2017. december 8., péntek

My Silver Lining

Tök másról akartam írni, de közben beérkezett a céges inboxomba a pénteki lélekemelő videó, amelynek a zenéje egyszerűen tökéletes.
First Aid Kit az együttes, korábban még nem hallottam róluk (nyilván svédek, mi más?), de azonnal úgy megfogott, hogy negyedszer hallgatom. Ezt:


2017. december 4., hétfő

Pónik és sapik

Azt meg amúgy egy csomó ideje felejtettem el megírni, mit csináltam a kislányom szülinapjára.
Előszedtem a saját pónijaimat ezeréves dobozukból, először is kidobtam azokat (általában az utángyártottakat), amelyeknek a műanyaga tönkrement, és ilyen undi ragacsos mállott lett. Maradt pár eredeti Hasbro póni (összesen 5 db - ebből egy unikornis!, egyelőre 3-at adtam oda neki, kettő talonban), egy készlet patkó, egy korona, három elég ramaty állapotban lévő udvarhölgyi sapi, két sima műanyag sapi (rajta füllyukkal, hogy szépen fel lehessen tenni a fejükre), egy fésű a sörénynek, és ami fontos: az öltöztetőházikó (szintén eredeti, 1983-as My Little Pony Grooming Parlour).
Kábé nettó nyolc óra munkám van a felújításban: minden megtisztítása a dzsuvától, hajak és farkak kifésülése, megtrimmelése, sapik felújítása szalagokkal, gumival, és a házikó teljesen újrafestése, újraragasztása, még OBIban is voltam, hogy új tükröt ragaszthassak rá.
Az eredmény kielégítő lett nekem és a Törpindúrnak is.

2017. december 1., péntek

Összegezve

Felkelt a hold
Most, hogy már egy munkahét majdnem eltelt, gondoltam, megosztom az első benyomásokat.
Először is be kellett vezetni néhány axiómát, hogy a napok egyértelműen teljenek, és ne legyenek felesleges gondolatfutamok, amikor más hasznos dolgokkal is tölthetem az időt.

  1. Munkába járni jó.
  2. Az időjárást nem tudom befolyásolni.
  3. A forgalmat sem.
  4. A beérésen idegeskedni, sietni csak addig érdemes, amíg elindulok, utána már rajtam kívül áll.
  5. Ugyanez hazaéréssel.
  6. Mostantól hardcore fokozatban játszom a Zélet c. játékot.


Így, hogy ezeket leszögeztem, könnyedén lendültem át a héten elém vetődött minden akadályon. Jó volt kibújni a remetelukból visszatérni, kicsit pörögni, és még hasznos munkát is végeztem!

A munkába járás elképesztő előnyei:

  • Emberek!!!
  • Nem kell senkit fegyelmezni
  • Nem (csak) gyerekekkel kapcsolatos témák -> kütyük, sport, öltözködés, karácsonyi ötletek, stb., tényleg, igazi kincsesbánya
  • Tanulás -> mindig is szerettem tanulni, és most van is mit, motiváció, lehetőség és idő is van rá
  • Office 365 -> nekem otthon nincs, és amit eddig láttam belőle, az csupa jóság (erről talán később bővebben)
  • Étel -> nemcsak hogy nem nekem kell főzni, de változatos, ízletes kaját kapok, akármikor vehetek levest, salátát, és nem én mosogatok utána
  • Ital -> de most komolyan, micsoda luxus már: kávé, tea, kakaó, kakaós kávé, szénsavas víz, tej, citromlé van, mi kell még?
Néhány hátrány is van persze.
  • Napi 50%-kal kevesebb gyerekekkel levés -> ez egyelőre borzasztó - nyilván mindenki megszokja majd idővel
  • Napi kb. egy óra plusz autózás -> ez kevésbé hátrány, amióta végre felmásoltam a hangoskönyvemet a pendrive-omra (csak a papírkönyvemmel nem haladok)
  • Egész nap ülés -> ezzel nem fogok tudni mit csinálni, hiába állok fel óránként, sokkal de sokkal kevesebbet mozgok, mint korábban (és tornázni sincs időm azóta)
  • Kifolyik a szemem -> utoljára tényleg négy és fél éve néztem ennyit monitort, azóta max 2 óra naponta (erre majd vigyázni kell picit)
  • Túrórudi-automata -> hát ez szerintem azért van itt, hogy a dolgozók akaraterejét próbára tegye... egyelőre ellenállok
  • Étel -> sajnos van süti is minden nap a kantinban, újabb akaraterőpróba
  • Ital -> az elmúlt héten több kávét ittam, mint tavaly összesen
Nagyjából így. Összegezve: jól érzem magam.

2017. november 29., szerda

Meeting requestek különös esete

Amúgy még mindig értek egy kicsit IT-ül, és ez megnyugtató.
Az elmúlt három napban egy közepesen kellemetlen, általam eddig nem ismert jelenséggel szenvedtem, miszerint a meeting requestek nem jelentek meg az inboxomban, csak automatikusan megjelentek a Calendaromban, anélkül, hogy én bármit is visszajeleztem volna rá, tehát ott voltak tentative-ban. Ami azért idegesítő, mert nem is tudtam, hogy meghívtak valamire.
A dolgot az is nehezítette, hogy a cégnél általam nem ismert új Office verzió van, ami nagyon shiny és egyelőre nagyon tetszik (erről majd később), viszont nem tudom az összes beállítás létét és hollétét.

Úgyhogy először próbáltam az IT kollégáknak jelezni a problémámat, de elhajtottak azzal, hogy biztos csak mások forwardoltak nekem, és azért nem látom.
Aztán próbáltam saját szememmel átnézni a beállításokat.
Aztán próbáltam kiolvasni ez ügyben a Google-t, de nem találtam az én esetemre vonatkozó megoldást.
Aztán elmeséltem embereknek, hátha találkozott valaki hasonlóval.
Aztán kínomban megnéztem, hátha az van, hogy még mindig be van állítva az out of office, és azért csinálja.
De nem.
Úgyhogy végül kínomban végignéztem az összes menüpontot szisztematikusan, és akkor (dobpergés, hatásszünet) megláttam, hogy van egy olyan rule a vadiúj laptopom frissen húzott Outlookján, hogy "if a message arrives with a meeting request, delete it".

Amióta kitöröltem ezt a rule-t, öröm és bódottá.
Hogy ki tette ezt a rule-t a gépemre, az már egy másik téma. De fedje balladai homály.

2017. november 28., kedd

Valami szép

Most, hogy hirtelen sokkal többet kell autóznom, és még botor módon nem másoltam fel a pendrive-omra az aktuálisan olvasott könyv hangoskönyv verzióját, hatványozottan rájöttem az eddigi tudásra, hogy a Rádió Rock hiánypótló és minőségi, mondhatni tökéletes. Nem is értem, hogy nem létezett korábban.
Nyilván vannak számok, amelyek nem tetszenek, de ez minden rádióval így lenne. Az alaphangulat, a műsorvezetők hozzáértése és vidámsága, a Rock Reggel, meg az egész, teljesen jó. Az egyetlen gondom, hogy valamiért nem lehet jól fogni nálunk, úgyhogy csak akkor tudom bekapcsolni a rádiót, amikor már beértem Budapestre.

Az is tök jó, hogy játszanak fülbemászó, régi, ismerős slágereket, de bőven játszanak feltörekvő bandáktól is, és már többször volt olyan, hogy tetszett, és utánanéztem az együttesnek. Pl. Itt van a Fangler's és a Valami szép (meg a többi számuk), de volt már is,  csak nem mindig tudom megjegyezni vezetés közben. De ha sikerül megjegyeznem többet, akkor írok majd még.

2017. november 27., hétfő

1655 nap

Utoljára 2013. május 17-én ültem utoljára irodában. Nem mondom, hogy mintha csak egy pillanat lett volna. Azt sem mondom, hogy minden kiment a fejemből/ujjamból. Sőt, azt sem mondom, hogy rengeteget változtam volna. A régi kollégák legalábbis mind felismertek, hehe. És aranyosak is voltak, úgyhogy ma eddig csak jó dolog történt velem.

