2017. október 12., csütörtök

Ősz

Miután három határidős munkából kettőt megcsináltam (közben jött még egy, de hát piha), ma úgy döntöttem, szerzek egy csomó szép őszi levelet díszítésként. Egy órán át sétáltam a környéken, és azt kell mondanom, a lakhelyünktől literally 6 méterre van a legszebb őszi avar.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell kirándulni, sőt. De azért menő.

2017. október 5., csütörtök

7. kötet

Amúgy azért nagy a csönd, mert dolgozom ezerrel. Még azt is elárulom, min: a 7. Sapkowski-köteten, amely A tó úrnője címet fogja viselni. Beszámoló természetesen majd megjelenés után.

2017. szeptember 30., szombat

Aranyos kis robot

Néha szeretnék feltaláló lenni. Amolyan Gru-féle. Kicsit robinhúdos, kicsit gonoszankacagós, és meg lennék győződve róla, hogy találmányaim az emberiség érdekeit szolgálják.
Az egyik első dolog, amit készítenék, egy (pontosabban sok) levegőben repkedő kis robot lenne, amelyik éles lézerfénnyel megsüti azok kezét, akik az autóablakból kidobják a cigicsikket. Vagy egyéb szemetet. Vagy tulajdonképpen mindenkinek megsütnék a kezét, aki eldobja a szemetet az utcán. És aki az erdőben dobja el a szemetet, annak nem megsütné a kezét, hanem levágná. De amúgy ilyen aranyos kis robot lenne, nem bántaná az utcaképet.

2017. szeptember 26., kedd

Fognak discoverelni?

Végre megérkezett az új Star Trek sorozat. Vannak benne klingonok, vulkániak, van Csillagflotta, meg minden, de van feeling? SPOILER

2017. szeptember 24., vasárnap

Cuki, okos... és beszél

Tündérbogárka 22 hónapos. Amikor valamit nagyon ügyesen csinál, akkor közli, hogy "ügyes vagyok", majd rögtön utána: "nagylány vagyok". De azért ő még egy pici kislány, és még sokat kell aludni a szülinapjáig, ezt mondogatom.
A legnagyobb izgalom, ami ebben a hónapban történt vele, a bölcsi. Szeptember elején kezdtük, és egy hét alatt beszokott, nagyon ügyes volt. Heti háromszor jár, és ugyan reggel még előadja a műsort, hogy ő inkább haza szeretne jönni velem, de amint elmegyek, jól érzi magát, és mindenki szereti bent, és rendesen eszik, és minden oké. Ami a bölcsi mellékhatása volt, az az alvásának ideiglenes megromlása, éjszakánként felriadt, és azóta az elalvás nehezebben megy, de szerintem már sikerült feldolgozni az élményt, mert a felébredések elmaradtak, és már sírdogálás sincs lefekvéskor. Szóval nagyjából visszazökkentünk a rendes kerékvágásba.
Ebben a hónapban is a beszédre gyúrt, de most aztán igazán látványosan. Múlt hónapban azért még csak szavakat mondott (bár szép kiejtéssel és ragozással), most már mondatokban beszél: "Bácsi levette pólóját", "Szerintem Anni néni vásárol", meg ilyenek. Tudja mondani, hogy "álmos vagyok", de ha szomjas, akkor azt mondja, hogy "inni kell". Amikor a mondókás könyvet nézzük, és a Cirmos cica haj-hoz érünk, akkor teljesen elmondja a sztorit: "Mérges kislány, megijedt cica, megette vajat, nem szép dolog."
Neki is kezd kialakulni a nyelvi humora, biztos a tesójától tanulta. Teljesen magától kitalálta, hogy a sonka beceneve "sonki ponki", és amikor egyszer mondtam neki, hogy a lépcsőn lefelé óvatosan, majd hozzátettem poénból, hogy san-san, akkor rámnézett, elmosolyodott, és közölte, hogy "ez vicces".
De nemcsak beszédben, empátiában is eszméletlen sokat fejlődött (eddig is benne volt ez a fajta kedvesség, csak most még hatványozottabban). Érti, ha valaki sírdogál, ha szomorú, és ha valakinek fáj valamije, akkor azonnal odajön, és simogat vagy puszit ad. Egyik alkalommal az apukája nekem mesélte, hogy fáj a lába, és ő csak ott sertepertélt, hallotta, és nem is figyeltünk nagyon rá, de egyszer csak odajött, és adott egy puszit Apa lábára. Főz a babának ebédet, utána lefekteti és betakargatja. Megöleli a mackóját, és mondja, hogy "szejetem".
A legnagyobb tudománya viszont a mesélés. Egyelőre elég nehéz követni, mert még azért szórványosan beszél, és nekem kell kitalálni, hogy miről van szó, de elmeséli a tegnap látott Pluto-meséket ("teknős levette páncélját", "nagy kutyus ott volt ágyon"), elmesél dalokat, mondókákat ("szegény legény elszakadt inge", "kutyus lába fáj"), bölcsiből történeteket ("Gergő sírdogál, adtam puszit"), és ezeket teljesen random, ahogy eszébe jutnak, mondja. Nem vagyok biztos benne, hogy rajtam kívül más is meg tudja fejteni ezeket a meséket, de igyekszem bátorítani, hogy ne felejtse ezt a jó szokását később sem.
És még egy nyelvi okosság. Ülünk az autóban, előttünk kocsisor, bambulok. Egyszer csak mondja hátulról, hogy "tesóé". Mondom micsoda, a szék? Vagy az autós játék? Nem. Tesóé. Fogalmam sincs, miről beszél. Erre elgondolkodik, látszik, hogy zakatol az agya, majd mondja, hogy "Lencsibabást". Áhá, értem, énekeljem el a lencsibabásat? Felderül, majd folytatja: "Előbb! Tesóé!". Mármint hogy előbb a tesója kedvenc dalát. Tehát ő eredetileg is ezt szerette volna, és amikor látta, hogy nem értem, keresett valamit, amiről tudta, hogy asszociálni fogok az éneklésre, és onnan már el tudta magyarázni, mit akar. Zseniális.

2017. szeptember 22., péntek

Az odavezető út

Amikor az ember igazán nagyon szeretne valamit, akkor jön a spórolás. A spórolás egy - közben elég idegesítő, visszatekintve viszont dicsőséges - folyamat, amelynek során türelem, vágyakozás és lemondások hosszú sorával végül elérjük az áhított célt. És az, hogy ennyit dolgoztunk, vágyakoztunk és tettünk érte, még értékesebbé teszi a megszerzett tárgyat/élményt. Sajnálom azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik nem élik át ezt az utat. Persze nyilván nekem is jól esne néha, ha bizonyos céljaim közelebb lennének vagy akár most elérhetném őket, de megtanultam, hogy van haszna az odavezető útnak.
Amikor gyerekként kellett spórolni (például egy új Barbie-ruhára), a lemondás abból állt, hogy nem vettünk fagyit vagy rágót. Felnőttként komolyabbak a célok, komolyabbak a lemondások. Nem járok intézményesített tornára, nem megyek Apocalyptica koncertre, nem veszek drága sajtokat, nem veszek a gyerekeknek még egy könyvet, ilyesmik. Még a muszáj-dolgoknak is megfigyelem az árát, próbálok a hellyel vagy a mennyiséggel játszani. Mindig mérges voltam a nagymamámra, hogy képes elmenni több buszmegállót azért, mert máshol 10 forinttal olcsóbb a margarin - de most kezdem érteni. Ha valaki évtizedekig gyakorolja a spórolást, akkor nem tudja abbahagyni akkor sem, amikor már fizikailag nehéz neki.
Szerencsére nekem még nem nehéz fizikailag. És a végeredmény mindenért kárpótol (remélem).

2017. szeptember 20., szerda

Számsütiárus

Ebben a hónapban a legnagyobb esemény az oviba visszamenés volt Kistücsöknek, amit elég jól visel. Fizikailag csak egy napot volt otthon betegen, persze van ovitakony (=a sose múló minibetegség, amivel még mehet oviba), de amúgy jól van, étvágytalan volt egy darabig, de az inkább lelki talán. Nem mondom, hogy szívesen megy, de csak egy napot volt teljesen letört és kedvetlen, amúgy várja bent a pénztárgép, szóval nagy baj nem lehet... Meg sokat beszéltünk mostanában a kötelező dolgokról (pl. fogmosás, öltözés, oviba járás, ilyesmi), és hogy lehet morcogni, de nem nagyon éri meg, és azóta minden reggel megkérdezem, hogy "Ma morcogni fogsz, vagy jókedvű leszel?", és akkor nevet.
Amilyen okos amúgy, rögtön levágta a helyzetet. Ő megy oviba, aztán a tesója megy bölcsibe, és már az első nap rám nézett nagy komolyan, és mondta:
- Akkor te pedig hazamész egyedül.
Úgyhogy el kellett neki magyarázni azt is, hogy visszamegyek dolgozni. Azt hiszem, megértette.

