóval lebeg a felszínen, előre és hátra is ki tudja emelni a lábát, meg tud fordulni a tengelye körül, és azt se bánja, ha bedobjuk a vízbe, befogja az orrát simán. A hullámzás egyszer-kétszer feldöntötte a parthoz közeledve, és ezt a kavicsok miatt nehezményezte, de aztán túljutott ezen is. A tengerpart számára a lebegés-galambkergetés-csimpálás-fehérkőporraltestbekenés négyesről szólt, szerintem kiválóan érezte magát.
Mostanában amúgy úgy érzem, anyásabb, mint eddig, pedig most már szólni is tud nekem, ha segítség kell, vagy csak simán menjek oda, mivel már ki tudja mondani a nevem (bőven mondja is, sőt, még kiabálja is, ha messzebb vagyok). Vicces, hogy amíg nem tudott szólítani, jobban elvolt magában. De gondolom ez is alábbhagy majd. Erre a részre nem emlékszem az előző alkalomból.
Ebben a hónapban a legaranyosabb az volt, mikor életében először találkozott tekerős csappal, és vadul próbálta elzárni úgy, hogy nyomkodta a csap tetejét...
Gyönyörűen beszél, már egyáltalán nem csak én értem. Még csak szavakat, de a kétszótagú szavakat simán mondja, ha nem ismeri fel, akkor megismétli, amit mondtam. Tud szólni, hogy hintázni szeretne, ki szeretne szállni, inni kér, segítsek neki, stb. Éééés tudja azt mondani gyönyörű kiejtéssel, hogy "igen", úgyhogy most már kiértünk a Nemnem országából.
Kedvenc színe a piros, kedvenc fűszere (szaglásra legalábbis) a csípős fűszerkeverék és a feketebors, kedvenc étele (a fagyin és a ribizlin kívül) a rizseshusi, és még mindig rengeteget iszik napközben (szerintem simán megiszik egy liter folyadékot), aminek én nagyon örülök.

2017. július 20., csütörtök

Liftbetyár

Ebben a hónapban Kistücsöknek sok kalandban volt része. Nyilván a legnagyobb a horvátországi nyaralás volt - első 8 órás autóút, első külföldi út, első pár napnál hosszabb elmenés megszokott környezetből, stb. Szerintem kiválóan vette a dolgot, igazán büszke voltam rá. Ő alapvetően egy megszokásokat kedvelő kisfiú, ha valami kilendíti a szokásosból, az zavart okoz - most mégis érezte, hogy ez valami kalandos dolog, és sikerült elfogadnia minden izgalmat. Nem volt gond az alvással és az evéssel sem, sőt, megkóstolt új dolgokat, amit általában nem szokott: tintahal-karikákat, olajbogyót, csicseriborsót. Kedvenc játéka a liftbetyárkodás / liftbikfickedés volt, ami azt jelenti, hogy fel-le utazott a hotel liftjében, és ha nem állt senki az érkezési ponton, akkor általában elküldte a liftet a pincébe.
A tengert is megszokta hamar (mondjuk direkt fel is készítettem: meséltem neki a tengerről, videókat nézegettünk az utazás előtt a hullámzásról, megkóstoltattam vele a sós vizet, stb.), az elején sírdogált, ha nyelt egyet, de két nap után már csak kiköpte, és ment tovább. Eszméletlen sokat bátorodott a vízben: most már karúszóval lebeg és kutyaúszik olyan vízben, ahol nem ér le a lába, ügyesen fel tud feküdni a vízre. Sőt, labdáztunk is a vízben.

A hónap leglovagiasabb jelenete az volt, amikor két db. aszfaltkrétával mentünk egyszer a játszótérre, és mindkét csemetém rajzolgatott, mikor is két nagylány (szerintem 4 és 5 évesek) elkezdték kerülgetni őket, hogy ők is szeretnének, és adják kölcsön. Kistücsök kategorikusan mondta, hogy nem, és rajzolt tovább, és Tündérpocok is mondta, hogy "nem", de ő kisebbnek és gyengébbnek tűnt, úgyhogy a kislányok elkezdték nagyon körülvenni, és kivenni a kezéből a krétát. Mire a kis lovag odalépett közéjük, eltolta a két lányt, és megmondta: "Most ő akar rajzolgatni."
Amúgy ami a rajzolgatást illeti, az aszfaltkréta nagy sláger, ebben a melegben szinte csak a krétával tudom sétálni vinni a nagyfiút, másképp nem lehet rávenni. Sétálás közben emelkedő sorrendben írja a számokat neki tetsző messzeségben egymástól, és már volt olyan, hogy direkt kihagyott egyet ("a hetes nem jött le, hanem repked a levegőben"), és olyan is, hogy véletlenül, ilyenkor visszament (!) és beírta a megfelelő helyre, a két szám közé. Furcsa módon az aszfaltra nemcsak számokat rajzol, mint a füzetébe, hanem esőt, esernyőt, kígyót, kereket, tulipánt, meg mindenfélét. Ha számokat, akkor pedig néha kopott számok jönnek, ami azt jelenti, hogy nem rajzolja le teljesen a számot, hanem kihagy pár darabot belőle, de még épp felismerhető.
Füzetbe rajzolásban pedig új sláger van: a szókereső. Kedvenc játéka amúgy a telefonon, de most kitalálta, hogy ő csinál szókeresőket, még a bezáró x-et is odarajzolja, és általában 3x3-as betűmátrixot rajzol, nekünk pedig meg kell keresni benne a szavakat. Az elején tele volt w, x, önálló y betűkkel, de most már azt is kezdi érezni, melyek a gyakoribb betűk. Vannak kedvenc betűpárjai is, amelyek minden szókeresőben szerepelnek, pl. a RÍ.
Elérkezett abba a korszakba, hogy már kívülről tudja az esti meséket, és ki is javítja, ha rosszul olvasom. Most kezdtem el gondolkodni rajta, hogy talán már lehetne közös a meseolvasás, egy babamese és egy nagyobb mese, de még nem tértünk át az új rendszerre.
Ebben a hónapban két aranyos beszólás volt, az első, mikor Nagyinál nézegetett egy képet a Madonnával és a Kisjézussal, Nagyi magyarázta neki, ki kicsoda, mire ő: - Jó, de hol van József?
A másik meg, hogy a hotelben hatalmas duplaágyunk volt, vastag matraccal, és a gyerekek imádtak rajta ugrálni. Mikor hazaértünk, és bejött a hálószobánkba, elkerekedett a szeme, majd azt kérdezte: - Hol a nagy ágy?

2017. július 17., hétfő

Az új kedvenc helyem

Szóval visszaértünk a nyaralásból. Némi árnyék vetült az élményre, mikor is az utolsó nap Pindúrtündér belázasodott, utána meg napokig ment a tippelés, mi baja is lehet, mindegy.
Maga a nyaralás viszont nagyon jól sikerült, aktív semmittevéssel töltöttük napjainkat. Két csemeténk viszonylag gyorsan megszokta a sós vizet, a kavicsokat és a hullámzást, és onnantól ment a pancsi-lebegés-fürcsi-úszás-medencegyártás, mint itthon is. Nagyon sokat bátorodtak, fejlődtek, teher alatt nő a pálma jelleggel. Kíváncsi leszek, hogy a sima tavi körülmények között mit csinálnak majd.
Az egyetlen komolyabb túránk a Krka Nemzeti Parkba vitt, amely az új kedvenc helyem. Vízesések százai, hatalmas fügefák, pisztrángok, fürdés egy tószerű folyórésznél, gyönyörű az egész. Jegyzem meg, aki egy nemzeti parkban képes szemetet eldobni, annak instant headshot kéne, de minimum kéztörés. De most komolyan.
A maradék időben tenger, kajálás, alvás, némi városban sétálás, ilyesmik.
Jól esett nagyon.