Azért persze történt némi változás, megpróbálom összeszedni a balanszot:
+2 gyerek <3 (egy fiú, egy lány, hogy minden meglegyen)
+1 kicsi piros Ferrari
+1 kifizetett lakáshitel
+ sok türelem
+ sok homlokránc
- rengeteg hajszál
- sok elfelejtett szó és beszédkészség
- némi izomtónus

Amit nem csináltam a négy év alatt:
- nem lett plusz diplomám
- nem írtam regényt
- nem lettem versenyszerű Hearthstone-játékos
- nem tanultam semmi újat
- nem olvastam túl sokat (a négy év alatt talán 8-10 könyvet, ami elég szánalom)
- nem kerültem formába (és ez a veszély most se fenyeget egyelőre)

Amit csináltam:
- gyerekeket neveltem
- játszótérre mentem
- megtanultam rendesen vezetni
- írtam egy novellát a 2035 c. antológiába
- fordítottam (pl. Vaják képregények)
- korrektorkodtam (Vaják sorozat)
- jártam külföldön (Horvátország)

Ha még valami eszembe jut, majd updatelek.

2017. november 24., péntek

Nagykislány

Két éve nagyjából éppen ekkor, a XI. kerületben született meg egy pici lány, akivel teljes lett a családunk. Elég gyorsan jött, mert biztos kíváncsi volt rá, mi van idekint - azóta is mindenhová bemászik és mindenhonnan kimászik. Az első perctől kezdve jóízűen és jókedvűen evett, ez azóta sem változott. Persze rengeteg mindent megtanult azóta, és mindent tud, amit egy kétévesnek kell: futni, ugrálni, mászni és dumálni. Ezeket végtelen mennyiségben.
Beszéde teljesen érthető, ragozás is rendben van, néha vét csak ilyeneket, hogy "itt majadol". Csak pár hang hiányzik a készletből (r, cs, ilyenek), a zászló nála még "lászló", névelőt nem használ, és felszólító módot se, helyette kijelenti a tényt. A nagyanyám volt ilyen, Erdélyből hozta talán. Ő nem azt mondta, hogy "Segíts" vagy "Hozd ide azt", hanem simán "Segítesz", "Idehozod". Csak ő hetven körül volt ekkor.
A bölcsiben remekül megvan, már egyáltalán nincs sírás még beérkezéskor se, pedig már öt napot jár. Mindenkinek kiosztja a feladatokat, és örül, mert végre van egy hely, ahol végre is hajtják, amit szeretne - nem úgy, mint itthon.
Meg okos is ám. Azt már fél éve tudja, hogy neki is lesz szülinapja, és akkor lesz lufi meg torta, két gyertyával. Most végre "nagykislány". Teljesen érti, mi történik körülötte, tudja a színeket (a kéket és a zöldet néha keveri, de amúgy megvan minden), simán betesz minden formát mindenhova, sőt, kilences kirakós egyedül, de a sláger a harmincas inkább (azt persze velem). És van vagy 10 diafilmünk, de simán hozza a megfelelőt úgy, hogy nem tud olvasni, csak felismeri, melyik színű és formájú melyik mesét takarja.
De nemcsak okos, hanem eszes is, mint a mesében. Múltkor hazaérkezéskor éppen két dolog volt a kezében, ezért nem tudott kiszállni az autóból. Apa egy ideig várt, aztán inkább azt mondta neki:
- Csak egy dolgot hozhatsz fel a pincéből!
Mire Pindúrtündér azonnal eldobta a két dolgot a kezéből, egyenesen odament a motorjához, és közölte:
- Azt!
Azóta fenn van a motor a lakásban.

Az is vicces, mikor az ember visszahallja a saját szavait, mondatait két éves szájból (és még kérdi valaki, honnan tanulta a kisgyerek ezt vagy azt mondani... sokszor észre se vesszük, mit tanulnak tőlünk). Azt már többször mondta, hogy "furmányos vagyok", mikor nagyon okosnak gondolta magát. De egyik hétvégén kapott egy kissé forró levest, felkiáltott, hogy "meleeeeg", erre a Mama sajnálkozva mondta, hogy:
- Ne haragudj, azt hittem, már meghűlt.
Mire ő:
- Van ilyen.

Kapott új, nagy ágyat, amiből ki tud mászni. Azóta egy kicsit nehéz este az elalvás, mert mindig kimászik. Sőt, fel tud mászni hálózsákban (!) a tesója galériás ágyára is, bár ez utóbbit már megtiltottam neki, és azt hiszem, megértette.

Kedvenc színe a piros; kedvenc étele a husi (bármilyen), de azért mandarin is jöhet minden mennyiségben; kedvenc meséje a Mancs őrjárat ("mancöjá"); kedvenc dala a Megy a gőzös (a palacsinta miatt), de miatta átköltöttem a Füles mackót is (Plútó kutyus mond most nektek szép meséket gyerekek...); imádja a lufikat, gyurmát, kirakósokat, és mindenkinek szívesen főz teát meg sütit.

2017. november 23., csütörtök

Két hét otthon

Most, hogy egy nap híján két hete vagyok otthon egyes-egyedül, mindkét csemete intézményben, kipihent és üde vagyok nem érzem úgy, hogy mindent sikerült megcsinálnom, amit elterveztem. Persze ebben jelentős szerepe van annak, hogy elvállaltam egy munkát (említettem már), ami véletlenül 8 ezer szóval több lett, így még három napot szüttyögtem vele.
Végül is a lényeggel megvagyok, mert Pindúrtündér szülinapjára már csak a torta kell, amit ma fogok elkészíteni. De a két hetes tervből azért kiesett pár dolog - részben azért, mert mindig a fontossági sorrend végére sorolódik, mint pl. a padlás rendrakás, részben azért, mert túl nagy falat, és inkább bele se kezdek, mint pl. a novellaírás.
Azért jó volt ez a két hét egyedül otthonlevés. Hogy csinálnám-e még?
Anno valahol 1997 körül egy szerepjáték-táborban hajnali 2 táján egy Vampire: The Masquerade történet közepén az egyik játékostárs feltette a Nagy Kérdést nekem és lánytársamnak:
- Ha elég sokat keresne a férjetek, otthon maradnátok-e családanyának?
Akkor azonnal igent mondtam. Hát persze. Írogatnék, dolgozgatnék, mindig kitalálnék játékokat a gyerekeknek, kipihent lennék a férjemnek, ragyogna a lakás, és magamra is lenne időm. Mindenki boldog lenne.
Most, életemnek ebben a szakaszában azért örülök, hogy vár a munka és a kollégák. Nem fog ragyogni a lakás, meg jó eséllyel én se, és kipihent se leszek, az írás pedig lehet, hogy nagyon hosszú ideig parkolópályára kerül, viszont cserébe élmények fognak érni, és beszélgethetek felnőttekkel, akik nem feltétlenül kisgyerekes anyukák (akikkel amúgy semmi baj nincs!).
Aztán meglátjuk, ki lesz boldog így és ki nem.