Amióta ovi van, azóta kap zsebpénzt. 75 forintot. Azért ennyit, hogy lehessen jól számolgatni, és sok kicsi érme legyen. Az első zsebpénzét azonnal elköltötte egy túró rudira, de azóta már van 225 forintja, és még mindig nem költötte el, gyűjtöget. Még nem derült ki, hogy mire. Lehet, hogy ő maga se tudja.

Ottó, Ibolya, Jancsi, Laci
Kicsit megviseli, hogy nem lehet kimenni ebben az esőben, de azért igyekszünk kitalálni új játékokat. Ebben a hónapban a kislego (a rendes méretű) hódított, már trónszéktől kezdve macskariasztó házig mindent építettünk. A négy emberkénket is elneveztük: ők sorban Ottó, Ibolya, Jancsi és Laci. A postaláda és a lámpaépítés még a tuti, az irányított, füzetből való építés nem annyira.
Emellett az alábbi játékokat találtuk ki:

  • Számsütiárus: ő a boltos, készít képzeletbeli számsütiket, én vagyok a vásárló, és megkérdezem, milyen számsüti van, mire kitalálunk valami ízesítést (csokis, málnás, szilvalekváros), és megvásárolom. Például a szilvalekváros kettes sütit. De néha elfogy a kettes, és akkor csak kilences van. Ízvilágban pedig már egész gasztronómiai magasságokba emelkedtünk, személyes kedvencem a málnaszörpös és a fahéjkrémes négyes.
  • Passziánsz: a franciakártyával már jóval korábban megismerkedtünk, hiszen számok vannak rajta, és lehet jól sorbarakni, de most az esőre való tekintettel eszembe jutott, hogy hátha tetszene neki a passziánsz is, és tetszik. A paklit még én kezelem, de már ő rakja egymásra a lapokat, és kirakja az ászra sorban a kártyákat. Előre még nem lát, hogy ha átteszi a lapokat, akkor esetleg kiszabadul valami, de magát a játékot teljesen érti.
  • Ráz-ráz-csóka: mostanában, amíg nincs tornaóra az oviban, tornázni is szoktunk, hogy szokja, hogy utánozni kell valakit. Ilyen kis közösségi játékokat is igyekszem játszani vele, mint csip-csip-csóka, de arra nem vevő, úgyhogy múltkor megráztam a kezét helyette (finoman), és tetszett neki.
A gyurmázás, aszfaltkrétázás és a csimpaszkodás kitölti a maradék időt.
A szóvicceket még mindig szereti, több is született most. Pl. a hálózsák helyett "lózsák", vagy ha építenél egy homokhalat, de száraz homokot tettél a formába, akkor nem homokhal, hanem homokhal-om lesz belőle... A képzeletbeli országunkat Fameróciának nevezte el, és amikor koszeső van (=a kertben dobálja a földes-avaros-füves maszatot), akkor bizony koszesernyő kell.

2017. szeptember 19., kedd

Padokban kísértő tudás

A bejegyzést tegnap akartam megírni :D
Egy ideje azzal (is) szórakoztatom magam esküvőkön, hogy verset írok az ifjú pár vendégkönyvébe (ha van). Ennek szellemében szombaton két pezsgő, egy aperol és egy pálinka után éppen bámultam a papíromat, amelyen ugyan állt egy verskezdemény, de minden sor legalább háromszor áthúzva, hogy már nem is nagyon lehetett követni, mire egy kedves (nem irodalmár) barát egyszer csak megkérdezte: mi is az, amikor a sorok kezdőbetűi valami szót kiadnak?
Egy kissé elnyílott szájjal koncentráltam, hogy valahonnan mégis sikerüljön előhalászni ezt az egyetemi padokban kísértő, és agyam egy sajnos nem annyira használt bugyrába száműzött tudást, mert hát azért mégis szakmai kérdés... de semmi.
- Anagramma? - kérdez tovább. Sanda sejtésem, hogy téved, de még szóhoz se jutok, mire másik asztaltárs:
- Nem, alliteráció!
- Na, az biztos nem, mert... - magyarázok. De közben lázasan gondolkodom, agyam red alertet küld a májamnak, hogy sürgős a felépülés, úgyhogy dolgozzon rendesebben. Eszembe jut, mi az anagramma, szuper, akkor most már kizártuk a felmerült javaslatokat.
Aztán egyszer csak, mint valami általános iskolás osztálytárs, előbukkan valami a ködből, gyanakszom, hogy tényleg ismerem-e ezt az arcot, ő megismer-e engem, nem csinálok-e hülyét magamból, ha üdvözlöm, végül bekockáztatom:
- Akrosztichon!
Most ők néznek úgy, mint egy ufóra. Elbizonytalanodom, de azért méltósággal előveszem a telefonom, és megnézem a wiki cikket. És megnyugszom. Még előhalászhatóak az egyetemi tanulmányaim, amikor létkérdés.

2017. szeptember 17., vasárnap

Vérnarancs, tárnics, rebarbara és társai

Tegnap az alábbi italokat fogyasztottam a szokásos vízen és teán kívül:
- pezsgő
* aperol - erről fogalmam sem volt mostanáig, micsoda, és nem lesz a kedvenc italom
* pálinka - irsai olivér szőlőből, zseniális volt
* fanta

Amit megcsillagoztam, azt évek óta nem ittam. Ja, lakodalomban voltam, egy nagyon kedves és jó hangulatú partin szívemnek kedves párral, vidám vőféllyel és mókás játékokkal. Ez is hosszú ideje az első lagzi, ahol végig jelen tudtam lenni, elmenés és/vagy törpék nélkül. És még menyasszonyi tortát is ettem. A Zélet szép.

2017. szeptember 14., csütörtök

Zenés autós romantikus

Végre láttam egy olyan filmet, amelyről legalább írni érdemes (a The Hitman's Bodyguardról elfelejtettem, az volt még jóság). A Baby Driver cuki, jó hangulatú, és lehetett volna majdnem tökéletes. SPOILER.

2017. szeptember 8., péntek

He's a cheat

Második délelőtt otthon. Még mindig nem váltottam meg a világot, cserébe egy csapásra leszoktam az ebédfőzésről, mert nekem nem kell annyira, mint a gyerekeknek. Emellett többnyire pihentem (olvasás, némi játék), és nagyszabású terveimet szövögettem (írás).
Megnéztem a legújabb Karib-tengeres filmet (rettenetes volt, valójában nem is értem, mi vett rá - szerintem az, hogy az alternatíva az új múmiás lett volna), mondjuk ezt nem délelőtt, hanem tegnap este. És a nyomorult Lich Kinget próbálom megverni mind a kilenc kaszttal, de eddig csak 2 (a nyilvánvaló 2) sikerült...:(

2017. szeptember 7., csütörtök

Matatás

Brémai muzsikusok v2
Első délelőttöm otthon egyedül. Azt sem tudom, mihez kapjak. Jól megérdemelt pihenés? Rendrakás, amely olyan régóta várat magára? Azoknak a dolgoknak a takarítása, amelyekre eddig nem jutott idő? A rettenetesen sok varrnivaló feldolgozásának megkezdése? Tornázás, hogy némileg formába hozzam magam? Okosodás a munkába visszamenetel előtt? Őszi ruhaválogatás? A tavalyi dió megtörése? Vagy a kislányomnak a régi pónijaim összeszedése és kicsinosítása? Netán a receptek továbbírása, amelyekkel kész kell lennem karácsonyig? Esetleg egy kis játék? Hm-hm...

Ja, hogy nincs internet egész nap, és ezért még ezt a postot is csak órákkal később tudom közzétenni? Akkor teljen el a délelőtt ostoba és felesleges matatással (többnyire rendrakás címén).