2017. július 10., hétfő

Sétálás, kavicsok, tenger és nap

Azt eddig is tudtam, hogy gyerekekkel külföldön nyaralni másmilyen lesz, mint régen, de azért nem sikerült mindenre felkészülni. Szerencsére mindenki fektet bele energiát, hogy jól érezzük magunkat, úgyhogy jól megvagyunk.
A legkülönlegesebb az illat: sosem éreztem még egyszerre tengerillatot és fenyőillatot. Az ehhez legközelebb álló illatélmény a Kielder Forestben volt, de ott édesvízi tóval.
A tenger gyönyörű, és két napig a szél se fújt, úgyhogy rettentő melegből nagyon jól esett a 23 fokos víz. A kavicsokkal megküzdöttünk, de most már ez is normalizálódott. Leginkább akkor van baj, ha egy hullám feldönti a csemetéket a parton, és popira ülnek a szúrós kavicsokban.
A tengerparti döglés eddig nettó 10 perc volt fürdőruhában, napozással, plusz egyszer egy óra az árnyékban, amíg a törpék is szundiztak, de semmivel össze nem hasonlítható, és mivel elég rég volt ilyesmiben részem, lélekemelő is volt.
A hotelben jól főznek, változatos és ízletes a menü, és igyekszem néha helyi dolgokat is megkóstolni, ma például ettem csicseriborsó-salátát, pedig azt amúgy nem is szeretem (és még finom is volt).
Programot nem terveztünk túl sokat, eddig volt falunézés kisvonattal, felsétálás a dombtetőre a templomhoz és óváros plusz kikötő megnézése, a többi csak sétálás, kavicsok, tenger és nap.

2017. július 6., csütörtök

Még csak 6-a van, de...

- A hónap meglepetése: tetszik a Rick&Morty (úgyhogy most gyorsan be kell hozni az egészet a harmadik szezonig)
- A hónap költekezése: 10 db Thomasos mesekönyv egyben
- A hónap felfedezése: találtam egy kedves varrónőt, aki végre megvarrta az évek óta a varrósszekrényben senyvedő ruháimat
- A hónap megállapítása: ha négy napig autó nélkül kell lennem, akkor gyakorlatilag nullára csökken az intézőképességem, ami egyrészt furcsa érzés, másrészt ijesztő, mennyire hozzászoktam

...és a hónap izgalma: 2012 óta először külföldre teszem a lábam. Nem ígérem, hogy közben írok, úgyhogy stay tuned.

2017. június 30., péntek

Kedv kérdése

– Gyere, menjünk a Ferenciek terére, ott sok a jó pipi! – javasolta Dinka.
– Nincs kedvem – toporgott Beton.
– Hát akkor mihez van?
– Semmihez.
Dinka odament a barátjához, és gyengéden megkopogtatta a fejét.
– Megint beverted a bucidat, mi?
Beton morcosan elhessegette a másikat.
– Hagyjál.
– Nem hagylak. Mást se csinálsz egész nap, csak twittelsz a többiekkel, meg zabálod a gyorskaját.
– Mert te mit csinálsz egész nap?
– Gondolkodom.
– Lol.
Dinka lenézett az erkély széléről az odalent dolguk után siető emberekre.
– Nevess csak. Akkor legalább elmondhatom, hogy jókedvre derítettelek.
– Ne túlozzunk! Inkább kínomban nevetek.
– Valld be, hogy unatkozol.
Beton hümmögött.
– Lehet.
– Hát akkor gyere a Ferenciek terére, banyek!
– De nincs kedvem.
Dinka lemondóan becsukta a szemét.
– Lusta vagy, mint az Erzsi néni macskája.
– Ne sértegess!
– Pedig így van. Ami nem muszáj, azt nem csinálod.
– Mert elfáraszt az egész napos hajtás.
– Nehogy beleszakadj a sok munkába!
Beton most már tényleg besértődött.
– Azt mondod, nem végzem elég felelősségteljesen a munkámat? Hát nézz szét alaposan az erkélyen!
– Nem – tett nyugtató mozdulatot Dinka. – Azt mondtam, azért vagy lusta, mert megteheted. A régiek nem voltak ilyen lusták.
– A régiek! – horkantott Beton. – A régiek egy nap alatt elpusztulnának a mai világban.
– Ezzel egyetértek.
– És attól, hogy a régieknek nem volt idejük unatkozni vagy szórakozni, nekem szarul kellene éreznem magam?
– Így is szarul érzed magad, hogy van időd unatkozni meg szórakozni.
– Ja – mondta Beton, egy kicsit hallgatott, aztán hozzátette: – Szerintem kicsit depressziós vagyok.
– Azon mondjuk pont segítene egy kis szórakozás.
– Nem akarok a Ferenciek terére menni!
– Jó – biccentett Dinka. – Tutira találok valamit, ami tetszeni fog.
– Amíg kitalálod, addig nézem a tévét – fordult az ablak felé Beton. – Pont reklám van.
– Csak ne legyen macskaeledeles – mondta halkan Dinka. – Azt utálom.
Egy ideig a tévét nézték. Alattuk dolguk után siető emberek.
– Nézzük meg, ott van-e a gitározós csaj a Deákon!
– Ne.
– Akkor menjünk el ahhoz a pékséghez, amit múltkor mutattál.
– Most ne.
– És a Széll Kálmán tér?
Beton tágra nyílt szemmel nézett a barátjára.
– Az veszélyes.
– Igen, de pont ez a lényeg! – mosolygott Dinka. – Amióta ott van az a szökőkút…
– Á, oda inkább ne… Hallottad, hogy Kopi hogy pórul járt múltkor?
– Mesélj!
– Tényleg nem hallottad?
– Tényleg.
– Pedig mindenki erről beszélt.
– Nem követem annyira a pletykákat.
– Te bajod!
– Nem érzem olyan nagy bajnak – fordult el a tévétől Dinka.
– Azért vagy ilyen gyökér – vont vállat Beton. – Manapság csak az információ ér valamit. Aki nem figyel, lemarad.
– És akkor elmondod végre, mi történt Kopival?
– Nem. Legalább jól megjegyzed, hogy oda kell figyelni, mi a dörgés.
– Ne oktass ki, kis csicska! Egy évvel idősebb vagyok nálad!
– Meg egy évvel kövérebb is – röhögött Beton.
– Kussoljál!
Dinka a szemét forgatta.
– Tudod, mikor akarok legközelebb segíteni rajtad!
– Rajtam nem kell segíteni, Dinka – fordult oda Beton, de ezúttal komoly volt a tekintete. – Érted? Mindig azt hiszed, hogy valami külső objektív mérce alapján az én életem rettenetes, és jobbá akarod tenni. Ez kedves, de én jól érzem magam úgy, ahogy vagyok.
– Fogalmazzunk úgy, hogy nem érzed magad annyira rosszul, hogy változtatni akarj.
– Ha bevallom, nem cseszegetsz tovább?
– Nem.
– Lusta vagyok – vigyorgott Beton.
– Nem baj, haver. Én is.
Összemosolyogtak. Az erkélyen egy pillanatra megjelent Candide szelleme, de sem Dinka, sem Beton nem vette észre.
Aztán hatalmas, szélkavaró szárnysuhogás hallatszott, majd megérkezett Kopi, fél szemével megpróbálta egyszerre befogni a másik kettőt.
– Tudtam, hogy itt talállak titeket! – fújta ki magát. – Gyertek gyorsan, baleset történt!
– Hol? – kérdezte hirtelen felvillanyozódva Beton.
– A Blahánál.
– Csúzli? – érdeklődött Dinka is.
– Nem. Macska. Még folyik a vér.
– Hú! Ki az?
– Nem tudom – vont vállat Kopi. – De kit érdekel?
– Jössz? – fordult Dinka a barátjához.
– Naná! – tárta ki a szárnyát Beton, és tojt egy utolsót az erkélyre, kötelességtudatból. – Ki nem hagynám!