2017. november 20., hétfő

Kirakós, teák, kártyák

Kistücsök legnagyobb vívmánya ebben a hónapban, hogy a köszönés terén átütőnek mondható sikert értünk el. Eddig az volt a felállás, hogy én nyaggattam, hogy köszönjön szépen, és jó példával jártam elöl, mindenkinek jó hangosan köszönve, és már mindenkinek kicsit szenvedés volt pl. az oviból elmenetel, mikor az óvónéni hangosan köszönt, ő meg nem. De a családon belül se köszönt, szóval ezt nemcsak az "idegeneknek" tartogatta.
Aztán egyik nap kitaláltam, hogy elég csak egyvalakinek köszönnie. Ki kell választania valakit, és annak. A szemembe nézett, elmosolyodott, és azt mondta: "Ez tetszik.". És azóta megy. Köszön egyvalakinek az oviban érkezéskor és elmenéskor, már volt, hogy az óvónéniket választotta, akik nagyon örültek ennek, és azóta a családon belül is köszön (többnyire), ami szintén megörvendeztette a résztvevőket.
Nyilván nem ez a végső cél, viszont a nulláról egyre lépni mindig nehezebb, mint egyről a kettőre.
A másik nagy tudománya, hogy most már képes kirakni teljesen egyedül 30 darabos kirakóst. A kirakóssal úgy voltunk, hogy raktuk a 9 darabosokat bőszen, és amikor 9-ről 12-esre akartunk váltani, akkor felhagyott vele, mert "az már túl nehéz". Egy év pauza, és most úgy kezdte, hogy kaptunk Verdás 20 darabosokat, azokat kirakta egyedül, és most kaptunk egy Verdás 30-asat, és azt is. Kétféle puzzle-rakási képesség van szerintem: aki formára megy, és aki mintára. Aki formára, az látja az apró vonal- és bucikülönbségeket, sarkok, szélek, ilyen-olyan formák alapján dolgozik elsősorban. Aki mintára, az pedig a kétszáz darab között is észreveszi pont azt, amelyik oda való a színe, árnyalata, stb. alapján. Kistücsök az első kategória, a húga a második. Mindketten nagyon ügyesen kirakóznak, teljesen különböző módszerrel.
Elkezdtünk diafilmeket nézni, mivel sötét lett. Sajnos elég limitált a választék, de azért így is élvezzük, majdnem minden este megnézünk egyet. Egyik nap egyszer csak ilyet szól Kistücsök:
- Az oviban is van diavetítés. Csak ott trapéz alakú a kép...

Mostanában sokat játszunk normális LEGO-val, építettünk már háztól autóig, trónszéktől Csipkerózsika tornyáig, számháztól számfáig mindent, sima számokat is. Azt már írtam, hogy az emberkéknek mindnek van neve, és néha játszunk simán vendégségeset, fagyiárusosat, stb. Minap Kistücsök gondolt egyet, levette az egyik emberke haját, tett a fejére egy fehér lapos kört, és közölte:
- Pék Jancsi!
Úgyhogy gyorsan csináltunk neki péksütiboltot, és azzal játszottunk egész délután. Milyen jó ötlet volt! Aztán meguntuk, másnap csináltunk repülő autót, és Ottó felrepült az égbe. Kistücsök egyszer csak fogta az egyik lego-ajtót, vízszintesen feltartotta a levegőbe, és Ottó az autóval együtt átszáguldott rajta. Mi az, kérdeztem.
- Az űr ajtaja!
Mert azt ugye nyilván tudja, hogy az ég fölött az űr van.

Mostanában szeret szétpakolni, és szereti megnézni, mit reagálok, ha rosszul vannak a dolgok. Ez az ő alapvetően rend- és rendszerszerető kis lelkének is izgalmas dolog. Például adtam a gyerekeknek játékteákat, azaz minden otthon lévő teából egy filtert a zacskójával együtt, hogy főzhessenek játékteát, szagolgassák, stb. Természetesen mindegyikre rajzoltunk számokat, hogy tudjuk, melyik filter melyik zacskóba való, illetve ezáltal tudjuk, melyik milyen illatú (kéne legyen, csak már rég elment az aromája).
Kistücsök negyed órát is elmolyol azzal, hogy kiveszi és beteszi a filtereket a zacskókba - mostanában direkt helytelenül: egyesbe a hármas, hármasba az ötös stb. És amikor kérdezem, hogy szép rendbe rakta-e őket, akkor vigyorog, és közli:
- Rendetlenkednek a teák.

Ja, és végezetül az új sláger: az itt-a-pirosozás. Van nekünk egy régi-régi kártyánk, hangszerekkel, négyet kell összeszedni (kicsit Fekete Péter jellegű játék), azoknak a háttere szép egyszínű, úgyhogy múltkor megtanítottam itt-a-pirosozni, mert azt a két éves húga is tudja játszani (nagyjából). Az, hogy valami nem az eszén múlik, hanem tényleg tiszta szerencse, szintén van olyan izgalmas, mint a rendetlenkedő dolgok, úgyhogy azóta állandóan azt akar játszani. Persze csalni is próbál, alulról veszi ki a pirosat, meg ilyenek, néha "nem veszem észre". Mert én is pont ugyanezt csináltam négy évesen.

2017. november 14., kedd

Bakhát

Amúgy azért nagy a csönd megint, mert mikor leadtam az előző munkámat, elhatároztam, hogy most mindenféle mást csinálok. És amikor én elhatározok valamit, akkor az úgy is van mindig közbejön valami. Most például egy közepesen jól fizető, ormótlanul nagy, cserébe rövid határidős fordítási munka, amelynek keretein belül megtanultam mezőgazdálkodni (mert történetesen egy farmmenedzselős játék).
Úgyhogy napjaim jelenleg a traktorok, kombájnok, bakhátkészítő gépek és szőlőskertek világában telnek, de akaratom acélos, és most már tényleg nem vállalok ez után több munkát. Punktum.

2017. november 6., hétfő

Abszolút akaraterő

Elmondom, mi az abszolút akaraterő.
Ma mondtam a két éves kislányomnak, hogy venni kell egy ismerős babának egy játékmacit, mert most született. Mondta, hogy majd ő segít (imád vásárolni). Gondoltam, hogy ebből baj lesz, de azért elvittem egy játékboltba, ahol is rögtön nekiesett valami zombis pattogós játéknak, szerencsére csak a zacskóját láttam, visszatetettem vele a polcra.
Aztán elérkeztünk a plüssökhöz, ahol nagyszemű, rettenetesen cuki kis állatok voltak viszonylag drágán. Mondom nem neki veszünk, hanem egy babának, és ki kell választani egyet.
Persze lepakolta az egész polcot, és választott nagy nehezen négyet (egy kutyust, egy cicát, egy zebrát és egy pandamacit). Hagytam, hogy fogdossa őket, de mindig mondtam neki, hogy ezek nem a miénk, és csak egyet fogunk elvinni, és azt se neki.
Aztán eljött az idő, amikor választani kellett, előbb visszapakolta a cicát, majd a zebrát, és szorongatta a pandamacit meg a kutyust. Nagyon cukin nézett rám. Végül elszánta magát, és visszatette a pandamacit is. Mondtam, hogy nagyon kedves, és megyünk haza tízóraizni, és pápá állatkák.
És eljött. Nem volt sírás, hiszti, még azt az egy kutyust is szépen betette a kosárba, amíg a pénztárhoz értünk. Nem kérte el akkor sem, amikor kifizettem.
És nem tudom, melyikünk dobott nagyobb mínusszal akaraterő-próbát, mert majdnem megvettem neki a pandamacit...

2017. november 4., szombat

Mint a madár

Jippi, leadtam az utolsó(nak tűnő) határidős munkámat, amely - dobpergés, titokelárulás - a második Vaják képregény lesz... Mellesleg ez is legalább olyan jó, mint az előző (amely mellesleg éppen a jövő héten fog megjelenni).
Úgyhogy most szabad vagyok, mint a madár, még összesen 20 napig.