2017. szeptember 4., hétfő

Ízlés kérdése

Furcsa dolog ez az ízlés. Azt gondolná az ember, hogy tanult dolog, de mostanában sokszor szembesülök vele, hogy nem az. Nyilván vannak részei, amelyeket tanuljuk (szülőktől, barátoktól, társadalomtól), de az biztos, hogy egy másfél éves gyerek nem azért nem szereti mondjuk a gombát, mert én azt mondtam vagy mutattam neki (mert amúgy szeretem is), hanem mert az ízlés személyes, ugyanúgy, mint a zene. Vannak egyetemesen pozitív (és negatív) együtthangzások, de utána hogy kinek mi "jön be", az egy sor együtthatón múlik. Még így is az egyik legnehezebb dolog számomra az, hogy igyekezzek nem befolyásolni a törpéket a saját ízlésemmel, és attól, hogy én nem szeretem mondjuk a birsalmát, ők megkóstolhassák, és fordítva, attól, hogy én nagyon szeretem a marhahúspogácsát, nekik ne legyen kötelező megenni (csak megkóstolni - az kötelező). Tehát igyekszem olyan ételekkel is megismertetni őket, amit magamtól kevésbé eszem, és úgy szélesíteni a palettát, hogy közben odafigyelek az ízlésükre (pl. új húsfélét ismerős rizzsel, új zöldséget ismerős levesbe, stb.).
Amikor mi voltunk gyerekek, meg főleg mikor a szüleink, akkor egyszerű volt a képlet: megeszed és kész, addig nem állsz fel (szerencsére nálunk nem így volt). Én ebben is inkább a jutalmazás, mint a büntetés híve vagyok: sosem büntetem, ha nem eszik meg valamit (nem állhatsz fel, nem nézhetsz mesét, stb.), hanem ha mindent megeszik a tányérról, akkor nagyon megdicsérem, ebéd után esetleg egy kis desszert is jöhet, stb. És tény, hogy én itt a jólétben mit sem tudok a háborúról és nélkülözésről, de sokkal kevésbé zavar, ha marad a tányérban egy kis leves, mint ha a gyerekem kényszerből eszik, és már nem is tudja eldönteni, hogy éhes-e.*

*Nem, nem kap másikféle ételt, ha nem eszi meg, ami az ebéd/vacsora.

2017. augusztus 31., csütörtök

Ne takaró mellett

Szerintem kérdeztem már tavaly is, de azóta nem javult a helyzet, viszont azóta van egy másik kitakarózós csemetém is... szóval.
Mit kell csinálni akkor, ha egy gyerek nemcsak simán nem takarózik be éjszaka, hanem álmában is direkt lerúgja a takarót, amivel betakargatom? A hálózsákot (gyerekméretűt és felnőtt méretű, nagyobb, tágasabbat) is lerúgja, úgyhogy az sem opció. Vagy vegyek még a négyévesemnek is pántos zsákot? Van egyáltalán 110-es? Tavaly azt próbáltuk, hogy a pizsamája volt meleg (polár), de azért az nem hosszútávú megoldás, mivel attól még jobban kitakarózik, szóval valami olyan kéne, ami miatt rajta marad a takaró. A kitakarózás elleni trükkös ágyneműk nem jók, mert csak simán kibújik belőle, és a tetejére kuporodik.
Ugyanez 21 hónapossal. Ébren szeret betakarózni, elalváskor nem. Neki éppenséggel tudok venni a méretében hálózsákot, valószínűleg fogok is, de azért jobb lenne, ha valaki elárulná, hogy egy gyereket hogy kell megtanítani arra, hogy takaró alatt aludjon, és ne takaró mellett.

2017. augusztus 29., kedd

Be kell vállalni

Amúgy jó dolog a félelem; azért vagyunk itt, mert az őseink féltek a mamutoktól. A félelem a túlélés záloga. És milyen furcsa, hogy egy ilyen csúcsragadozó társadalomban, ahol a túlélés nem mindennapi téma, itt is megvan az ösztön, sőt. Mivel nem lehet félni a mamuttól, keresünk magunknak mást. Persze anyaként kicsit más, amikor már nemcsak magam miatt aggódom, hanem a csemeték épségét is féltem, és igen, bevallom, én alapvetően protektív vagyok/voltam, de mondjuk nem is jártunk soha a sürgősségin. Az ember folyamatosan mérlegel, hogy mit hagyjon, mit engedjen, és csak a szülők vérmérsékletén múlik, hogy mit tapasztal meg a gyerek, és mivel kapcsolatban ültetnek egy életre szóló félelmet belé.
Mostanában több olyan esettel is találkoztam, amit túlzásnak gondoltam, de biztos minden relatív. Az egyik, amikor a zöldségesnél anyuka kérdezte, hogy van-e mag nélküli szőlő, mert a kicsi gyerekének csak az jó. Kérdeztem, hogy mennyire kicsi (mert egyévesnek én is feleztem és magoztam anno). Mondja, két és fél. Mondom az én 21 hónaposom simán eszi a saszlát, mert az kicsi. Á nem, mert attól vakbélgyulladást kap a gyerek, inkább ne egyen szőlőt.
A másik pedig a játszótéren, ahol anyuka árgus szemmel figyelte a szintén 21 hónapos kisfiát, majd közölte velem lesütött szemmel, hogy ő tudja magáról, hogy aggódós, de nem szereti a homokot, mert ha homokozik a gyerek, akkor homokos lesz a ruhája, sőt, akár a füle is. Mondtam neki, hogy szerintem ezen egy zuhany azért szokott segíteni, de elhúzta a száját.
Mindig Morcheeba ugrik be ilyenkor: "Fear can stop you loving. Love can stop your fear." Csak úgy átalakítva, hogy "Fear can stop you from anything". Ha mindentől félnék, ami esetleg történhet velem, akkor még az utcára se mennék ki. Úgyhogy néha be kell vállalni némi kockázatot.

2017. augusztus 25., péntek

Ünnepélyesen

Amúgy megvan a munkába visszatérésem időpontja, ami egyrészt izgalmas, másrészt egy komoly mérföldkő. Most, hogy kezd véget érni ez a nyár, és éppen hármasban vagyunk a törpékkel, kezdem realizálni, hogy sosem lesz többé ilyen - hogy tudniillik én egész nyáron csak a gyerekekkel foglalkozom, nem dolgozom közben munkahelyen, és nem kell őket mindenféle csellel ide-oda adni, hogy megoldódjon, hol is vannak nap közben. Ami egyelőre elképzelhetetlenül furcsa, de gondolom, majd aztán az lesz a normális.
Közben meg azt is tudom, hogy mit és mennyit felejtettem, úgyhogy ma ünnepélyesen elővettem néhány régi tankönyvet, amelyekből felidézem a Tudást.
Azt gondolom, úgyse lehet teljesen felkészülni erre a változásra, de azért megteszem, amiről azt képzelem, hogy megkönnyíti a dolgot.

2017. augusztus 24., csütörtök

A kukac szemüvege

Közben meg Pindúrtündér aranyosabb, mint valaha. Tudja mondani, hogy "kéjemszépen", és ha megkapja, akkor mondja, hogy "köszönöm". Simán kiejti már a három- és négyszótagú szavakat is (libikóka, nagyapa, fekete, stb.), és bár nem beszél folyékonyan, hatalmas szókinccsel hódít.
De igazából nem ez a nagy tudománya, hanem a mesélés. Napok, talán még hetek távolából is emlékszik eseményekre, és simán el tudja mesélni őket.
- Sikló. Elment. Gyeje. Nemjött. (=Láttam egy siklót, de elment. Mondtam neki, hogy gyere, de nem jött vissza.)
- Bumi. Egyedül. Vissza. Kellett. (=Bumi kutyus egyedül volt, ezért a gazdijának vissza kellett mennie.)
És ezeket napokig tudja ismételgetni, és nekem kell észbe kapni, hogy most épp hogy is volt a történet, melyiket meséli.
Ugyanezt tudja a kedvenc meséivel is, mindegyiket tudja kívülről (főleg a Bogyó és Babóca könyvek a kedvencei, eddig azt hittem, elég az az öt, ami van, de lehet, hogy nem lesz elég, amennyit mostanában olvassuk). Mondja, hogy:
- Szundi. Höjcsög. Mennyel! (=Szundiznak a napraforgók, és jön a hörcsög. Babóca pedig azt mondja, menj el.)
- Elesett. Szújós. Fáj. Segít. (=Vendel elesett, és belecsúszott a tüskés bokorba. Fájt a szarvacskája. A többiek segítettek neki.)

Ezenkívül érti a "valakié" fogalmát, használja is. Ha egy tárgynak nem is tudja a nevét, tudja mondani, hogy "Anyáé", "Mamáé" stb. És ezt tiszteletben is tartja, ha valamire azt mondom, hogy az nem az övé, nem játszhat vele, akkor az esetek nagyon nagy többségében ezt el is fogadja. Pl. nem játszik a napszemüvegemmel, mióta ezt megbeszéltük.

Három eszméletlen aranyos dolog van még a beszédében. Az egyik, hogy a tesója miatt ő is a számok rajongója, bár egyelőre fogalma sincs, miről beszél. De gyakran rajzol hetest (és tényleg hetest), vagy csinál egy botból vagy kenyérhéjból. Aztán mivel a tesója a számokat már angolul is tudja, sőt, sokszor énekel a számokról angolul, ezért ezeket a dalokat ő is kedveli, néha random ő is rázendít, hogy "forty, forty", és az ujjaival mutat. A harmadik pedig a "simán". Ezt a szót imádja és gyakran használja is.
- Málnaszörpit kérsz?
- Nem, simán.
- Hogy menjünk sétálni?
- Simán.