A három galamb szinte egyszerre emelkedett a levegőbe. Alattuk dolguk után siető emberek.

(Nem nyertem a pályázaton, amelyre írtam)

2017. június 24., szombat

Marad a pálmafa

Pindúrtündér pedig az elmúlt hónapban szinte megtanult beszélni. Többnyire még mindig egy szótaggal illeti a dolgokat, de most már olyan sok két szótagos szót mond, hogy nem folytattam a számolást. Van kapu, laba (=labda), bibi, dibi (=dibidobi, azaz toporgás), csipa, cica, lila, pijo (=piros) meg minden. Sőt, még vesze (=vegyszer) is, mert egyszer lepucoltam az ablakot előtte, és nagyon szeretett volna spriccelni a Clinnel, úgyhogy megbeszéltük.
De ami nekem nagy örvendetesség, hogy megnevezi saját magát. Még nem tökéletes a kiejtése, de teljesen jól érthető, ha azt szeretné, ha valami az övé legyen vagy valamit ő csináljon. Ennek az az ára, hogy engem még mindig nem tud megnevezni - de majd eljön az is.
De nemcsak megnevezi a dolgokat, hanem érti és használja is. Tudja mondani, hogy fá (=fáj), ha elesett, tud örülni dolgoknak, és mutatja, és ami a legaranyosabb, hogy most már nem azt mondja köszönéskor, hogy pápá, mert én ugye nem azt mondom, hanem tökéletes kiejtéssel, integetéssel együtt mondja, hogy "szia".
Érti is a világot. Ha megyünk meggyet szedni, akkor kérdezi, hogy "kuka" (=kukac van-e benne), ha megyünk a tóra, akkor lelkesedik, hogy pa (=pancsi), mindig figyeli, ki hol van, és ha valakit nem talál, megkérdezi, meg ilyenek. Amúgy már írtam, de nagyon szemfüles, tényleg. Múltkor egy teljesen nem szemmagasságba kiakasztott régi naptár szoborképére mutatva magyarázta, hogy ő látja ám, hogy az egy madár.
A duplón és a rajzoláson kívül most épp új sláger az ikeás sínpálya-építés, egész hosszú pályát molyol össze, mielőtt megunja (vagy a tesója arrébb nem legyinti). Az igazi kedvenc még mindig a kukucsos játék, azt sose unja meg. De megismerkedett a lufikkal is, és persze azonnal birtokba akarta venni a szülinapos tesó játékait, ebből több konfliktus született már.
Rajzolásban még mindig eszméletlen ügyes szerintem, múltkor kivittük a kertbe a pokrócra a rajzolótáblát, rajzolt egy teljesen felismerhető csigavonalat, majd közölte, hogy "csi".
Kora délelőtt és alvás után sokat vagyunk kint, a játszótéren számomra megdöbbentő újdonság, hogy imád csimpaszkodni (egészen sokáig, 5-6 mp-ig is fenn tudja tartani magát egy oszlopon láb elemelve vagy akár fel is húzva), de azért még mindig alig lehet kirobbantani a homokozóból. Egyszer húsz percig csinálta, hogy felvett egy lapát homokot, jól lelapogatta, hogy ne essen le a lapátról, felmászott három emeletnyi várba, ott ledobta a homokot egy lukon, majd le és újra.
Ami nekem eddig nem volt benne a fejemben, mert a tesója nem csinálta, az, hogy ő viszont még mindig mindent megkóstol, pedig már rég nem lógnak a dolgok a szájából. Ebben a hónapban evett már aszfaltkrétát és radírt is.Remélem, erről azért hamarosan leszokik. Plusz ebben a hónapban volt egy csúnya esése lejtőn lefelé, komolyabb arcsebbel, amely egy hét alatt gyógyult csak be. Szerencsére komolyabb baj nem lett.
Ja, és megvolt az első hajvágás. Annyira mondta mindenki, hogy kell vágni a kislányok haját, hogy erős és dús legyen, hogy beadtam a derekam. Úgyhogy most megint nem lehet neki két coflit csinálni, marad a pálmafa.