2017. október 31., kedd

Soulpress Magazin

Eddig is eléggé hittem a dolgok sorsszerűségében (=bizonyos általunk nem látható ok-okozati összefüggések, amelyek befolyásolják az életünket, és esetleg később kiderül, mi miért történt, de nem biztos), de most kaptam egy IPM-et, amely mintegy véletlenül a születésem évének és hónapjának kiadványa.
Amúgy azt sem tudtam, hogy a folyóirat még létezik, sőt. De arra nagyon is jól emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor ez az újság volt a menőség csúcsa (komolyan, akkor 32 forint volt, kinek volt rá pénze?), és a szüleim is bőszen olvasták. Szóval a múltba utaztam, és egy olyan kiadványba, amely én vagyok. De tényleg.
Van benne cikk a science fictionről (nem kevesebb mint maga Kuczka Péter tollából):

Meg a D&D-ről (tömlöcök és sárkányok, haha):

Meg a gyereknevelésről, méghozzá hogy vége van, vége kell legyen a szülői engedékenységnek, és most már talán meg kell mondani a gyereknek, ha valami olyat csinál, ami másokat zavar:

Aztán van benne cikk a Balatonról, a csillagászat akkori egyik csúcsgépéről, a svéd oktatási rendszer csődjéről, polipokról (ez mondjuk nem tudom, mennyire érint engem), szóval nagyon furcsa olyan havilapot olvasni, amely a születésemkor jelent meg, és engem érdeklő témákkal van tele... Kétlem, hogy Kuczka minden IPM-be írt volna, vagy minden lap foglalkozott volna a scifivel...

Egy kis érdekesség a végére, két reklám:
Táskarádió, átszámítva valami iszonyú pénz

Ez meg még több

2017. október 29., vasárnap

Majority rule

Kicsit későn írom ezt a postot, de a csütörtöki The Orville epizód óta mégis örülök, hogy nézem a sorozatot. Eddig nem bírtam eldönteni, hogy ők el bírták-e dönteni, humorosnak vagy komolynak szánják-e a sorozatot, de a 7. epizódnál rájöttem, hogy ez ilyen hagyma-sorozat: vannak különböző rétegek, ki mit akar belőle hazavinni. A magam részéről az első három rész után nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan rész, amelyiken akár egy percig is gondolkodni fogok (bár a reality tv-s második epizód már gyanút keltett), de most aztán többször eszembe jutott a hétvégén - és még valószínűleg fog is.
Vicces lehetne amúgy ez a "majority rule" dolog, a nevetséges igazságszolgáltatási rendszerrel meg a csaj hülye válaszaival, de nem az. Mert nagyon csúnya görbe tükör.
Ahogy Isaac summázza: "I believe you are confusing opinion with knowledge."

2017. október 27., péntek

Egy hónap

Mához egy hónap múlva megyek először újra dolgozni. Egy hónapom van a világmegváltásra... és még a lányom szülinapi ajándékainak elkészítésére, ruhák rendezésére, karácsonyi ajándékok előkészítésére/kigondolására, mindenféle orvoshoz menésre (fog, stb.), esetleg netántán egy novella megírására... Szóval megint sok a terv, kevés a fóka.

2017. október 24., kedd

Igazi csajszi

23 hónap telt el már azóta is, hogy négy fős lett a család... és mennyire egyértelmű most ez, mintha sose lett volna másképp. Pindúrtündér mindjárt két éves, és elég határozott elképzelése van arról, hogy a világnak hogyan kéne működnie. Ha valami nem úgy történik, akkor ribilliót csap. De ha igen, akkor ő a legkedvesebb és a legcukibb a földön.
Beszédben most már teljesen érthető kívülállóknak is. Annyi van még, hogy nem használ névelőket ("Leveszem nadrágomat"), és nem intonál kérdést ("Látod?" helyett "Látod!"), de amúgy teljes egész mondatokban beszél (pl. "Vigyázz! Futok előre!"), és ráadásul választékosan. Múltkor pl. ez volt a párbeszéd közöttünk:
- Mit csinál a tigris?
- Mindenfélét mond!

Énekel is, megismerhetően. A gyurmacsigának énekli, hogy "csigabiga, gyeje ki", lefekvéskor a János bácsit, de a tesója nyomán megy az "incivinci szpájder" és a "seventy-seventy" is. Személyes kedvencem, amióta az Egy kismalac-ot elénekeltem neki, hogy abból csak egyetlen sort emleget: "Most már megélnek". Amúgy táncolni is szeret, a kezeit emelgeti, mint egy kis balett-táncos, miközben láboszlopait döngeti hozzá, nagyon cuki.

Ami a kedvességet illeti, a bölcsiben egész nap főz a többieknek, általában teát és sütit és/vagy pudingot, itthon ehhez tevődött hozzá, amikor közli, hogy "vásárolok", fog egy szatyrot, és belepakolja a plüss zöldségeket. De az is nagyon cuki, mikor az esti mese közben olvasom, hogy "Jancsinak nincs pénze, úgyhogy el kell adni a tehenet", feláll, és mondja, hogy "hozok pénzt". Meg ha olvasom, hogy a nyuszi fázik, akkor hoz egy ruhazsepit, és betakargatja a könyvet.

Agykapacitása is fejlődött most. Mivel nem mindig érek rá kirakni vele a 30 darabos Micimackós kirakóst, elkezdte egyedül kirakni a 9 darabosakat, eddig legtovább egy repülőssel jutott, azt literally 45 próbálkozás után egyszer tényleg kirakta egyedül.
A színek már nagyjából mind mennek, a rajzolás most kicsit háttérbe szorult, viszont a matricaragasztás az új kedvenc. A motorját felhoztuk, hogy a szobában is motorozhasson, mert egyre kevésbé megyünk ki csak úgy motorozni a hideg őszi estébe... De neki ez így teljesen megfelel. 

Még egy számunkra teljesen meglepő történt a hónapban. Egyik reggel csak úgy megszólalt a szobánkban, hogy "elment". Mondom mi? "Lufi." De milyen lufi? "Thomasos." Ez három hónapja volt, a tesója szülinapja után, amikor a szobánkból elengedtük a Thomasos lufit, mikor már kezdett leereszteni a hélium. Azóta szót sem ejtettünk róla, és egyszer csak emlékezett rá. Teljesen lehidaltunk.

Imád enni (főleg édességet, de minden mást is), jól alszik, érdeklik az állatok, és szeret vásárolni. Igazi csajszi.

2017. október 20., péntek

Lényecskék és gyógykettes


Szegény Kistücsöknek hétfő óta kötőhártya-gyulladása van. A szemcseppentést nem kifejezetten kedveli, gyakorlatilag ökölbe szorítja a szemét közben. Mellé köhög is, csúnyán. Úgyhogy a héten otthon volt, így ismét alkalmunk nyílt sok kettesben-játékra. Ami mindkettőnknek jól esett.
Sokszor vettük elő a Guess who?-t, gyakorlatilag tévedhetetlenül játszik vele, és már jól is kérdez, jól is válaszol az arc-karakterisztikákra. És nemcsak hajszín, szemszín, hanem mindenféle jellemzőt felismer (bajusz, szakáll, kopasz, kis orra van, stb.) Ebből a legérdekesebb az volt, mikor megunta a játékot magát, és csak nézegette az embereket (kedvence Max és Alfred), aztán kiválogatta a fekete hajúakat, elvitte őket a kanapéra, és közölte:
- Ide csak a fekete hajúak jöhetnek.
Aztán újra elővettük a Bunny Boo-t (írtam már róla, kicsit több mint egy éve kaptuk), és most már a legnagyobb nehézségű feladatokat is meg tudja oldani. Elvileg az eggyel kisebb a neki való, úgyhogy én speciel meglepődtem, főleg, hogy elég rég játszottunk ezzel utoljára. Rengeteget szókeresőztünk, de saját füzetbe rajzolósat, most már elég advanced módon nyomja, talál szavakat, amiket én nem. És újra tudtam vele a gépen "játszani", úgy, hogy a tesója közben nem sertepertél mellettünk, és elkezdtük megbeszélni a központozást (pont van a mondat végén, vagy kérdőjel, stb.). Sajnos olyan régen foglalkoztunk ezzel, hogy most már a gépemen is leginkább számokat irkál, de talán még alkalom a betűkre.
Nem olyan rég amúgy közölte, hogy az egymillió a legnagyobb szám. Tudja, hogy van tízmillió is, de az már valahogy nem tetszik neki, most egyelőre megragadt a hat nullánál. Ez amúgy ugyanaznap volt, mikor közölte, hogy:
- Én mindent tudok.
Én picit mosolyogtam, és már éppen kezdtem mondani, hogy senki se tud mindent, mikor hozzátette:
- De te egy kicsit többet tudsz.