Ami még számomra elképesztő, az a rajzolása. Eddig is szépen rajzolt, de most már meg is nevezi, mit rajzolt: cica, dinnye, fagyi, házikó, kislány, stb. És nemcsak vonalak, hanem körbe-körbe, kicsi vonalakkal, pontokkal, még egyáltalán nem felismerhető, de részletgazdag. És a legjobb, hogy néha még történetet is kerít köré. Múltkor mutatja nekem, hogy "házikó". Mondom, nagyon szép. Erre rajzolt hozzá egy vonalat, majd mondja, hogy "faaka". Mondom, a házikónak van farka? Ő: "igen."
Ugyanez gyurmában: csinál egy kukacot, beleszúrja a ceruzát, hogy legyen szeme, aztán rátesz még két csipet gyurmát, rámnéz mosolyogva, és mondja, hogy "szemü". Mármint a kukacnak a szemüvege.

Hatalmasat nőtt a nyáron (legalább négy centit), mászni és futni remekül tud, de a kedvence még mindig a csimpaszkodás - most már a szoba közepén is lóg egy gyűrű, hogy bármikor lóghasson.
Ja, és még mindig hihetetlenül bátor a vízben. Legutóbb egy óvodás gyerekeknek való vízicsúszdán csúszott le simán egyedül, belecsobbant a vízbe, kicsit prüszkölt, aztán közölte, hogy: "Megint."

2017. augusztus 23., szerda

Nekem való

Amúgy eddig azt hittem, hogy én egy nagyjából up-to-date, jó fej, digitális szülő vagyok, aki a gyermekeinek is betekintést enged a digitális világba. Kistücsök játszhat a gépemen (Wordben ír szavakat meg betűket, egérkezelést tanul játszva, és egy számos csapkodós játékot játszik szintén egérkezelés céllal), néha a telefonomon is (Google Keep-ben rajzol, Szókeresőzik), visszanézünk fényképeket, ha a beszélgetésben valamit nem ért, akkor keresek neki képet hozzá, és megmutatom (sokat segített abban, hogy előre felkészítsem a tengerre), Mamával szokott nézni youtube-on dalokat is, szóval érti, hogy van valami izgalmas mindenttudó tárház, amit a gépekkel el lehet érni.
Viszont tegnap láttam egy 5-6 éves kisfiút, aki egy ilyennel játszott az Apple Tabletjén: WowWee MIP robot.
Tegyük fel, az hagyján, hogy ez a cucc majdnem 30k. És persze tök cuki, én is kérek egyet. Nekem való, nem neki.
Azzal ugyanis pénztől függetlenül nem értek egyet, hogy egy gyereknek ez legyen, ez lehessen a szórakozása. Úgy tűnik, mégsem vagyok annyira open-minded, mint gondoltam. A gyerekek ugyanúgy vonzódnak a színes-szagos-interaktív dolgokhoz, mint a cukorhoz, és ugyanúgy okozhat függőséget. Szerintem.

2017. augusztus 20., vasárnap

Fecnik, dalok, lebegés

Négy éves két hónapos gyerekem az alábbi játékokkal szórakoztatja magát mostanában:

  • Békás lámpás: az eddigi autós lámpás továbbfejlesztett változata. Adottak a piros-zöld világító lámpái, amiket az apukája csinált neki, és van egy piros-kék is, amit ő maga tervezett. Ezeknél ő mondja meg (kapcsolja át), melyik mikor zöld és mikor piros. Eddig közlekedési lámpák voltak, és a matchboxokat irányította vele, most kitalálta, hogy az ugrálós békákat irányítja, és mindig olyan színű mehet, amilyen színűt a lámpa jelez.
    (Ugyanitt megjegyzendő, hogy már mondott ilyet, hogy az egyik lámpa "százesztendős lámpa", száz esztendőt kell várni, hogy zöldre váltson. És tényleg vár legalább öt percet, míg átkapcsolja.)
  • Ollóval vágás: megkapta első ollóját, először csak simán apró fecnikre vágta a selejt A4-eseimet, de aztán adtam neki kivágnivalót, pl. a Gyereketetőről letöltött diszlexia elleni kis kártyákat, ahol meg kell találni, melyik szó nincs helyesen. És akkor nemcsak vonal mentén vág, hanem elolvassa, hogy "KAITCA", és nevet rajta.
  • Saját dalokat költ, nyilván egyszeri és megismételhetetlen műveket, legtöbbször triolán, de néha a régi kis szintijén. Percekig játszik, és még szép is az összhangzás, és aztán várja, hogy elmondjuk a véleményünket.
  • Gyurmázik. Mostanában rengeteget. Néha már nemcsak számokat gyúr belőlük, hanem medencét, amelyben úszhatnak a számok, vagy kígyót, csigát, ilyesmit. Magától előveszi a gyurmát, és magától el is teszi, a családi manók nagy örömére.
  • Aszfaltkrétázik, rengeteget és szívesen. Most már nemcsak számokat rajzol, hanem zászlót, kígyót, házikót, napot, tulipánt és felhőt. A felhőből általában a számokra esik az eső, és akkor kell nekik esernyőt rajzolnom, hogy ne ázzanak meg.
  • Saját szókeresőt rajzol a füzetébe, 3x3-asat, csak még van egy kiegészítő tizedik betű, hogy tíz legyen. Beleírja a betűket, és együtt megkeressük a szavakat. Kedvence a R, Í és M, ezek mindegyikben benne vannak.
  • Random halandzsaszavakat mond, és utána megkérdezi, hogy az mi. Vagy vicces kettőzésekkel alkot szavakat, és nevet rajtuk, pl. emberkecske.

Az úszást szerintem erre az évre kimaxolta: képes száz métert is karúszóban a lábával csapkodva haladni, tud labdával játszani, és nem fél a mélyvíztől. A fejét is bele tudja dugni, ha muszáj (egyelőre nem szereti), és tud lebegni a víz felszínén.
A Mamával nézett rengeteg számos youtube-os angol dal közepette most talált(ak) egy aranyos ebihalasat, azóta az ebihalak a kedvenc állatai. Mesét amúgy nem sokat néz, de a kistesója miatt visszaszokott a Bogyó és Babócára. Azért megmutattam neki egy Donald kacsás mókusos minimesét is, és nagyon nevet, amikor a villa megszúrja a mókusok popiját. 
Másrészt viszont sokszor rosszkedvű megint, alig lehet rávenni valamire, sokat nyűglődik, nem akar szót fogadni és/vagy megcsinálni a kötelező dolgokat többszöri rászólás ellenére sem, és a kavicsos Babócás könyvben mindig rámutat a festett kavicsok között a szomorú fejre, és azt mondja, hogy "Nekem tetszik a szomorú fej". Ezzel egyelőre nem nagyon tudok mit kezdeni. Csak érzelmi fejlődés?
Beszélünk sokat az oviról, remélem, jól fogja venni majd, amikor vissza kell menni.

2017. augusztus 16., szerda

Vaják képregény

Hoppá, már kint is van, amin dolgoztam! Ez-e:
Itten lesz kapható.

Vegyétek és egyétek olvassátok. Anno a Witcher 3-hoz járt az első rész, de összesen öt rész van, és most egybefűzve, magyarul. Jippi! Aztán majd beszéljük meg, ki hogy értelmezte a végét, hehe.

2017. augusztus 15., kedd

Lemozogják

Amúgy néha eszünk sült krumplit Zizu kedvencével és/vagy halrudacskával. Mint például ma.
Általában igyekszem egészséges ételeket készíteni, mindennap van leves (tipikusan valamilyen zöldségleves, de előfordul húsleves, parileves is), és legtöbbször valami szószos husi (pörkölt, paprikás, vagy csak kisült husi szósszal) és rizs, bulgur vagy főtt krumpli. A zöldségköret nem annyira megy, de azért előfordul kukoricás rizs, rizibizi, párolt ez-az is. De van, amikor semmihez nincs kedvem, és akkor sült krumpli van előre gyártott panírozott hússal. Nem vagyok rá büszke. Arra büszke vagyok, amikor egy hétig minden nap valami kiadós, rendes étel készül (mint pl. a múlt héten). 
Régebben jobban odafigyeltem az édességekre is, most már nagy a lazaság - ezt sem tudom, miért alakult így. Most már majdnem mindig almalé vagy szörp az innivaló, a víz egyre kevesebb, a joghurt se natúr már, hanem gyümölcsös (ami cukros is), a reggeli is sokszor lekváros kenyér vagy Cheerios, és sokkal több a keksz, túró rudi meg nápolyi, mint korábban. Még mindig úgy van, hogy hetente egy fix nap a "finomság-nap", a csütörtök, és akkor lehet dedikáltan finomságot (pl. fagyit) kapni, és még nem eszünk főételnek édeset (túrógombóc, palacsinta, stb.) csak Nagyinál, ahol lehet... De azért remélem, hogy itt megáll a cukorbevitel, és fogom azon kapni magam, hogy már minden étkezésre van valami édes. Mert nyáron még csak-csak lemozogják, de közeleg a tél...