2017. június 20., kedd

Érdeklődése egyedi


Négy éves lett Kistücsök.
Ez a kis ember, aki nem olyan régen még kis gombóc volt a kezemben, most értelmes mondatokban beszél, saját gondolatait és akaratát közli, tanul és tanít, haragszik és kibékül, ugrál és mélázik, önálló, és mégis védtelen.
Kedvenc elfoglaltsága a számolás. Tipikusan százig, angolul, néha énekelve. Van saját kifejlesztett módszere, amellyel a két kezével el tud számolni százig (egyik kéz a tizesek, másik az egyesek, sosem mutattuk neki, ő találta ki). De ki tud olvasni nagyobb számokat is, a 64.131 nem akadály. Össze is tud adni, kivonni kevésbé, szorzótáblát nézegeti, de egyelőre csak az egyes-kettes-tízes megy, meg néhány nevezetes (3*6, 4*5 stb.). Számokat gyakorlatilag akármiből ki tud rakni, pl. egy homokozóvödör füléből is egytől tízig számokat hajtogat, illetve vékony botokból is egyes és hetes lesz. Rajzolni is szinte csak számokat rajzol, viszont mostanában viszünk a sétáinkra aszfaltkrétát, és akkor beszámozza az árnyékokat az úton (volt, hogy 88-ig).
A betűket is kedveli, a gépemen továbbra is írogat néha, de a legdurvább az volt, mikor egyszer nagyon sokáig nem volt árnyék a 33. után az úton, és előreszaladt, hogy "jelet tegyen, hogy nemsokára jön a 34. árnyék". Ezt írta az aszfaltra: "MINGYÁRTJÖN34ÁRNYÉK" (van róla kép bizonyításként). A gépen amúgy mostanában egérhasználatot gyakorlunk egy aranyos játékkal, ahol méhecskéket kell elkapni meg virágokat kell kinyitni, már nagyon jó benne. Már megy a drag-and-drop is.
De azért a nagy sláger még mindig a duplo és az ikeás favonat, most kap szülinapjára a Thomasához Gordont, Tobyt, Percyt és Emilyt is, úgyhogy lassan a vagonból lesz kevés... Új mindennapos dolog a gyurmázás: eddig is szerette, de most már muszáj mindennap. Tipikusan számokat vagy betűket gyúr a gyurmából is, de azért csinálunk emberkét, tányért és ételeket is.
A memóriája is elég jó: a hétköznapokban is jól emlékszik közös élményekre éppúgy, ahogy arra, hogy hova tette a hűtőmágneses négyesét, és kiválóan játszik memóriajátékkal is (már vert meg úgy, hogy nem is akartam hagyni magam).
Voltunk tehetséggondozónál a pedagógiai szakszolgálatnál, egy élmény volt, de nem nyűgöztük le, úgyhogy abbahagytuk. Nekem annyi kérdésem lett volna, hogy kell-e valamit másképp csinálnom, mint eddig, erre nem kaptam választ. Mindegy, akkor majd úgy csinálom, ahogy eddig, és remélem, jó lesz.
Beszéltem az óvónénikkel év végi fogadóórán, és azt mondták, hogy teljesen korosztályának megfelelő kisfiú, csak az érdeklődése "egyedi", és a nyáron arra kell rámennünk, hogy megértse: ha valaki beszél hozzá, akkor reagálni nem opcionális, hanem kötelező. Azóta ezt tanuljuk.
Amióta itthon vagyunk hármasban, mert nincs ovi, sokkal jobban odafigyelek rá, hogy mit tud, mit nem, miben kell fejleszteni, melyik gesztikulációja mit jelent. Egy kicsit hiányzott is ez, csak most nehezebb, mivel nem igazán van kettesben időnk. De azért azt hiszem, jól megvagyunk, és ő egy boldog kisgyerek.
A havi legnagyobb beszólása pedig az volt, amikor kérdezte, hogy mi az a burgonya. Mondom a krumpli hosszú neve. Elréved, majd:
- De a krumpli és a burgonya is hét betű...

2017. június 16., péntek

Szegény pályázó

Azt írtam már, hogy tele van a hócipőm a pályázatszervezőkkel, akik bakfittyet se törődnek a szegény pályázókkal? Ha én csinálnék ilyesmit, akkor venném a fáradságot, hogy visszaírjak (legalább automata reply-t), hogy köszi, megkaptuk a pályázatot, aztán meg amikor vége van a határidőnek, akkor legalább annyit, hogy mennyi pályázat érkezett, abból mennyi érvényes, és most dolgozunk az ügyön... És persze az lenne a legjobb, ha nem nekem kéne guglizni, hogy mi lett az eredmény, hanem kapnék egy levelet... Miért csak a nyerteseket tájékoztatják az eredményről? Mennyibe fájna egy e-mail, hogy bocs, nem te nyertél, itt olvashatod a nyertes pályázatokat?...
Most aztán nem tudom, hogy kitehetem-e ide a novellámat, vagy még várjak, hátha lesz valami. Addig is, hajrá-hajrá én.

2017. június 9., péntek

Ja, és fagyi

Amúgy azért nem írok, mert elkezdődött a vakáció*. Ami azt jelenti, hogy az énidőm lecsökkent napi egy órára, ha szerencsés vagyok, és mindkét csemete elalszik délután (50-50%). Az énidőmből megy el természetesen bármi háztartási munka, ha kell, de még a viráglocsolás is, amit mostanában naponta kell, meg az énidőmből megy az alvás is, amit nagy erőkkel kell pótolnom, mert mostanában nem volt sok.
Azért történnek dolgok, hogy nem írok róluk... Például voltunk idén először a tónál** (kicsit unom, hogy én sose mehetek be valamiért, de majd eljön az én időm is biztos), mindenki nagyon élvezte. Meg kétpofára eszem a cseresznyét, mert az jót tesz a lelkemnek. Aztán megkértem anyumat, hogy centrifugáljon le egy kiló gyömbért, és most annak a levét iszogatom durván felhígítva, mert az jót tesz nekem. Meg készülök Kistücsök szülinapjára, bár egyelőre szordínóban, mert az is az énidőmben lehetséges csak...
De a lényeg, hogy megvagyunk, némi orrfújás, elvétve köhögés, együtt sétálás, játszóterezés, főzés, golyópálya-építés, duplózás, sínpálya-építés, meg ilyenek. Ja, és fagyi.

*Itt a mi városunkban hoztak egy olyan szabályt, hogy akinek az egyik szülője nem tud felmutatni munkáltatói igazolást, azaz otthon mereszti a s*ggét, mint én (hö), annak a gyereke júniusban már nem mehet óvodába. Ezt a döntést máig nem értem, se nekem nem jó, se a gyereknek, úgyhogy rejtély, de biztos jó valakinek.
**Pázsit-tó strand, nagy kedvenc, ne gyertek ide semmiképp, hogy ne legyünk sokan :)

2017. június 2., péntek

Drukkol-tippel

Nyelvi tévesztések 1. rész
Majdnem négy éves fiam gyakorlatilag tökéletesen beszél, néhány hang még nincs teljesen a helyén, de egész mondatokban, minden hang megvan, összetett gondolatokkal. Szinte észrevehetetlen, mikor hibát vét. Éppen ezért számomra mint afféle nyelvésznek ezek a legérdekesebbek.
A minap felfigyeltem rá, hogy összetéveszti a drukkolást a tippeléssel:
- Drukkoljál, hogy zöld lesz-e (a lámpa)!
Ez a hiba valószínűleg onnan jön, hogy vezetés közben, pirosnál állva többször mondtam neki, hogy drukkoljon, hogy zöld legyen, de valóban, ez a használat nagyon hasonlít ahhoz, hogy tippeljük meg, milyen színű lesz a következő. Sőt, tippeljük meg, hogy zöld lesz, mert drukkolunk, hogy zöld legyen...
Úgyhogy teljesen más környezetbe kellett helyeznem a két szót, hogy szétválasszam:
Drukkolj, hogy sikerüljön négyet ugrálnom egy lábon.
Tippeld meg, hogy hányast mutat a dobókocka, ha leesik.
vagy
Tippeld meg, merre fog elindulni az ide-oda menő autó legközelebb.

2017. május 30., kedd

Vakációóóóóóóóóóóó?

A gyereknapot eléggé szordínóban nyomtuk, mert *!*%*!*+"""*"!*!!*, de legalább családiasan. Ez meg az ovi utolsó hete, aztán vakációóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó (Kistücsöknek... nekem jó eséllyel nem. Van ennek a szónak ellentéte?)! Terv rengeteg, de kéne egészség meg térerő. Jó idő kivételesen van. Valaki mondja meg a jó időnek, hogy nagyon tetszik, és maradjon akkor is, amikor majd ki tudjuk élvezni. Pretty please, with a cherry on top.
Cherry... Váááá.