Ja, és továbbra is rengeteget gyurmázunk, továbbra is főleg számokat - bár minap csináltam neki egy kék rózsát, az nagyon tetszett neki, megcsináltatta rózsaszínben is. De nagyon kedves volt, csinált gyógykettest, és elküldte a beteg családtagoknak.

Kaptunk vagy húsz tapadókorongos űrlényt/szörnyet (nálunk simán: lényecskék) a lidl-ös akcióból, abból a szomorú fejű barna Cragy a kedvence, ezzel a szomorúsághoz való vonzódással nem tudok mit kezdeni.

Persze a tesóval is sokat játszott itthon, mert persze a tesó is beteg volt, úgyhogy hiába a szép idő, mi bizony bent kuksoltunk majdnem egész héten... Ha olyanja van, segít neki kirakni a kirakóst, ha meg olyanja, akkor kiveszi a kezéből a babatakarót, és jól eldugja. De a legaranyosabb, amikor magyaráz neki: azt nem úgy kell, hanem úgy.

Amíg nem voltunk betegek, addig kirándultunk rengeteget (itthonról is messzebbre, meg Kétbükkfanyereg, meg a kistóhoz), szedtünk gesztenyét, makkot, őszi leveleket, kreatívkodtunk, amennyit lehet. Azóta sokat játszunk a kis figurákkal, bár a szerepjáték még nem nagyon megy, inkább a narrátor szerepét veszi fel. De már általában nem kell rászólni, hogy az nem játék, ha a gesztenyebaba elmegy messzire, hogy nehogy beszélnie kelljen a gesztenyekutyussal.

Volt egy reggel, amikor valamivel hét után arra ébredtem, hogy Pindúrtündér azt ismételgeti: "Felébredtem", és közben hallottam a Duplo-csörgést, és nem értetem, hogy jött ki a rácsos kiságyból. Aztán kiderült, hogy Kistücsök azon az egy bűvös napon nem jött át hozzánk azonnal, mint ahogy általában szokott, hanem leült, és csendben eljátszott. Hohó, ez már majdnem kánaán!

2017. október 12., csütörtök

Ősz

Miután három határidős munkából kettőt megcsináltam (közben jött még egy, de hát piha), ma úgy döntöttem, szerzek egy csomó szép őszi levelet díszítésként. Egy órán át sétáltam a környéken, és azt kell mondanom, a lakhelyünktől literally 6 méterre van a legszebb őszi avar.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell kirándulni, sőt. De azért menő.

2017. október 5., csütörtök

7. kötet

Amúgy azért nagy a csönd, mert dolgozom ezerrel. Még azt is elárulom, min: a 7. Sapkowski-köteten, amely A tó úrnője címet fogja viselni. Beszámoló természetesen majd megjelenés után.

2017. szeptember 30., szombat

Aranyos kis robot

Néha szeretnék feltaláló lenni. Amolyan Gru-féle. Kicsit robinhúdos, kicsit gonoszankacagós, és meg lennék győződve róla, hogy találmányaim az emberiség érdekeit szolgálják.
Az egyik első dolog, amit készítenék, egy (pontosabban sok) levegőben repkedő kis robot lenne, amelyik éles lézerfénnyel megsüti azok kezét, akik az autóablakból kidobják a cigicsikket. Vagy egyéb szemetet. Vagy tulajdonképpen mindenkinek megsütnék a kezét, aki eldobja a szemetet az utcán. És aki az erdőben dobja el a szemetet, annak nem megsütné a kezét, hanem levágná. De amúgy ilyen aranyos kis robot lenne, nem bántaná az utcaképet.

2017. szeptember 26., kedd

Fognak discoverelni?

Végre megérkezett az új Star Trek sorozat. Vannak benne klingonok, vulkániak, van Csillagflotta, meg minden, de van feeling? SPOILER

2017. szeptember 24., vasárnap

Cuki, okos... és beszél

Tündérbogárka 22 hónapos. Amikor valamit nagyon ügyesen csinál, akkor közli, hogy "ügyes vagyok", majd rögtön utána: "nagylány vagyok". De azért ő még egy pici kislány, és még sokat kell aludni a szülinapjáig, ezt mondogatom.
A legnagyobb izgalom, ami ebben a hónapban történt vele, a bölcsi. Szeptember elején kezdtük, és egy hét alatt beszokott, nagyon ügyes volt. Heti háromszor jár, és ugyan reggel még előadja a műsort, hogy ő inkább haza szeretne jönni velem, de amint elmegyek, jól érzi magát, és mindenki szereti bent, és rendesen eszik, és minden oké. Ami a bölcsi mellékhatása volt, az az alvásának ideiglenes megromlása, éjszakánként felriadt, és azóta az elalvás nehezebben megy, de szerintem már sikerült feldolgozni az élményt, mert a felébredések elmaradtak, és már sírdogálás sincs lefekvéskor. Szóval nagyjából visszazökkentünk a rendes kerékvágásba.
Ebben a hónapban is a beszédre gyúrt, de most aztán igazán látványosan. Múlt hónapban azért még csak szavakat mondott (bár szép kiejtéssel és ragozással), most már mondatokban beszél: "Bácsi levette pólóját", "Szerintem Anni néni vásárol", meg ilyenek. Tudja mondani, hogy "álmos vagyok", de ha szomjas, akkor azt mondja, hogy "inni kell". Amikor a mondókás könyvet nézzük, és a Cirmos cica haj-hoz érünk, akkor teljesen elmondja a sztorit: "Mérges kislány, megijedt cica, megette vajat, nem szép dolog."
Neki is kezd kialakulni a nyelvi humora, biztos a tesójától tanulta. Teljesen magától kitalálta, hogy a sonka beceneve "sonki ponki", és amikor egyszer mondtam neki, hogy a lépcsőn lefelé óvatosan, majd hozzátettem poénból, hogy san-san, akkor rámnézett, elmosolyodott, és közölte, hogy "ez vicces".
De nemcsak beszédben, empátiában is eszméletlen sokat fejlődött (eddig is benne volt ez a fajta kedvesség, csak most még hatványozottabban). Érti, ha valaki sírdogál, ha szomorú, és ha valakinek fáj valamije, akkor azonnal odajön, és simogat vagy puszit ad. Egyik alkalommal az apukája nekem mesélte, hogy fáj a lába, és ő csak ott sertepertélt, hallotta, és nem is figyeltünk nagyon rá, de egyszer csak odajött, és adott egy puszit Apa lábára. Főz a babának ebédet, utána lefekteti és betakargatja. Megöleli a mackóját, és mondja, hogy "szejetem".
A legnagyobb tudománya viszont a mesélés. Egyelőre elég nehéz követni, mert még azért szórványosan beszél, és nekem kell kitalálni, hogy miről van szó, de elmeséli a tegnap látott Pluto-meséket ("teknős levette páncélját", "nagy kutyus ott volt ágyon"), elmesél dalokat, mondókákat ("szegény legény elszakadt inge", "kutyus lába fáj"), bölcsiből történeteket ("Gergő sírdogál, adtam puszit"), és ezeket teljesen random, ahogy eszébe jutnak, mondja. Nem vagyok biztos benne, hogy rajtam kívül más is meg tudja fejteni ezeket a meséket, de igyekszem bátorítani, hogy ne felejtse ezt a jó szokását később sem.
És még egy nyelvi okosság. Ülünk az autóban, előttünk kocsisor, bambulok. Egyszer csak mondja hátulról, hogy "tesóé". Mondom micsoda, a szék? Vagy az autós játék? Nem. Tesóé. Fogalmam sincs, miről beszél. Erre elgondolkodik, látszik, hogy zakatol az agya, majd mondja, hogy "Lencsibabást". Áhá, értem, énekeljem el a lencsibabásat? Felderül, majd folytatja: "Előbb! Tesóé!". Mármint hogy előbb a tesója kedvenc dalát. Tehát ő eredetileg is ezt szerette volna, és amikor látta, hogy nem értem, keresett valamit, amiről tudta, hogy asszociálni fogok az éneklésre, és onnan már el tudta magyarázni, mit akar. Zseniális.