2017. augusztus 7., hétfő

Nyolc óra munka?

Amúgy most, hogy augusztus lett, elkezdtem gondolkodni a szeptemberen, és hogy helyesen gondolkodom-e a közeljövő terveit illetően. Sok változás lesz az életkénkben: Pindúrtündér bölcsibe megy (megjegyzés: egyelőre heti két napra, és kifejezetten azért, mert igényli a társaságot), Kistücsök újra oviba, én pedig lassan el kell kezdjek azon agyalni, mikor és hogyan megyek vissza dolgozni.
Aki még nem járt ebben a cipőben, azt hiheti, azért nehéz ez az egész munkába visszaállás dolog, mert "elszoktam tőle". Nem azért.
Tény, hogy a terhességek alatt teljesen sükebóka voltam, elfelejtettem dolgokat, szétszórt voltam, de ez elmúlt. Tény, hogy nem használtam az angol nyelvet aktívan az elmúlt években, és tény, hogy nem képeztem tovább magam a szakmámban, sőt, még abból is sokat felejtettem, amit korábban megtanultam. De ezeken nem aggódom. Meg tudom tanulni a régi és az új dolgokat is. Mivel otthon is dolgozgattam, maga a munka mint koncentrált figyelem és fegyelmezett végigvitel megvan, nem "szoktam el tőle".
Ami a tanácstalanságot okozza, az inkább a logisztika. Bejárni egy munkahelyre egyszerű (általában). Bejárni egy munkahelyre úgy, hogy előtte fel kell öltöztetni, megreggeliztetni, intézménybe vinni egy csipetcsapatot, és utána valahogy meg is szerezni őket délután, kicsit nehezebb. Erre valók persze a négy és hat órás munkaidők, de attól még az utazás overhead nem lesz kevesebb, hogy kevesebb a munkaidő, például.
Aztán több helyről azt hallottam, hogy a hat órás munkaidő az valójában egy nyolc órás munkaidő, ahol nincs esélyed befejezni a munkát, és gyakran kell korán reggel érkezni, hogy utolérd magad, és ráadásul kevesebbet fizet, szóval a két szék között a földre ülés esete.
Kecsegtetne a nyolc órás munkaidő, de mivel még csak most kezd szeptemberben heti két nap bölcsivel a kisebbik csemete, nem tudom, hogyan bírja majd, és én hogyan bírom majd, hogy nyolc óra munka, nyolc óra anyának levés, nyolc óra szórakozás...
Úgyhogy akinek van ilyen irányú tapasztalata és/vagy véleménye, ossza meg velem, hogy mit vállaljak be és mit ne. :)

2017. augusztus 3., csütörtök

Otthon egész nap

Nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert dolgozom. Egy nagyon izgalmas kis projekten. Amiről persze most nem írok semmit.
De azért történnek a dolgok bőven. Van új Game of Thrones, van új Rick&Morty, jártam újra moziban (Spider-man: Homecoming -> remek volt, nem akart több lenni, mint ami, annak viszont vicces volt és szórakoztató), néztem xar filmeket, gyűjtögetek a Knights of the Frozen Throne-ra, strandoltam sokat, és amikor nem ezeket csináltam, akkor a csemetékkel játszottunk valamit. Nem unalmas a nyár így, hogy hármasban vagyunk otthon egész nap, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy lesz ez akkor, amikor visszamegyek majd dolgozni. De valahogy biztos mindenki megoldja.
Még van egy csomó teendőm augusztusban, mielőtt vége lesz a nyárnak, úgyhogy szeretném, ha lassan telne. De hát ki nem?

2017. július 27., csütörtök

Fél tizenegy után

Tegnap volt az első kimenőestém Pindúrtündér születése óta - azaz most először nem voltam ott a fektetésnél. A mondás az volt, hogy "életben leszünk, mire hazaérsz", de azért ennél szerintem jobban sikerült: kilenc körül már szundiztak a csemeték, én pedig fél tizenegy után valamivel értem haza. Izgi volt.
Rég igényelt, kellemes, beszélgetős lányestét tartottunk a Vasmacska Kávézoo-ban és környékén, ittam forrócsokit, ettem mártogatós pirítóskenyeres tálat és sacher-tortát, és magamat is meglepve keveset gondoltam az otthoniakra, és jól sikerült azon igyekezetem, hogy jól érezzem magam, és tényleg ott legyek.
Amúgy tényleg kb. mostanra ért be kis családunk a nyugalmasabb időszakba: mindenki önállóan eszik (és mindent), rendesen alszik, nincs éjszakai felkelés, esetleg rossz álom miatti felriadás ritkán, és most már a két csemete tud kommunikálni egymással, úgyhogy közbeavatkozás és különösebb odafigyelés nélkül is elvannak ketten huzamosabb ideig.
Úgyhogy mostanában kezdtem el újra foglalkozni magammal, és összerakni, ki is lettem, meg milyen változások történtek, és azokkal kapcsolatban szeretnék-e tenni valamit. Meg elkezdtem azon is gondolkodni, hogy mikor szeretnék majd visszamenni dolgozni.
Csupa izgalom a Zélet.

2017. július 24., hétfő

Csimpálás és lebegés

Húsz hónapos lett Pindúrtündér, de már nagyon szeretne kétéves lenni: minden második irkafirkára, amit rajzol, megmondja, hogy "torta", és tudja, hogy az ő tortáján majd két gyertya lesz. Mindig mondom neki, hogy az még jó messze van, de ez nem izgatja. A másik, amit legtöbbször rajzol, az a lufi, ami szintén témába vág.
Rajzolni és gyurmázni is szeret, továbbra is lelkesen duplózik, főzöget a babáknak vagy nekem az újdonsült gyerekkonyhában, és névnapjára kapott egy csészekészletet is, úgyhogy most már hatalmas teapartikat tartunk. A legédesebb az volt, mikor egyszer megkaptam a saját csészémet, "öntöttem bele" teát, majd "tettem bele" cukrot, mire ő olyan mozdulatot tett, mintha kivette volna a cukrot a csészéből, és kategorikusan kijelentette, hogy "nem!"
Pedig amúgy édesszájú nagyon. Szegénynek volt egy beteg, étvágytalan hete, akkor csak gyümölcsöt és édességet bírtunk beleerőltetni, semmi mást nem volt hajlandó.
Kijött rajta a bárányhimlő nagyon enyhén (1 nap láz, 20 db pötty, amiből 3-at vakart el, és egy csúnya), azt gyanítjuk, hogy az oltása tört át, de lehet, hogy pont megkapta az oltás után két héttel. Mindenesetre túlvagyunk rajta, és elég kedvesen sikerült megúszni, úgyhogy részemről elégedett vagyok. Hősies is volt, mert ha mondtuk, hogy ne vakarja, akkor megpróbálta megállni, és egész sokáig sikerült is neki.
Kedvenc kültéri elfoglaltsága, hogy csimpaszkodik bármin, amit képes megfogni. Igazi kis tornászként lóg, majd felhúzza a lábát, meg vissza, tiszta hasizomgyakorlat. Erre már saját szót is alkotott a család, mivel ő maga csak annyit tud mondani, hogy "csimpa", a tesója már így kérdez:
- Szeretnél csimpálni?
A nyolc órás utat elég jól bírta, odafelé is, vissza is kb. fél órát nyűgösködött összesen, de azt gyorsan eltereltük énekléssel, térdcsikivel, ilyesmivel. A tengert nagyon hamar megszokta, sem a hullámzás, sem a sósság nem zavarta meg a lebegésben ("lebe") illetve az úszkálásban ("úszi"). Eszméletlen ügyes a vízben: karúszóval lebeg a felszínen, előre és hátra is ki tudja emelni a lábát, meg tud fordulni a tengelye körül, és azt se bánja, ha bedobjuk a vízbe, befogja az orrát simán. A hullámzás egyszer-kétszer feldöntötte a parthoz közeledve, és ezt a kavicsok miatt nehezményezte, de aztán túljutott ezen is. A tengerpart számára a lebegés-galambkergetés-csimpálás-fehérkőporraltestbekenés négyesről szólt, szerintem kiválóan érezte magát.
Mostanában amúgy úgy érzem, anyásabb, mint eddig, pedig most már szólni is tud nekem, ha segítség kell, vagy csak simán menjek oda, mivel már ki tudja mondani a nevem (bőven mondja is, sőt, még kiabálja is, ha messzebb vagyok). Vicces, hogy amíg nem tudott szólítani, jobban elvolt magában. De gondolom ez is alábbhagy majd. Erre a részre nem emlékszem az előző alkalomból.
Ebben a hónapban a legaranyosabb az volt, mikor életében először találkozott tekerős csappal, és vadul próbálta elzárni úgy, hogy nyomkodta a csap tetejét...
Gyönyörűen beszél, már egyáltalán nem csak én értem. Még csak szavakat, de a kétszótagú szavakat simán mondja, ha nem ismeri fel, akkor megismétli, amit mondtam. Tud szólni, hogy hintázni szeretne, ki szeretne szállni, inni kér, segítsek neki, stb. Éééés tudja azt mondani gyönyörű kiejtéssel, hogy "igen", úgyhogy most már kiértünk a Nemnem országából.
Kedvenc színe a piros, kedvenc fűszere (szaglásra legalábbis) a csípős fűszerkeverék és a feketebors, kedvenc étele (a fagyin és a ribizlin kívül) a rizseshusi, és még mindig rengeteget iszik napközben (szerintem simán megiszik egy liter folyadékot), aminek én nagyon örülök.