*aki gyereknap szombatjának hajnalán kicsit köhögős hőemelkedéses átjövést küld egy majdnem négy éves gyereknek, annak üzenem, hogy egyen lóf@szt döglöttlégy-mártással és szalmonellával. Bocsánat.

2017. május 24., szerda

Cseresznye

Tündérpocok meg ma másfél éves lett! Olyan kicsi még, és mégis olyan önálló és értelmes... Nagyjából egyedül eszik, egyedül fúj orrot, le tudja venni a szandálját, és ha meglátja a bilit, akkor szól, hogy pisiljünk, ráül, és tényleg pisil. Ez persze nagyon messze van a szobatisztaságtól, mindenesetre érti a koncepciót. Mi meg egyáltalán nem erőltetjük, majd kicsit többet ráültetem, ha kicsit még melegebb lesz.
Iszonyú sokat beszél, gyakorlatilag minden őt érdeklő dologra van már legalább egy szótagnyi megnevezése (persze még mindig el lehet veszni a sok ma meg bo között, mert a ma lehet madár, alma, malac, stb., a bo meg bot, bóbita, doboz, toboz...). Ha sikerül eltalálnom, mit akart mondani, akkor pedig elégedetten széttárja a kezét, és bólint.
Emellé még jó megfigyelő is: múltkor voltunk nagyiéknál, és egyszer csak mondja, hogy pa, pa, én meg tippelgetni kezdek: apa dolgozik. Nem. Pápá? Nem, még nem megyünk. És akkor körbenéztem alaposabban, és megláttam egy fából készült díszpapagájt a falon. Áhhá, most már értem. De rengetegszer vesz észre dolgokat előbb, mint én. Legjobban a vezetéken ülő madaraknak szokott megörülni, az valamiért nagyon tetszik neki.
Állathangokkal is előrébb jutottunk, most már megvan a K és G hang, úgyhogy van ko-ko (tyúkanyó), gágá (liba) is, sőt, próbálja mondani a békát (be), a kacsát (pá), de a legviccesebb, amikor a kismadarakat akarja utánozni, mert nem azt próbálja mondani, hogy csipcsip, hanem fütyülni próbál a szájával. Ami persze teljes kudarcba fullad.
Most már simán mond három szótagot is egymás után, pl. tátotá, sőt, énekel is, általában azt, hogy lálá-lo, lálá-lo vagy náná-no, vég nélkül. Amikor én énekelek, akkor pedig már tudja, mi fog jönni. A Már minálunk babámnál előre mutatja, ahogy felmászik a legény, a Lencsilánynál meg előre mondja, hogy van benne baba.
Imád homokozni, nagy társasági életet él a játszótéren. De nagyon szeret duplózni, és még mindig rajzolgat is. Mostanában elkezdte tudni összerakni a montessori-poharakat, és felteszi már a megfelelő helyre a formákat rudakra. A kézügyessége egyre jobb, sima fakockákból is egymásra tud rakni hármat-négyet.
Amióta melegebb van, rosszabbul alszik (nem tudom, hogy a meleg miatt-e, vagy csak a verebekre ébred minden reggel 5:40-kor), de azért így is mennek a napok jól. Az evésszeretete nem változott, pedig kibukkant a 13-14. foga is. A kenyérrel hadilábon áll, de minden más jöhet. Az eper az mennyei manna.
Sorsa megpecsételődött, mert ebben a hónapban voltunk a bölcsiben, és mondtam, hogy szeptembertől heti kétszer megyünk... Cseresznye lesz a jele.

2017. május 23., kedd

Strandszezon

Kicsit megkésve bár, de megkezdtük az idei strandszezont a hétvégén. Mind a két törpi nagyon élvezte a pancsolást, és nekem is jól esett egy kicsit áztatni megfáradt testemet... Pindúrtündér olyan bátor volt, hogy mindenkit meglepett, simán elsüllyedt a vízben többször is, ha tudta, hogy ott vagyunk és elkapjuk. Megérte a sok hajmosáskor szembe vízöntés.

Ugyanitt kicsit megkésve bár, de rájöttem, hogy sürgős hasedzésre és integetőizom-edzésre van szükség a nyárig.

2017. május 20., szombat

Pénztáros lesz

Még egy hónap, és négy éves lesz Kistücsök. Tiszta döbbenet. De aminek a legjobban örülök, hogy ebben a hónapban valami átkapcsolt az agyában. Lehet, hogy egyszerűen elfogadta, hogy a tesója most már itt marad, vagy csak most ért meg a gondolatra, hogy attól én még ugyanúgy szeretem, esetleg mostanában kezdte felfogni, hogy a hugival is lehet játszani... Mindenesetre szinte egyik napról a másikra kedves vele, játszik vele, tanítgatja (színekre, számokra), kézenfogja és viszi, vigyáz rá a hencsergés közben, ad neki jóéjtpuszit stb. Persze most is kiveszi a kezéből a játékot, ha azzal éppen ő akar játszani, vagy szerinte az nem való neki, de valahogy azt is kedvesebben. Még bolondozik is vele: arcokat vág meg ugrál, hogy a tesója nevessen. Ha pedig a kicsi sír, elénekli a "fájós dalt" (Tavaszi szél). Magától.

Az empátiája tényleg fejlődött mostanában, ez máson is látszik. Többet köszön, többet szerepjátszik, és volt egy olyan kedves jelenet is, hogy betakargatott egy hűtőmágnes kettes számot (ezt sokszor szokta), és közölte, hogy most halkan kell játszani, mert a kettes alszik. Mondtam, hogy jó, és suttogni kezdtem. Aztán kisvártatva mondta, hogy szegény kettes nem tud elaludni, menjek oda hozzá. Odamentem, kitakargattam a kettest, és láttam, hogy mellette ott van egy kedves kis Apa készítette kötéljáték. Hát ez meg mi, kérdeztem.
- A kettes szundipajtása!

Nemrég elkezdtük megtanulni az órán a fél és az egész mellett a negyedet és háromnegyedet, és hogy értse, megmutattam neki egy szelet uborkán, hogy mi a negyed és mi a háromnegyed. Szerintem megértette (most már le tudja olvasni az órán ezt is), viszont másnap megkérdezte, mi az az öt negyed... úgyhogy ezt is megmutattam neki egy uborkaszelettel. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már törteket számolunk, de szerintem értette a koncepciót.
Ugyanez a gyerek az óvodában általában egy pénztárgéppel játszik, mert igazi (tényleges számológép, kijelzővel, összeadással, stb.). Múltkor, mikor mentem érte az oviba, helyettesítő óvónéni volt bent, szóltak a fiamnak, hogy jöttem érte, de persze füle botját se mozdította. Egy kislány fontoskodva mondta az óvónéninek, hogy "Ő mindig a pénztárgéppel játszik", mire az óvónéni:
- Biztosan pénztáros lesz.

Ja. Leendő pénztárosomnak olyan a memóriája, hogy egyszer voltunk a Nagyiéknál a kistesóval, hajában maradt egy csat onnan, és úgy mentünk az oviba. Kistücsök ránézett a húgára, és köszönés helyett azt kérdezte, honnan van a csat. Mondom vettem (nem akartam elmondani neki, hogy voltunk a Nagyiéknál nélküle). Mire ő megkérdezte, hogy hol van még ilyen. Mondom nem tudom.
Ő tudta.