2017. szeptember 22., péntek

Az odavezető út

Amikor az ember igazán nagyon szeretne valamit, akkor jön a spórolás. A spórolás egy - közben elég idegesítő, visszatekintve viszont dicsőséges - folyamat, amelynek során türelem, vágyakozás és lemondások hosszú sorával végül elérjük az áhított célt. És az, hogy ennyit dolgoztunk, vágyakoztunk és tettünk érte, még értékesebbé teszi a megszerzett tárgyat/élményt. Sajnálom azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik nem élik át ezt az utat. Persze nyilván nekem is jól esne néha, ha bizonyos céljaim közelebb lennének vagy akár most elérhetném őket, de megtanultam, hogy van haszna az odavezető útnak.
Amikor gyerekként kellett spórolni (például egy új Barbie-ruhára), a lemondás abból állt, hogy nem vettünk fagyit vagy rágót. Felnőttként komolyabbak a célok, komolyabbak a lemondások. Nem járok intézményesített tornára, nem megyek Apocalyptica koncertre, nem veszek drága sajtokat, nem veszek a gyerekeknek még egy könyvet, ilyesmik. Még a muszáj-dolgoknak is megfigyelem az árát, próbálok a hellyel vagy a mennyiséggel játszani. Mindig mérges voltam a nagymamámra, hogy képes elmenni több buszmegállót azért, mert máshol 10 forinttal olcsóbb a margarin - de most kezdem érteni. Ha valaki évtizedekig gyakorolja a spórolást, akkor nem tudja abbahagyni akkor sem, amikor már fizikailag nehéz neki.
Szerencsére nekem még nem nehéz fizikailag. És a végeredmény mindenért kárpótol (remélem).

2017. szeptember 20., szerda

Számsütiárus

Ebben a hónapban a legnagyobb esemény az oviba visszamenés volt Kistücsöknek, amit elég jól visel. Fizikailag csak egy napot volt otthon betegen, persze van ovitakony (=a sose múló minibetegség, amivel még mehet oviba), de amúgy jól van, étvágytalan volt egy darabig, de az inkább lelki talán. Nem mondom, hogy szívesen megy, de csak egy napot volt teljesen letört és kedvetlen, amúgy várja bent a pénztárgép, szóval nagy baj nem lehet... Meg sokat beszéltünk mostanában a kötelező dolgokról (pl. fogmosás, öltözés, oviba járás, ilyesmi), és hogy lehet morcogni, de nem nagyon éri meg, és azóta minden reggel megkérdezem, hogy "Ma morcogni fogsz, vagy jókedvű leszel?", és akkor nevet.
Amilyen okos amúgy, rögtön levágta a helyzetet. Ő megy oviba, aztán a tesója megy bölcsibe, és már az első nap rám nézett nagy komolyan, és mondta:
- Akkor te pedig hazamész egyedül.
Úgyhogy el kellett neki magyarázni azt is, hogy visszamegyek dolgozni. Azt hiszem, megértette.

Amióta ovi van, azóta kap zsebpénzt. 75 forintot. Azért ennyit, hogy lehessen jól számolgatni, és sok kicsi érme legyen. Az első zsebpénzét azonnal elköltötte egy túró rudira, de azóta már van 225 forintja, és még mindig nem költötte el, gyűjtöget. Még nem derült ki, hogy mire. Lehet, hogy ő maga se tudja.

Ottó, Ibolya, Jancsi, Laci
Kicsit megviseli, hogy nem lehet kimenni ebben az esőben, de azért igyekszünk kitalálni új játékokat. Ebben a hónapban a kislego (a rendes méretű) hódított, már trónszéktől kezdve macskariasztó házig mindent építettünk. A négy emberkénket is elneveztük: ők sorban Ottó, Ibolya, Jancsi és Laci. A postaláda és a lámpaépítés még a tuti, az irányított, füzetből való építés nem annyira.
Emellett az alábbi játékokat találtuk ki:

  • Számsütiárus: ő a boltos, készít képzeletbeli számsütiket, én vagyok a vásárló, és megkérdezem, milyen számsüti van, mire kitalálunk valami ízesítést (csokis, málnás, szilvalekváros), és megvásárolom. Például a szilvalekváros kettes sütit. De néha elfogy a kettes, és akkor csak kilences van. Ízvilágban pedig már egész gasztronómiai magasságokba emelkedtünk, személyes kedvencem a málnaszörpös és a fahéjkrémes négyes.
  • Passziánsz: a franciakártyával már jóval korábban megismerkedtünk, hiszen számok vannak rajta, és lehet jól sorbarakni, de most az esőre való tekintettel eszembe jutott, hogy hátha tetszene neki a passziánsz is, és tetszik. A paklit még én kezelem, de már ő rakja egymásra a lapokat, és kirakja az ászra sorban a kártyákat. Előre még nem lát, hogy ha átteszi a lapokat, akkor esetleg kiszabadul valami, de magát a játékot teljesen érti.
  • Ráz-ráz-csóka: mostanában, amíg nincs tornaóra az oviban, tornázni is szoktunk, hogy szokja, hogy utánozni kell valakit. Ilyen kis közösségi játékokat is igyekszem játszani vele, mint csip-csip-csóka, de arra nem vevő, úgyhogy múltkor megráztam a kezét helyette (finoman), és tetszett neki.
A gyurmázás, aszfaltkrétázás és a csimpaszkodás kitölti a maradék időt.
A szóvicceket még mindig szereti, több is született most. Pl. a hálózsák helyett "lózsák", vagy ha építenél egy homokhalat, de száraz homokot tettél a formába, akkor nem homokhal, hanem homokhal-om lesz belőle... A képzeletbeli országunkat Fameróciának nevezte el, és amikor koszeső van (=a kertben dobálja a földes-avaros-füves maszatot), akkor bizony koszesernyő kell.

2017. szeptember 19., kedd

Padokban kísértő tudás

A bejegyzést tegnap akartam megírni :D
Egy ideje azzal (is) szórakoztatom magam esküvőkön, hogy verset írok az ifjú pár vendégkönyvébe (ha van). Ennek szellemében szombaton két pezsgő, egy aperol és egy pálinka után éppen bámultam a papíromat, amelyen ugyan állt egy verskezdemény, de minden sor legalább háromszor áthúzva, hogy már nem is nagyon lehetett követni, mire egy kedves (nem irodalmár) barát egyszer csak megkérdezte: mi is az, amikor a sorok kezdőbetűi valami szót kiadnak?
Egy kissé elnyílott szájjal koncentráltam, hogy valahonnan mégis sikerüljön előhalászni ezt az egyetemi padokban kísértő, és agyam egy sajnos nem annyira használt bugyrába száműzött tudást, mert hát azért mégis szakmai kérdés... de semmi.
- Anagramma? - kérdez tovább. Sanda sejtésem, hogy téved, de még szóhoz se jutok, mire másik asztaltárs:
- Nem, alliteráció!
- Na, az biztos nem, mert... - magyarázok. De közben lázasan gondolkodom, agyam red alertet küld a májamnak, hogy sürgős a felépülés, úgyhogy dolgozzon rendesebben. Eszembe jut, mi az anagramma, szuper, akkor most már kizártuk a felmerült javaslatokat.
Aztán egyszer csak, mint valami általános iskolás osztálytárs, előbukkan valami a ködből, gyanakszom, hogy tényleg ismerem-e ezt az arcot, ő megismer-e engem, nem csinálok-e hülyét magamból, ha üdvözlöm, végül bekockáztatom:
- Akrosztichon!
Most ők néznek úgy, mint egy ufóra. Elbizonytalanodom, de azért méltósággal előveszem a telefonom, és megnézem a wiki cikket. És megnyugszom. Még előhalászhatóak az egyetemi tanulmányaim, amikor létkérdés.