2017. július 20., csütörtök

Liftbetyár

Ebben a hónapban Kistücsöknek sok kalandban volt része. Nyilván a legnagyobb a horvátországi nyaralás volt - első 8 órás autóút, első külföldi út, első pár napnál hosszabb elmenés megszokott környezetből, stb. Szerintem kiválóan vette a dolgot, igazán büszke voltam rá. Ő alapvetően egy megszokásokat kedvelő kisfiú, ha valami kilendíti a szokásosból, az zavart okoz - most mégis érezte, hogy ez valami kalandos dolog, és sikerült elfogadnia minden izgalmat. Nem volt gond az alvással és az evéssel sem, sőt, megkóstolt új dolgokat, amit általában nem szokott: tintahal-karikákat, olajbogyót, csicseriborsót. Kedvenc játéka a liftbetyárkodás / liftbikfickedés volt, ami azt jelenti, hogy fel-le utazott a hotel liftjében, és ha nem állt senki az érkezési ponton, akkor általában elküldte a liftet a pincébe.
A tengert is megszokta hamar (mondjuk direkt fel is készítettem: meséltem neki a tengerről, videókat nézegettünk az utazás előtt a hullámzásról, megkóstoltattam vele a sós vizet, stb.), az elején sírdogált, ha nyelt egyet, de két nap után már csak kiköpte, és ment tovább. Eszméletlen sokat bátorodott a vízben: most már karúszóval lebeg és kutyaúszik olyan vízben, ahol nem ér le a lába, ügyesen fel tud feküdni a vízre. Sőt, labdáztunk is a vízben.

A hónap leglovagiasabb jelenete az volt, amikor két db. aszfaltkrétával mentünk egyszer a játszótérre, és mindkét csemetém rajzolgatott, mikor is két nagylány (szerintem 4 és 5 évesek) elkezdték kerülgetni őket, hogy ők is szeretnének, és adják kölcsön. Kistücsök kategorikusan mondta, hogy nem, és rajzolt tovább, és Tündérpocok is mondta, hogy "nem", de ő kisebbnek és gyengébbnek tűnt, úgyhogy a kislányok elkezdték nagyon körülvenni, és kivenni a kezéből a krétát. Mire a kis lovag odalépett közéjük, eltolta a két lányt, és megmondta: "Most ő akar rajzolgatni."
Amúgy ami a rajzolgatást illeti, az aszfaltkréta nagy sláger, ebben a melegben szinte csak a krétával tudom sétálni vinni a nagyfiút, másképp nem lehet rávenni. Sétálás közben emelkedő sorrendben írja a számokat neki tetsző messzeségben egymástól, és már volt olyan, hogy direkt kihagyott egyet ("a hetes nem jött le, hanem repked a levegőben"), és olyan is, hogy véletlenül, ilyenkor visszament (!) és beírta a megfelelő helyre, a két szám közé. Furcsa módon az aszfaltra nemcsak számokat rajzol, mint a füzetébe, hanem esőt, esernyőt, kígyót, kereket, tulipánt, meg mindenfélét. Ha számokat, akkor pedig néha kopott számok jönnek, ami azt jelenti, hogy nem rajzolja le teljesen a számot, hanem kihagy pár darabot belőle, de még épp felismerhető.
Füzetbe rajzolásban pedig új sláger van: a szókereső. Kedvenc játéka amúgy a telefonon, de most kitalálta, hogy ő csinál szókeresőket, még a bezáró x-et is odarajzolja, és általában 3x3-as betűmátrixot rajzol, nekünk pedig meg kell keresni benne a szavakat. Az elején tele volt w, x, önálló y betűkkel, de most már azt is kezdi érezni, melyek a gyakoribb betűk. Vannak kedvenc betűpárjai is, amelyek minden szókeresőben szerepelnek, pl. a RÍ.
Elérkezett abba a korszakba, hogy már kívülről tudja az esti meséket, és ki is javítja, ha rosszul olvasom. Most kezdtem el gondolkodni rajta, hogy talán már lehetne közös a meseolvasás, egy babamese és egy nagyobb mese, de még nem tértünk át az új rendszerre.
Ebben a hónapban két aranyos beszólás volt, az első, mikor Nagyinál nézegetett egy képet a Madonnával és a Kisjézussal, Nagyi magyarázta neki, ki kicsoda, mire ő: - Jó, de hol van József?
A másik meg, hogy a hotelben hatalmas duplaágyunk volt, vastag matraccal, és a gyerekek imádtak rajta ugrálni. Mikor hazaértünk, és bejött a hálószobánkba, elkerekedett a szeme, majd azt kérdezte: - Hol a nagy ágy?

2017. július 17., hétfő

Az új kedvenc helyem

Szóval visszaértünk a nyaralásból. Némi árnyék vetült az élményre, mikor is az utolsó nap Pindúrtündér belázasodott, utána meg napokig ment a tippelés, mi baja is lehet, mindegy.
Maga a nyaralás viszont nagyon jól sikerült, aktív semmittevéssel töltöttük napjainkat. Két csemeténk viszonylag gyorsan megszokta a sós vizet, a kavicsokat és a hullámzást, és onnantól ment a pancsi-lebegés-fürcsi-úszás-medencegyártás, mint itthon is. Nagyon sokat bátorodtak, fejlődtek, teher alatt nő a pálma jelleggel. Kíváncsi leszek, hogy a sima tavi körülmények között mit csinálnak majd.
Az egyetlen komolyabb túránk a Krka Nemzeti Parkba vitt, amely az új kedvenc helyem. Vízesések százai, hatalmas fügefák, pisztrángok, fürdés egy tószerű folyórésznél, gyönyörű az egész. Jegyzem meg, aki egy nemzeti parkban képes szemetet eldobni, annak instant headshot kéne, de minimum kéztörés. De most komolyan.
A maradék időben tenger, kajálás, alvás, némi városban sétálás, ilyesmik.
Jól esett nagyon.

2017. július 10., hétfő

Sétálás, kavicsok, tenger és nap

Azt eddig is tudtam, hogy gyerekekkel külföldön nyaralni másmilyen lesz, mint régen, de azért nem sikerült mindenre felkészülni. Szerencsére mindenki fektet bele energiát, hogy jól érezzük magunkat, úgyhogy jól megvagyunk.
A legkülönlegesebb az illat: sosem éreztem még egyszerre tengerillatot és fenyőillatot. Az ehhez legközelebb álló illatélmény a Kielder Forestben volt, de ott édesvízi tóval.
A tenger gyönyörű, és két napig a szél se fújt, úgyhogy rettentő melegből nagyon jól esett a 23 fokos víz. A kavicsokkal megküzdöttünk, de most már ez is normalizálódott. Leginkább akkor van baj, ha egy hullám feldönti a csemetéket a parton, és popira ülnek a szúrós kavicsokban.
A tengerparti döglés eddig nettó 10 perc volt fürdőruhában, napozással, plusz egyszer egy óra az árnyékban, amíg a törpék is szundiztak, de semmivel össze nem hasonlítható, és mivel elég rég volt ilyesmiben részem, lélekemelő is volt.
A hotelben jól főznek, változatos és ízletes a menü, és igyekszem néha helyi dolgokat is megkóstolni, ma például ettem csicseriborsó-salátát, pedig azt amúgy nem is szeretem (és még finom is volt).
Programot nem terveztünk túl sokat, eddig volt falunézés kisvonattal, felsétálás a dombtetőre a templomhoz és óváros plusz kikötő megnézése, a többi csak sétálás, kavicsok, tenger és nap.

2017. július 6., csütörtök

Még csak 6-a van, de...

- A hónap meglepetése: tetszik a Rick&Morty (úgyhogy most gyorsan be kell hozni az egészet a harmadik szezonig)
- A hónap költekezése: 10 db Thomasos mesekönyv egyben
- A hónap felfedezése: találtam egy kedves varrónőt, aki végre megvarrta az évek óta a varrósszekrényben senyvedő ruháimat
- A hónap megállapítása: ha négy napig autó nélkül kell lennem, akkor gyakorlatilag nullára csökken az intézőképességem, ami egyrészt furcsa érzés, másrészt ijesztő, mennyire hozzászoktam

...és a hónap izgalma: 2012 óta először külföldre teszem a lábam. Nem ígérem, hogy közben írok, úgyhogy stay tuned.