Ami az angolt illeti, a színek és a számok (meg néhány tárgy) után elkezdtük megbeszélni a gyümölcsöket. Meséltem a cherry-t, a strawberry-t, raspberry-t, és mondtam, hogy a berry az bogyót jelent, és mindenféle berry van. Mondom, hogy az áfonyát úgy mondják az angolok, hogy kék bogyó. Lefordította simán. És végül mondom, hogy van olyan is, hogy blackberry, mire azonnal rávágta, hogy az a szeder. Megvolt az oda-vissza megértés.

A hónap kedvenc elfoglaltsága a halandzsázás. Dalokat is halandzsázva énekel (ha nagyon messziről hallgatja az ember, akkor mintha angolul lenne, de közelről semmi értelme a szavaknak), halandzsázva beszél sokszor, és van olyan is, hogy csak halandzsaszavakat szúr értelmes beszédbe. Egyszer vihar után mentem érte az oviba, és újságolta, hogy látott villámot. Mondom én is láttam. Erre ő:
- De először egy pandzsár villám volt, és csak utána volt a rendes villám.
Szemem se rebbent.
- És milyen volt a pandzsár villám?
- Piros-narancs!

Humora még mindig a régi, leginkább szóvicceken nevet. Gyárt is bőven, de most én nevettettem meg, mikor tettem a kakaót a palacsintájára, és kérdezte, hogy miért olyan keveset teszek. Mondom mert nem palacsintás kakaót akarunk enni. Ezen annyira nevetett, hogy kicsit abba kellett hagyni az evést.

Nem minden nap könnyű vele, oviba egyáltalán nem akar menni mostanában, de már nem rosszkedvű, és igazán kedvesen és felelősségteljesen vigyázott ránk lányokra egy hétig, amíg hármasban voltunk.

2017. május 16., kedd

OMG

Elkezdtem nézni az American Gods-ot, és eddig elég jó. SPOILER.

2017. május 13., szombat

És egy csipetnyi só

A tervek megvalósulása elég jó arányban:

  • Novella írása pályázatra DONE
  • Legalább egy film megnézése DONE (Moana lett, meg The Handmaid's Tale első három rész, király, erről majd bővebben)
  • Kistücsöknek autómárkás kártyajáték készítése DONE
  • Mindennap edzés NOT
  • Napi küldik megcsinálása DONE
  • Könyvem kinyomtatása, hogy tudjam olvasni N/A ehelyett anyum kölcsönadta az ő Kindle-jét
  • Szőlőkötözés és gazolás NOT (mentség: kell hozzá eszköz, ami jövő héten lesz meg)
  • Autómosás DONE
  • Szekrények rendbe rakása RÉSZBEN amit nagyon akartam, az kész
  • Pindúrtündérnek az én régi játékaim szortírozása, pónik megkeresése NOT

Plusz óriáskerekezés, rengeteg kávé, esőben aszfaltkrétázás, némi köhögés és egy csipetnyi só.

2017. május 10., szerda

Budapest Eye

Most, hogy már jó idő van Most, hogy már meguntam, hogy mindig valami baj van az idővel (vagy hideg van, vagy fúj a szél, vagy simán nem süt a nap), gondoltam, elrángatom a csemetéket az óriáskerékhez, mert már rengeteget nézegettük az enciklopédiában és már többször megígértem, és ezen a héten úgyse baj, ha mindenféle program vonja el a figyelmünket.
Éppen nem volt senki, úgyhogy amitől féltem, hogy majd fél órát kell sorban állni, és szétunják magukat közben, az nem volt. Csak simán odamentünk, beszálltunk, és megmondták, hogy három kör lesz, de végül ötre maradtunk - gondolom jófejségből, és nem azért, mert elfelejtettek minket.
Nem megy nagyon magasra, de azért így is sok mindent meg lehet figyelni föntről, jól néz ki. Még akár azt is mondhatnám, hogy túl gyorsan megy a kerék, lehetne egy kicsit többet hagyni nézelődni az embert.
Kisebbik törpének jobban tetszett az óriáskerék melletti játszótér, amelyet pár perc alatt teljesen birtokba vett. A nagyobbik törpe jobban értette, hogy mi történik, és szerintem tetszett neki. A harmadik körnél már magától mondta, mikor értünk fel a legtetejére.

2017. május 9., kedd

Jobban fog menni?

Megkaptam az első ovis anyák napi versemet és énekemet. És egy kidíszített szívecskét.

A verset (Lukács Angéla: Csak egy van) nem ismertem, de megkönnyeztem (természetesen) - kétlem, hogy valaha száraz szemmel fogok végighallgatni valamit, amit a gyerekeim produkálnak. Vagy ez idővel jobban fog menni?

Ha menő anyuka lennék, akkor kitaláltam volna a csoport összes szívecskéje közül, melyik az enyém, de úgy tűnik, nem ismerem eléggé a fiamat. Vagy ez idővel jobban fog menni?
Közben én is csináltam papírbonbont az én anyukámnak, csak arról nem készítettem képet. Nem mintha olyan gyönyörű lett volna, de jó lenne jövőrére kitalálni, hogy egy felnőtt hogyan fejezheti ki a legjobban a háláját az édesanyjának.

2017. május 6., szombat

Nagyszabású tervek

Nah, megkezdtem egy hetes hármasban levésemet a gyerekekkel. Csináltunk apaváró cetlit, minden nap vágunk egyet róla.
Az alábbi nagyszabású terveket írtam fel magamnak:

  • Novella írása pályázatra
  • Legalább egy film megnézése (La La Land vagy Moana vagy valami nem nyomasztó)
  • Kistücsöknek autómárkás kártyajáték készítése
  • Mindennap edzés
  • Napi küldik megcsinálása
  • Könyvem kinyomtatása, hogy tudjam olvasni
  • Szőlőkötözés és gazolás
  • Autómosás (DONE)
  • Szekrények rendbe rakása
  • Pindúrtündérnek az én régi játékaim szortírozása, pónik megkeresése
Meg ami még most nem jut eszembe.

2017. május 2., kedd

Eltört

Eltört a Kindle-m.
Ez az első olyan tárgyam, ami nemcsak eszmeileg, hanem ténylegesen, anyagilag is értékes, és nem tönkrement vagy lemerült vagy alkatrészt kell cserélni benne vagy túl régi lett és simán csak lecserélném, hanem konkrétan eltört a kijelzője (Kistücsök rálépett véletlenül). Ami még akkor se lenne garanciális, ha amúgy nem lenne meg már sok éve.
Úgyhogy ha eddig lett volna esélyem némi olvasásra (napi kb. négy oldal sebességgel), most az is elmúlt.
Persze olvashatnék papírkönyvet, mint régen. Csak sajnos a Furies of Calderon közepén tartok, és nincs meg papíralapon.

Amúgy hogyan kell jól reagálni, ha gyerekünk eltör valami drága és/vagy nekünk értékes tárgyat?