2017. szeptember 17., vasárnap

Vérnarancs, tárnics, rebarbara és társai

Tegnap az alábbi italokat fogyasztottam a szokásos vízen és teán kívül:
- pezsgő
* aperol - erről fogalmam sem volt mostanáig, micsoda, és nem lesz a kedvenc italom
* pálinka - irsai olivér szőlőből, zseniális volt
* fanta

Amit megcsillagoztam, azt évek óta nem ittam. Ja, lakodalomban voltam, egy nagyon kedves és jó hangulatú partin szívemnek kedves párral, vidám vőféllyel és mókás játékokkal. Ez is hosszú ideje az első lagzi, ahol végig jelen tudtam lenni, elmenés és/vagy törpék nélkül. És még menyasszonyi tortát is ettem. A Zélet szép.

2017. szeptember 14., csütörtök

Zenés autós romantikus

Végre láttam egy olyan filmet, amelyről legalább írni érdemes (a The Hitman's Bodyguardról elfelejtettem, az volt még jóság). A Baby Driver cuki, jó hangulatú, és lehetett volna majdnem tökéletes. SPOILER.

2017. szeptember 8., péntek

He's a cheat

Második délelőtt otthon. Még mindig nem váltottam meg a világot, cserébe egy csapásra leszoktam az ebédfőzésről, mert nekem nem kell annyira, mint a gyerekeknek. Emellett többnyire pihentem (olvasás, némi játék), és nagyszabású terveimet szövögettem (írás).
Megnéztem a legújabb Karib-tengeres filmet (rettenetes volt, valójában nem is értem, mi vett rá - szerintem az, hogy az alternatíva az új múmiás lett volna), mondjuk ezt nem délelőtt, hanem tegnap este. És a nyomorult Lich Kinget próbálom megverni mind a kilenc kaszttal, de eddig csak 2 (a nyilvánvaló 2) sikerült...:(

2017. szeptember 7., csütörtök

Matatás

Brémai muzsikusok v2
Első délelőttöm otthon egyedül. Azt sem tudom, mihez kapjak. Jól megérdemelt pihenés? Rendrakás, amely olyan régóta várat magára? Azoknak a dolgoknak a takarítása, amelyekre eddig nem jutott idő? A rettenetesen sok varrnivaló feldolgozásának megkezdése? Tornázás, hogy némileg formába hozzam magam? Okosodás a munkába visszamenetel előtt? Őszi ruhaválogatás? A tavalyi dió megtörése? Vagy a kislányomnak a régi pónijaim összeszedése és kicsinosítása? Netán a receptek továbbírása, amelyekkel kész kell lennem karácsonyig? Esetleg egy kis játék? Hm-hm...

Ja, hogy nincs internet egész nap, és ezért még ezt a postot is csak órákkal később tudom közzétenni? Akkor teljen el a délelőtt ostoba és felesleges matatással (többnyire rendrakás címén).

2017. szeptember 4., hétfő

Ízlés kérdése

Furcsa dolog ez az ízlés. Azt gondolná az ember, hogy tanult dolog, de mostanában sokszor szembesülök vele, hogy nem az. Nyilván vannak részei, amelyeket tanuljuk (szülőktől, barátoktól, társadalomtól), de az biztos, hogy egy másfél éves gyerek nem azért nem szereti mondjuk a gombát, mert én azt mondtam vagy mutattam neki (mert amúgy szeretem is), hanem mert az ízlés személyes, ugyanúgy, mint a zene. Vannak egyetemesen pozitív (és negatív) együtthangzások, de utána hogy kinek mi "jön be", az egy sor együtthatón múlik. Még így is az egyik legnehezebb dolog számomra az, hogy igyekezzek nem befolyásolni a törpéket a saját ízlésemmel, és attól, hogy én nem szeretem mondjuk a birsalmát, ők megkóstolhassák, és fordítva, attól, hogy én nagyon szeretem a marhahúspogácsát, nekik ne legyen kötelező megenni (csak megkóstolni - az kötelező). Tehát igyekszem olyan ételekkel is megismertetni őket, amit magamtól kevésbé eszem, és úgy szélesíteni a palettát, hogy közben odafigyelek az ízlésükre (pl. új húsfélét ismerős rizzsel, új zöldséget ismerős levesbe, stb.).
Amikor mi voltunk gyerekek, meg főleg mikor a szüleink, akkor egyszerű volt a képlet: megeszed és kész, addig nem állsz fel (szerencsére nálunk nem így volt). Én ebben is inkább a jutalmazás, mint a büntetés híve vagyok: sosem büntetem, ha nem eszik meg valamit (nem állhatsz fel, nem nézhetsz mesét, stb.), hanem ha mindent megeszik a tányérról, akkor nagyon megdicsérem, ebéd után esetleg egy kis desszert is jöhet, stb. És tény, hogy én itt a jólétben mit sem tudok a háborúról és nélkülözésről, de sokkal kevésbé zavar, ha marad a tányérban egy kis leves, mint ha a gyerekem kényszerből eszik, és már nem is tudja eldönteni, hogy éhes-e.*

*Nem, nem kap másikféle ételt, ha nem eszi meg, ami az ebéd/vacsora.

2017. augusztus 31., csütörtök

Ne takaró mellett

Szerintem kérdeztem már tavaly is, de azóta nem javult a helyzet, viszont azóta van egy másik kitakarózós csemetém is... szóval.
Mit kell csinálni akkor, ha egy gyerek nemcsak simán nem takarózik be éjszaka, hanem álmában is direkt lerúgja a takarót, amivel betakargatom? A hálózsákot (gyerekméretűt és felnőtt méretű, nagyobb, tágasabbat) is lerúgja, úgyhogy az sem opció. Vagy vegyek még a négyévesemnek is pántos zsákot? Van egyáltalán 110-es? Tavaly azt próbáltuk, hogy a pizsamája volt meleg (polár), de azért az nem hosszútávú megoldás, mivel attól még jobban kitakarózik, szóval valami olyan kéne, ami miatt rajta marad a takaró. A kitakarózás elleni trükkös ágyneműk nem jók, mert csak simán kibújik belőle, és a tetejére kuporodik.
Ugyanez 21 hónapossal. Ébren szeret betakarózni, elalváskor nem. Neki éppenséggel tudok venni a méretében hálózsákot, valószínűleg fogok is, de azért jobb lenne, ha valaki elárulná, hogy egy gyereket hogy kell megtanítani arra, hogy takaró alatt aludjon, és ne takaró mellett.

2017. augusztus 29., kedd

Be kell vállalni

Amúgy jó dolog a félelem; azért vagyunk itt, mert az őseink féltek a mamutoktól. A félelem a túlélés záloga. És milyen furcsa, hogy egy ilyen csúcsragadozó társadalomban, ahol a túlélés nem mindennapi téma, itt is megvan az ösztön, sőt. Mivel nem lehet félni a mamuttól, keresünk magunknak mást. Persze anyaként kicsit más, amikor már nemcsak magam miatt aggódom, hanem a csemeték épségét is féltem, és igen, bevallom, én alapvetően protektív vagyok/voltam, de mondjuk nem is jártunk soha a sürgősségin. Az ember folyamatosan mérlegel, hogy mit hagyjon, mit engedjen, és csak a szülők vérmérsékletén múlik, hogy mit tapasztal meg a gyerek, és mivel kapcsolatban ültetnek egy életre szóló félelmet belé.
Mostanában több olyan esettel is találkoztam, amit túlzásnak gondoltam, de biztos minden relatív. Az egyik, amikor a zöldségesnél anyuka kérdezte, hogy van-e mag nélküli szőlő, mert a kicsi gyerekének csak az jó. Kérdeztem, hogy mennyire kicsi (mert egyévesnek én is feleztem és magoztam anno). Mondja, két és fél. Mondom az én 21 hónaposom simán eszi a saszlát, mert az kicsi. Á nem, mert attól vakbélgyulladást kap a gyerek, inkább ne egyen szőlőt.
A másik pedig a játszótéren, ahol anyuka árgus szemmel figyelte a szintén 21 hónapos kisfiát, majd közölte velem lesütött szemmel, hogy ő tudja magáról, hogy aggódós, de nem szereti a homokot, mert ha homokozik a gyerek, akkor homokos lesz a ruhája, sőt, akár a füle is. Mondtam neki, hogy szerintem ezen egy zuhany azért szokott segíteni, de elhúzta a száját.
Mindig Morcheeba ugrik be ilyenkor: "Fear can stop you loving. Love can stop your fear." Csak úgy átalakítva, hogy "Fear can stop you from anything". Ha mindentől félnék, ami esetleg történhet velem, akkor még az utcára se mennék ki. Úgyhogy néha be kell vállalni némi kockázatot.