2017. június 30., péntek

Kedv kérdése

– Gyere, menjünk a Ferenciek terére, ott sok a jó pipi! – javasolta Dinka.
– Nincs kedvem – toporgott Beton.
– Hát akkor mihez van?
– Semmihez.
Dinka odament a barátjához, és gyengéden megkopogtatta a fejét.
– Megint beverted a bucidat, mi?
Beton morcosan elhessegette a másikat.
– Hagyjál.
– Nem hagylak. Mást se csinálsz egész nap, csak twittelsz a többiekkel, meg zabálod a gyorskaját.
– Mert te mit csinálsz egész nap?
– Gondolkodom.
– Lol.
Dinka lenézett az erkély széléről az odalent dolguk után siető emberekre.
– Nevess csak. Akkor legalább elmondhatom, hogy jókedvre derítettelek.
– Ne túlozzunk! Inkább kínomban nevetek.
– Valld be, hogy unatkozol.
Beton hümmögött.
– Lehet.
– Hát akkor gyere a Ferenciek terére, banyek!
– De nincs kedvem.
Dinka lemondóan becsukta a szemét.
– Lusta vagy, mint az Erzsi néni macskája.
– Ne sértegess!
– Pedig így van. Ami nem muszáj, azt nem csinálod.
– Mert elfáraszt az egész napos hajtás.
– Nehogy beleszakadj a sok munkába!
Beton most már tényleg besértődött.
– Azt mondod, nem végzem elég felelősségteljesen a munkámat? Hát nézz szét alaposan az erkélyen!
– Nem – tett nyugtató mozdulatot Dinka. – Azt mondtam, azért vagy lusta, mert megteheted. A régiek nem voltak ilyen lusták.
– A régiek! – horkantott Beton. – A régiek egy nap alatt elpusztulnának a mai világban.
– Ezzel egyetértek.
– És attól, hogy a régieknek nem volt idejük unatkozni vagy szórakozni, nekem szarul kellene éreznem magam?
– Így is szarul érzed magad, hogy van időd unatkozni meg szórakozni.
– Ja – mondta Beton, egy kicsit hallgatott, aztán hozzátette: – Szerintem kicsit depressziós vagyok.
– Azon mondjuk pont segítene egy kis szórakozás.
– Nem akarok a Ferenciek terére menni!
– Jó – biccentett Dinka. – Tutira találok valamit, ami tetszeni fog.
– Amíg kitalálod, addig nézem a tévét – fordult az ablak felé Beton. – Pont reklám van.
– Csak ne legyen macskaeledeles – mondta halkan Dinka. – Azt utálom.
Egy ideig a tévét nézték. Alattuk dolguk után siető emberek.
– Nézzük meg, ott van-e a gitározós csaj a Deákon!
– Ne.
– Akkor menjünk el ahhoz a pékséghez, amit múltkor mutattál.
– Most ne.
– És a Széll Kálmán tér?
Beton tágra nyílt szemmel nézett a barátjára.
– Az veszélyes.
– Igen, de pont ez a lényeg! – mosolygott Dinka. – Amióta ott van az a szökőkút…
– Á, oda inkább ne… Hallottad, hogy Kopi hogy pórul járt múltkor?
– Mesélj!
– Tényleg nem hallottad?
– Tényleg.
– Pedig mindenki erről beszélt.
– Nem követem annyira a pletykákat.
– Te bajod!
– Nem érzem olyan nagy bajnak – fordult el a tévétől Dinka.
– Azért vagy ilyen gyökér – vont vállat Beton. – Manapság csak az információ ér valamit. Aki nem figyel, lemarad.
– És akkor elmondod végre, mi történt Kopival?
– Nem. Legalább jól megjegyzed, hogy oda kell figyelni, mi a dörgés.
– Ne oktass ki, kis csicska! Egy évvel idősebb vagyok nálad!
– Meg egy évvel kövérebb is – röhögött Beton.
– Kussoljál!
Dinka a szemét forgatta.
– Tudod, mikor akarok legközelebb segíteni rajtad!
– Rajtam nem kell segíteni, Dinka – fordult oda Beton, de ezúttal komoly volt a tekintete. – Érted? Mindig azt hiszed, hogy valami külső objektív mérce alapján az én életem rettenetes, és jobbá akarod tenni. Ez kedves, de én jól érzem magam úgy, ahogy vagyok.
– Fogalmazzunk úgy, hogy nem érzed magad annyira rosszul, hogy változtatni akarj.
– Ha bevallom, nem cseszegetsz tovább?
– Nem.
– Lusta vagyok – vigyorgott Beton.
– Nem baj, haver. Én is.
Összemosolyogtak. Az erkélyen egy pillanatra megjelent Candide szelleme, de sem Dinka, sem Beton nem vette észre.
Aztán hatalmas, szélkavaró szárnysuhogás hallatszott, majd megérkezett Kopi, fél szemével megpróbálta egyszerre befogni a másik kettőt.
– Tudtam, hogy itt talállak titeket! – fújta ki magát. – Gyertek gyorsan, baleset történt!
– Hol? – kérdezte hirtelen felvillanyozódva Beton.
– A Blahánál.
– Csúzli? – érdeklődött Dinka is.
– Nem. Macska. Még folyik a vér.
– Hú! Ki az?
– Nem tudom – vont vállat Kopi. – De kit érdekel?
– Jössz? – fordult Dinka a barátjához.
– Naná! – tárta ki a szárnyát Beton, és tojt egy utolsót az erkélyre, kötelességtudatból. – Ki nem hagynám!

A három galamb szinte egyszerre emelkedett a levegőbe. Alattuk dolguk után siető emberek.

(Nem nyertem a pályázaton, amelyre írtam)

2017. június 24., szombat

Marad a pálmafa

Pindúrtündér pedig az elmúlt hónapban szinte megtanult beszélni. Többnyire még mindig egy szótaggal illeti a dolgokat, de most már olyan sok két szótagos szót mond, hogy nem folytattam a számolást. Van kapu, laba (=labda), bibi, dibi (=dibidobi, azaz toporgás), csipa, cica, lila, pijo (=piros) meg minden. Sőt, még vesze (=vegyszer) is, mert egyszer lepucoltam az ablakot előtte, és nagyon szeretett volna spriccelni a Clinnel, úgyhogy megbeszéltük.
De ami nekem nagy örvendetesség, hogy megnevezi saját magát. Még nem tökéletes a kiejtése, de teljesen jól érthető, ha azt szeretné, ha valami az övé legyen vagy valamit ő csináljon. Ennek az az ára, hogy engem még mindig nem tud megnevezni - de majd eljön az is.
De nemcsak megnevezi a dolgokat, hanem érti és használja is. Tudja mondani, hogy fá (=fáj), ha elesett, tud örülni dolgoknak, és mutatja, és ami a legaranyosabb, hogy most már nem azt mondja köszönéskor, hogy pápá, mert én ugye nem azt mondom, hanem tökéletes kiejtéssel, integetéssel együtt mondja, hogy "szia".
Érti is a világot. Ha megyünk meggyet szedni, akkor kérdezi, hogy "kuka" (=kukac van-e benne), ha megyünk a tóra, akkor lelkesedik, hogy pa (=pancsi), mindig figyeli, ki hol van, és ha valakit nem talál, megkérdezi, meg ilyenek. Amúgy már írtam, de nagyon szemfüles, tényleg. Múltkor egy teljesen nem szemmagasságba kiakasztott régi naptár szoborképére mutatva magyarázta, hogy ő látja ám, hogy az egy madár.
A duplón és a rajzoláson kívül most épp új sláger az ikeás sínpálya-építés, egész hosszú pályát molyol össze, mielőtt megunja (vagy a tesója arrébb nem legyinti). Az igazi kedvenc még mindig a kukucsos játék, azt sose unja meg. De megismerkedett a lufikkal is, és persze azonnal birtokba akarta venni a szülinapos tesó játékait, ebből több konfliktus született már.
Rajzolásban még mindig eszméletlen ügyes szerintem, múltkor kivittük a kertbe a pokrócra a rajzolótáblát, rajzolt egy teljesen felismerhető csigavonalat, majd közölte, hogy "csi".
Kora délelőtt és alvás után sokat vagyunk kint, a játszótéren számomra megdöbbentő újdonság, hogy imád csimpaszkodni (egészen sokáig, 5-6 mp-ig is fenn tudja tartani magát egy oszlopon láb elemelve vagy akár fel is húzva), de azért még mindig alig lehet kirobbantani a homokozóból. Egyszer húsz percig csinálta, hogy felvett egy lapát homokot, jól lelapogatta, hogy ne essen le a lapátról, felmászott három emeletnyi várba, ott ledobta a homokot egy lukon, majd le és újra.
Ami nekem eddig nem volt benne a fejemben, mert a tesója nem csinálta, az, hogy ő viszont még mindig mindent megkóstol, pedig már rég nem lógnak a dolgok a szájából. Ebben a hónapban evett már aszfaltkrétát és radírt is.Remélem, erről azért hamarosan leszokik. Plusz ebben a hónapban volt egy csúnya esése lejtőn lefelé, komolyabb arcsebbel, amely egy hét alatt gyógyult csak be. Szerencsére komolyabb baj nem lett.
Ja, és megvolt az első hajvágás. Annyira mondta mindenki, hogy kell vágni a kislányok haját, hogy erős és dús legyen, hogy beadtam a derekam. Úgyhogy most megint nem lehet neki két coflit csinálni, marad a pálmafa.