2017. április 27., csütörtök

Részletgazdag gyerekkönyvek

Bekerültem egy használt gyerekkönyvek adásvétele csoportba FB-n, és ennek kapcsán rájöttem, hogy mennyire jók voltak a gyerekkönyvek régen. Most is van pár jó, és régen is volt pár rémes (főleg a pszichedelikus illusztrációk, meg az értelmetlen "művészi" alkotások, ahol a lányom lónak néz egy szegény embert)...
Lóember
De többnyire nagyon jók a régi könyvek. Nem is feltétlenül a mesék, de azok is mennyire részletgazdagak és kedvesek (Mesél az erdő, meg ezek), a legjobbak a régi gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvek. Egyszerűen hihetetlen, hogy régen volt ennyi idő, hogy valaki megrajzoljon kétszáz oldalt aprólékos gonddal, hogy mi hónapok után is találjunk új részletet ugyanazon az oldalon...
Hol a kukucskáló cica?
Manapság ilyen könyvekre nincs pénz. Magyar piacra ilyet illusztrálni lehetetlen, külföldi könyv fordítása is már necces, nyomtatásról nem is beszélve, egyszerűen nem éri meg. Maradnak a régi könyvek, amiket le kell vadászni - és nem szabad azt mondani, hogy majd később megveszem, mert később sosincs az, ami épp kéne.

2017. április 24., hétfő

Krémpakolás, horgászás, bubifújás

Amikor 2014 szeptember elején elsőszülöttemmel még elcsíptünk egy kis játszóterezést egy év három hónaposan, és az egyik anyuka büszkén mesélte, hogy a másfél éves gyereke egyedül megette a paradicsomlevest, akkor ezt valami megismételhetetlen csodának gondoltam. És most tessék: a kislányom tizenhét hónapos, és egyedül eszik. Általában az étel végében segítek neki, meg ha nagyon elakadt vagy épp van kedve maszatolni, akkor jön a segítőkanál, de nagyjából mindent egyedül lapátol a szájába a joghurttól a rizses husin keresztül a levesig.
Ebben a hónapban egyértelműen a beszédre gyúrt. Egyszerűen döbbenetes, hogy minden nap gazdagodik a szókincse, és persze még nagyon messze van bármiféle rendes közléstől, megnevezni már sok mindent meg tud, amit korábban nem. Mó = motor, Ka = kakas, Lá = lámpa, ilyesmik, és meg tudja nevezni a tesóját is, de még egyelőre saját néven, hehe. A K hangot gyönyörűen ejti, mint ahogy az L-t is, ezeket igyekszem megtartani és erősíteni nála. A "nem" szót most már használja valami hiányára is, pl. mutatja nekem az egyik szundipajtását, és mondja, hogy "nem", az azt jelenti, hogy "nincs meg a másik". Ez a fajta "nem"-használat hihetetlen érdekes nekem nyelvészileg.
Rengetegszer frusztrálja, hogy mond valamit, szeretne valamit, nem értem, és látszik rajta a csalódás, igyekszem bátorítani. Neki már látszik, hogy nehezebb lesz ez a kudarckezelés, a játékokat egyszerűen eldobja a lehető legmesszebbre, ha valami nem megy (pl. nem tud összetenni két sínpályadarabot vagy duplót, repülnek). Ilyenkor szépen felvesszük, visszavisszük, és megcsináljuk.
Ebben a hónapban kétszer is volt olyan, hogy kint felejtettem az éjjeli szekrényen a babakrémet, megszerezte, és az arcára kente a fél tégelyt. Nem, nem evett belőle, azt tudja, hogy nem szabad, egyszerűen túl sok krémet vett a krémezéshez. Annyira cuki volt a krémpakolással, hogy nem lehetett rá haragudni. Azóta még jobban igyekszem, hogy ne maradjon elöl.
Az egyik legmegdöbbentőbb dolog mostanában az volt, amikor az apátistvánfalvai hétvégének a képeit, videóit néztük újra a tévén, és egyszer csak mondta, hogy "vauvau", és először nem értettem, mire gondol, de az aktuális kép jobb alsó sarkában eldugva a padlón fejjel elfordulva valóban ott volt az a kutyus kézbáb, ami annyira tetszett neki a hotel játszósarkában. Eleve az menő, hogy észrevette a képen, de hogy emlékezett rá...
Kedvenc játéka még mindig a Duplo, olyan várakat épít, hogy nagyon durva, és általában csak annyit segítek, hogy lenyomom a darabokat, mert nem mindig nyomja össze őket rendesen, miután feltette. De emellett szívesen játszik a halacskás horgászós játékkal is, simán kihorgássza a halakat (és itt jön be a színtanítás is, mert amelyik halat kihorgászta, arra énekelem, hogy pl. píííí-ros-halacs-ka... szerintem a négy alapszínt így már meg is tanulta), illetve nagyon szívesen rajzol, továbbra is gyönyörű köröket, megfűszerezve színezésnek is elmenő cikkcakkokkal.
Hosszas szenvedés után kijött egyszerre három rágófoga, és két héttel később a negyedik is, úgyhogy most már 12 foga van végre, lehet minden ropogósat adni neki. Ami a kenyeret illeti, adtunk neki házi készítésű mogyorókrémet, az tetszett neki, de mostanában az üres kolbászos kenyér a tuti, kizárólag aznapi friss kenyérrel. Ezt picit nehéz előállítani minden este, de hát meg kell szoknia, hogy nincs mindig friss kenyér, és punktum.
Mozgásban pedig annyira ügyes, hogy sokszor fékeznem kell (amit utál), mert ugye a tesóját utánozza, és nem mindig tudja, hogy mi az, amit már ő nem tud megtenni. Ilyeneknél fogtam meg, hogy durva lejtőn leszaladás, ágyról fejjel előre lejövés, stb., amúgy hagyom, hogy felfedezze a különbséget.
De amúgy tényleg üres. Tud bubit fújni (és egyszer nagyon zokon vette, hogy neki nem adom oda a fújókát, pedig a tesójának igen), tud pötyit betenni a táblába (sőt, ezzel nagyon sokáig elvan), át tud lépni neki sípcsont-magasságú akadályokat,
Pindúrtündér egy hónap múlva másfél éves. Olyan pici! És mégis olyan nagy már...

2017. április 23., vasárnap

Fecske-torony

A Fecske-torony* már a hatodik magyarul megjelent Vaják-könyv (negyedik a sagában), tegnaptól lehet kapni. Díszkiadása is készült a szerző magyarországi látogatása alkalmából, számozott példányok, aki igazán menő, annak olyan van.
Nagyon sokat kellett várni erre a kötetre, de azt kell mondanom, megérte. SPOILER.

*Persze nem erről a Fecske-toronyról van szó, de jó tudni, hogy létezik igaziból is.