2017. augusztus 25., péntek

Ünnepélyesen

Amúgy megvan a munkába visszatérésem időpontja, ami egyrészt izgalmas, másrészt egy komoly mérföldkő. Most, hogy kezd véget érni ez a nyár, és éppen hármasban vagyunk a törpékkel, kezdem realizálni, hogy sosem lesz többé ilyen - hogy tudniillik én egész nyáron csak a gyerekekkel foglalkozom, nem dolgozom közben munkahelyen, és nem kell őket mindenféle csellel ide-oda adni, hogy megoldódjon, hol is vannak nap közben. Ami egyelőre elképzelhetetlenül furcsa, de gondolom, majd aztán az lesz a normális.
Közben meg azt is tudom, hogy mit és mennyit felejtettem, úgyhogy ma ünnepélyesen elővettem néhány régi tankönyvet, amelyekből felidézem a Tudást.
Azt gondolom, úgyse lehet teljesen felkészülni erre a változásra, de azért megteszem, amiről azt képzelem, hogy megkönnyíti a dolgot.

2017. augusztus 24., csütörtök

A kukac szemüvege

Közben meg Pindúrtündér aranyosabb, mint valaha. Tudja mondani, hogy "kéjemszépen", és ha megkapja, akkor mondja, hogy "köszönöm". Simán kiejti már a három- és négyszótagú szavakat is (libikóka, nagyapa, fekete, stb.), és bár nem beszél folyékonyan, hatalmas szókinccsel hódít.
De igazából nem ez a nagy tudománya, hanem a mesélés. Napok, talán még hetek távolából is emlékszik eseményekre, és simán el tudja mesélni őket.
- Sikló. Elment. Gyeje. Nemjött. (=Láttam egy siklót, de elment. Mondtam neki, hogy gyere, de nem jött vissza.)
- Bumi. Egyedül. Vissza. Kellett. (=Bumi kutyus egyedül volt, ezért a gazdijának vissza kellett mennie.)
És ezeket napokig tudja ismételgetni, és nekem kell észbe kapni, hogy most épp hogy is volt a történet, melyiket meséli.
Ugyanezt tudja a kedvenc meséivel is, mindegyiket tudja kívülről (főleg a Bogyó és Babóca könyvek a kedvencei, eddig azt hittem, elég az az öt, ami van, de lehet, hogy nem lesz elég, amennyit mostanában olvassuk). Mondja, hogy:
- Szundi. Höjcsög. Mennyel! (=Szundiznak a napraforgók, és jön a hörcsög. Babóca pedig azt mondja, menj el.)
- Elesett. Szújós. Fáj. Segít. (=Vendel elesett, és belecsúszott a tüskés bokorba. Fájt a szarvacskája. A többiek segítettek neki.)

Ezenkívül érti a "valakié" fogalmát, használja is. Ha egy tárgynak nem is tudja a nevét, tudja mondani, hogy "Anyáé", "Mamáé" stb. És ezt tiszteletben is tartja, ha valamire azt mondom, hogy az nem az övé, nem játszhat vele, akkor az esetek nagyon nagy többségében ezt el is fogadja. Pl. nem játszik a napszemüvegemmel, mióta ezt megbeszéltük.

Három eszméletlen aranyos dolog van még a beszédében. Az egyik, hogy a tesója miatt ő is a számok rajongója, bár egyelőre fogalma sincs, miről beszél. De gyakran rajzol hetest (és tényleg hetest), vagy csinál egy botból vagy kenyérhéjból. Aztán mivel a tesója a számokat már angolul is tudja, sőt, sokszor énekel a számokról angolul, ezért ezeket a dalokat ő is kedveli, néha random ő is rázendít, hogy "forty, forty", és az ujjaival mutat. A harmadik pedig a "simán". Ezt a szót imádja és gyakran használja is.
- Málnaszörpit kérsz?
- Nem, simán.
- Hogy menjünk sétálni?
- Simán.

Ami még számomra elképesztő, az a rajzolása. Eddig is szépen rajzolt, de most már meg is nevezi, mit rajzolt: cica, dinnye, fagyi, házikó, kislány, stb. És nemcsak vonalak, hanem körbe-körbe, kicsi vonalakkal, pontokkal, még egyáltalán nem felismerhető, de részletgazdag. És a legjobb, hogy néha még történetet is kerít köré. Múltkor mutatja nekem, hogy "házikó". Mondom, nagyon szép. Erre rajzolt hozzá egy vonalat, majd mondja, hogy "faaka". Mondom, a házikónak van farka? Ő: "igen."
Ugyanez gyurmában: csinál egy kukacot, beleszúrja a ceruzát, hogy legyen szeme, aztán rátesz még két csipet gyurmát, rámnéz mosolyogva, és mondja, hogy "szemü". Mármint a kukacnak a szemüvege.

Hatalmasat nőtt a nyáron (legalább négy centit), mászni és futni remekül tud, de a kedvence még mindig a csimpaszkodás - most már a szoba közepén is lóg egy gyűrű, hogy bármikor lóghasson.
Ja, és még mindig hihetetlenül bátor a vízben. Legutóbb egy óvodás gyerekeknek való vízicsúszdán csúszott le simán egyedül, belecsobbant a vízbe, kicsit prüszkölt, aztán közölte, hogy: "Megint."

2017. augusztus 23., szerda

Nekem való

Amúgy eddig azt hittem, hogy én egy nagyjából up-to-date, jó fej, digitális szülő vagyok, aki a gyermekeinek is betekintést enged a digitális világba. Kistücsök játszhat a gépemen (Wordben ír szavakat meg betűket, egérkezelést tanul játszva, és egy számos csapkodós játékot játszik szintén egérkezelés céllal), néha a telefonomon is (Google Keep-ben rajzol, Szókeresőzik), visszanézünk fényképeket, ha a beszélgetésben valamit nem ért, akkor keresek neki képet hozzá, és megmutatom (sokat segített abban, hogy előre felkészítsem a tengerre), Mamával szokott nézni youtube-on dalokat is, szóval érti, hogy van valami izgalmas mindenttudó tárház, amit a gépekkel el lehet érni.
Viszont tegnap láttam egy 5-6 éves kisfiút, aki egy ilyennel játszott az Apple Tabletjén: WowWee MIP robot.
Tegyük fel, az hagyján, hogy ez a cucc majdnem 30k. És persze tök cuki, én is kérek egyet. Nekem való, nem neki.
Azzal ugyanis pénztől függetlenül nem értek egyet, hogy egy gyereknek ez legyen, ez lehessen a szórakozása. Úgy tűnik, mégsem vagyok annyira open-minded, mint gondoltam. A gyerekek ugyanúgy vonzódnak a színes-szagos-interaktív dolgokhoz, mint a cukorhoz, és ugyanúgy okozhat függőséget. Szerintem.