2017. június 20., kedd

Érdeklődése egyedi


Négy éves lett Kistücsök.
Ez a kis ember, aki nem olyan régen még kis gombóc volt a kezemben, most értelmes mondatokban beszél, saját gondolatait és akaratát közli, tanul és tanít, haragszik és kibékül, ugrál és mélázik, önálló, és mégis védtelen.
Kedvenc elfoglaltsága a számolás. Tipikusan százig, angolul, néha énekelve. Van saját kifejlesztett módszere, amellyel a két kezével el tud számolni százig (egyik kéz a tizesek, másik az egyesek, sosem mutattuk neki, ő találta ki). De ki tud olvasni nagyobb számokat is, a 64.131 nem akadály. Össze is tud adni, kivonni kevésbé, szorzótáblát nézegeti, de egyelőre csak az egyes-kettes-tízes megy, meg néhány nevezetes (3*6, 4*5 stb.). Számokat gyakorlatilag akármiből ki tud rakni, pl. egy homokozóvödör füléből is egytől tízig számokat hajtogat, illetve vékony botokból is egyes és hetes lesz. Rajzolni is szinte csak számokat rajzol, viszont mostanában viszünk a sétáinkra aszfaltkrétát, és akkor beszámozza az árnyékokat az úton (volt, hogy 88-ig).
A betűket is kedveli, a gépemen továbbra is írogat néha, de a legdurvább az volt, mikor egyszer nagyon sokáig nem volt árnyék a 33. után az úton, és előreszaladt, hogy "jelet tegyen, hogy nemsokára jön a 34. árnyék". Ezt írta az aszfaltra: "MINGYÁRTJÖN34ÁRNYÉK" (van róla kép bizonyításként). A gépen amúgy mostanában egérhasználatot gyakorlunk egy aranyos játékkal, ahol méhecskéket kell elkapni meg virágokat kell kinyitni, már nagyon jó benne. Már megy a drag-and-drop is.
De azért a nagy sláger még mindig a duplo és az ikeás favonat, most kap szülinapjára a Thomasához Gordont, Tobyt, Percyt és Emilyt is, úgyhogy lassan a vagonból lesz kevés... Új mindennapos dolog a gyurmázás: eddig is szerette, de most már muszáj mindennap. Tipikusan számokat vagy betűket gyúr a gyurmából is, de azért csinálunk emberkét, tányért és ételeket is.
A memóriája is elég jó: a hétköznapokban is jól emlékszik közös élményekre éppúgy, ahogy arra, hogy hova tette a hűtőmágneses négyesét, és kiválóan játszik memóriajátékkal is (már vert meg úgy, hogy nem is akartam hagyni magam).
Voltunk tehetséggondozónál a pedagógiai szakszolgálatnál, egy élmény volt, de nem nyűgöztük le, úgyhogy abbahagytuk. Nekem annyi kérdésem lett volna, hogy kell-e valamit másképp csinálnom, mint eddig, erre nem kaptam választ. Mindegy, akkor majd úgy csinálom, ahogy eddig, és remélem, jó lesz.
Beszéltem az óvónénikkel év végi fogadóórán, és azt mondták, hogy teljesen korosztályának megfelelő kisfiú, csak az érdeklődése "egyedi", és a nyáron arra kell rámennünk, hogy megértse: ha valaki beszél hozzá, akkor reagálni nem opcionális, hanem kötelező. Azóta ezt tanuljuk.
Amióta itthon vagyunk hármasban, mert nincs ovi, sokkal jobban odafigyelek rá, hogy mit tud, mit nem, miben kell fejleszteni, melyik gesztikulációja mit jelent. Egy kicsit hiányzott is ez, csak most nehezebb, mivel nem igazán van kettesben időnk. De azért azt hiszem, jól megvagyunk, és ő egy boldog kisgyerek.
A havi legnagyobb beszólása pedig az volt, amikor kérdezte, hogy mi az a burgonya. Mondom a krumpli hosszú neve. Elréved, majd:
- De a krumpli és a burgonya is hét betű...

2017. június 16., péntek

Szegény pályázó

Azt írtam már, hogy tele van a hócipőm a pályázatszervezőkkel, akik bakfittyet se törődnek a szegény pályázókkal? Ha én csinálnék ilyesmit, akkor venném a fáradságot, hogy visszaírjak (legalább automata reply-t), hogy köszi, megkaptuk a pályázatot, aztán meg amikor vége van a határidőnek, akkor legalább annyit, hogy mennyi pályázat érkezett, abból mennyi érvényes, és most dolgozunk az ügyön... És persze az lenne a legjobb, ha nem nekem kéne guglizni, hogy mi lett az eredmény, hanem kapnék egy levelet... Miért csak a nyerteseket tájékoztatják az eredményről? Mennyibe fájna egy e-mail, hogy bocs, nem te nyertél, itt olvashatod a nyertes pályázatokat?...
Most aztán nem tudom, hogy kitehetem-e ide a novellámat, vagy még várjak, hátha lesz valami. Addig is, hajrá-hajrá én.

2017. június 9., péntek

Ja, és fagyi

Amúgy azért nem írok, mert elkezdődött a vakáció*. Ami azt jelenti, hogy az énidőm lecsökkent napi egy órára, ha szerencsés vagyok, és mindkét csemete elalszik délután (50-50%). Az énidőmből megy el természetesen bármi háztartási munka, ha kell, de még a viráglocsolás is, amit mostanában naponta kell, meg az énidőmből megy az alvás is, amit nagy erőkkel kell pótolnom, mert mostanában nem volt sok.
Azért történnek dolgok, hogy nem írok róluk... Például voltunk idén először a tónál** (kicsit unom, hogy én sose mehetek be valamiért, de majd eljön az én időm is biztos), mindenki nagyon élvezte. Meg kétpofára eszem a cseresznyét, mert az jót tesz a lelkemnek. Aztán megkértem anyumat, hogy centrifugáljon le egy kiló gyömbért, és most annak a levét iszogatom durván felhígítva, mert az jót tesz nekem. Meg készülök Kistücsök szülinapjára, bár egyelőre szordínóban, mert az is az énidőmben lehetséges csak...
De a lényeg, hogy megvagyunk, némi orrfújás, elvétve köhögés, együtt sétálás, játszóterezés, főzés, golyópálya-építés, duplózás, sínpálya-építés, meg ilyenek. Ja, és fagyi.

*Itt a mi városunkban hoztak egy olyan szabályt, hogy akinek az egyik szülője nem tud felmutatni munkáltatói igazolást, azaz otthon mereszti a s*ggét, mint én (hö), annak a gyereke júniusban már nem mehet óvodába. Ezt a döntést máig nem értem, se nekem nem jó, se a gyereknek, úgyhogy rejtély, de biztos jó valakinek.
**Pázsit-tó strand, nagy kedvenc, ne gyertek ide semmiképp, hogy ne legyünk sokan :)

2017. június 2., péntek

Drukkol-tippel

Nyelvi tévesztések 1. rész
Majdnem négy éves fiam gyakorlatilag tökéletesen beszél, néhány hang még nincs teljesen a helyén, de egész mondatokban, minden hang megvan, összetett gondolatokkal. Szinte észrevehetetlen, mikor hibát vét. Éppen ezért számomra mint afféle nyelvésznek ezek a legérdekesebbek.
A minap felfigyeltem rá, hogy összetéveszti a drukkolást a tippeléssel:
- Drukkoljál, hogy zöld lesz-e (a lámpa)!
Ez a hiba valószínűleg onnan jön, hogy vezetés közben, pirosnál állva többször mondtam neki, hogy drukkoljon, hogy zöld legyen, de valóban, ez a használat nagyon hasonlít ahhoz, hogy tippeljük meg, milyen színű lesz a következő. Sőt, tippeljük meg, hogy zöld lesz, mert drukkolunk, hogy zöld legyen...
Úgyhogy teljesen más környezetbe kellett helyeznem a két szót, hogy szétválasszam:
Drukkolj, hogy sikerüljön négyet ugrálnom egy lábon.
Tippeld meg, hogy hányast mutat a dobókocka, ha leesik.
vagy
Tippeld meg, merre fog elindulni az ide-oda menő autó legközelebb.