Odasettenkedtem

Bár tegnap reggel még 39 fokos lázam volt, azért csak odasettenkedtem a könyvfesztiválra idén is. Befelé a friss nyomtatott könyvillatot lélegeztem, kifelé vírusokat. Néha eszembe jutott a 12 majom, és hogy milyen sikeres is lennék most.
Meghallgattam Sapkowski bácsi interjújának második felét, és nagyon szerettem volna vele személyesen is kezet fogni legalább, de nem sikerült. Persze mit is mondtam volna neki? Én vagyok a könyvek korrektora? Kit érdekel? Én vagyok az, aki a hat könyvet magyarra bábáskodta? Nemtom. Nem hiszem, hogy lenyűgözte volna. De azért jó fejnek tűnt.
A dedikálás-sor olyan hosszú volt, hogy először nem is hittem el, hogy ide állnak sorba, kerestem valami más hírességet a kiírásokban, de aztán kiderült, hogy ez a Vaják-saga valóban népszerű Magyarországon. Tiszta szerencse, hogy nem kellett sorba állnom, valószínűleg ott estem volna össze (vagy hamarabb megyek, ofc).
Nagyon jó volt egy kicsit könyvek között sétálni, vadászni az ismerős arcokat, hátha... de egy kicsit kiestem már a pixisből ennyi idő alatt. Azért találkoztam ismerőssel (rapid beszélgetés tíz percben, és én csak a betegségemről tudok beszélni, szánalom), úgyhogy még nincs veszve minden.
Viszont idén nem vettem könyvet a fesztiválon, ami szomorú. A tavalyi hatot sem olvastam még el mind...

2017. április 20., csütörtök

Nagytesóság rögös útján

Kistücsök igazán önálló nagyfiú már. Az ember sokszor nem látja, ha a saját gyereke nő, mindig csak a másokén veszi észre, de azért az ilyeneken meg lehet figyelni, hogy például mostanában ugyanazokat a játékokat játsszuk, csak fordítva. Régen nagy kedvence volt a lepkés könyv, és most elővette, és engem "vizsgáztatott", hogy mutassam meg, melyik oldalon hol a hernyó. Vagy mostanában ő készíti nekem ki, hogy melyik fakockákból építsek várat. Sőt, volt már ilyen is, hogy építettünk egyedül valamit duplóból, és egyszer csak azt mondta:
- Most próbáld meg egyedül!

Az önállóságot a nagyvilágban is megmutatja: mikor még jó idő volt, és jártunk játszótérre, akkor a homokozóban szóba se került, hogy nekem készítsen homokrepülőt, hanem odament egy teljesen idegen anyukához, letegezte, és simán eldiskurált vele, hogy készítene neki egy repülőt. Aztán főzött is neki valamit. Szerencsére az anyuka könnyedén vette a kis érdeklődést, és simán játszott vele, mintha mi se történt volna. Én is igyekszem így viselkedni a játszótéren vagy közös nagy gyerekes összejöveteleken amúgy (ez utóbbiból most volt több is, húsvét közelében).

Volt egy csomó izgalom ebben a hónapban: első közös kirándulás négyesben, Libegőzés, első több mint három órás autóút, locsolkodás, meg minden - szerintem jól vette az akadályokat.

És megérkeztünk a "miért" korszakába is, viszonylag későn. Korábban ha mondtam neki, hogy lefekvés után anya és apa bemegy Budapestre, és a Mama meg Nagyapa vigyáz rájuk, akkor csak simán tudomásul vette, legfeljebb nehezen aludt el. De most már megkérdezte, hogy "Miért mész Budapestre?". És persze az ilyen apróságok is szöget ütnek a fejébe, mint hogy "Mi az az internet?", vagy hogy miért játszik Apa esténként egy kék hajú lánnyal, és én miért írok inkább betűket (haha, eddig sikerült eltitkolnom előle, hogy nekem is van WoW karakterem).

A nappaliban kénytelen voltam egy újabb polcot megszabadítani a könyvektől, és a játékok számára allokálni, nem azért, mert annyival több játékunk lett (mindig elteszek párat, ha nem játszanak vele), hanem hogy lehessen egy saját polca, amelyikre a húga nem ér fel, és oda teheti azokat a játékokat, amelyekkel csak ő játszhat - kicsi darabkás dolgok, összegyűrhető kártyák, az ő színes ceruzái, stb.). Ez bejött, azóta sokkal jobban viseli a tesója atrocitásait, hogy mindig az ő játékaival szeretne játszani, sőt, ritkán előfordul, hogy megosztja vele a játékokat (egy üveggolyó tesónak, hét magának).
Viszont adott már neki sajt-kóstolót, sőt, húsvéti csokit, úgyhogy lépked előre a nagytesóság rögös útján.

Ami a számokat illeti, továbbra is az imádat tárgyai, bár amúgy lusta, ha olyat kérdez, amit nem tud kapásból kiszámolni (pl. 43+32), akkor nem számolja ki, elveszti az érdeklődését. Ezt azzal küszöbölöm ki, hogy amikor a gépemen írogat, akkor írunk egyenleteket, és lassan, módszeresen, leírva kiszámoljuk őket. Aztán lassan jöhet a négyzetrácsos füzet is, mert amúgy is csak számokat rajzol a rajzolós füzetébe. Bár jegyzem meg, éppen ma teljesen magától rajzolt egy nagyon szép tulipánt. És a számok is egyre szebbek. Szóval nekem mindegy, mivel gyakorolja a finommotorikát.
Ja, és a számokról: a minap megszámolt tizenhat dobókockát párosával.

A beszéde gyönyörű, minden hang megvan, picit a képzés helyén lehet még gyúrni majd. És nyelvtanilag is 2-3 olyan tévesztése van, ami észrevehető (ugráljunk az ágyunkon -> ugráljunk az ágyatokon T/1 T/2 nem tiszta mindig), amúgy egész mondatok, körmondatok, és továbbra is nyelvi humor. Az ehavi kedvencem: a legnagyobb bodobács, aki biztosan a legöregebb, az a Bodobácsi.

Mozgásban is eszméletlen sokat fejlődött (tavaly szeptember óta, de most ehónapban is), magasra hintázik, a kanapé háttámláján üldögél, remekül vezeti a labdát, akrobatikázik Apával esténként, és már nem fél.

Ami mostanában nem tetszik a viselkedésében, az a mesék akadályozása. Amikor közös, "kitalálós" mesét játszunk, először dönthetett apróságokban, hogy kék vagy piros az autó, meg ilyesmi. Később már ő maga adott hozzá sztorielemet, hogy például befagyott a tó, és ezért korcsolyázni kell rajta. Most viszont azt csinálja, hogy akadályozza a mesét. Ha mondom, hogy eltört egy bögre, meg kell ragasztani, akkor mondja, hogy de hatezer darabra tört, és nem lehet megragasztani. Akkor mondom, hogy akkor itt csak a varázslat segíthet, akkor mondja, hogy de nincs senki a közelben, aki varázsolni tud. Akkor mondom, hogy de akkor elmegy messzire is a főszereplő, akkor mondja, hogy de esik a hó. Ha mondom, hogy akkor vesz kabátot, sapit és csizmát, akkor mondja, hogy de a kabátja felakadt egy fa tetejére. Akkor mondom, hogy akkor hívja a tűzoltó bácsikat, hogy szedjék le, és ő mondja, hogy de a tűzoltó bácsik nem érnek rá. Néha már tényleg rászólok, hogy DE, RÁÉRNEK! Így sokkal kreatívabbnak kell lennem mesemondás közben, és sokszor nem is elégedett a végével, mert nem sikerül megakadályoznia a happy endet.
Igen, kipróbáltam, hogy elmesélem neki, hogy hát akkor nem sikerült összeragasztani a bögrét, de az se jött be.