2017. február 8., szerda

Expanse újra

Számomra teljesen érthetetlen, hogy sikerült meggyőzni mindenkit, hogy csináljanak második szezont, de megérkezett az Expanse season 2! A scifiket eleve le szokták lőni, és ebben még van nehezítésnek sok szál, összetett karakterek, undorító vírus, nehezen érthető beszéd, szóval minden, ami miatt kevés nézője kéne legyen - és mégis. Én csak örülök neki, mert szerintem jó sorozat. Spoiler.

Új karakter Bobby Draper, aki lehetne nagyobb szerintem, nem tűnik nagyon ki a csapatból, viszont a színész jól hozza a szerepet. Egyelőre nem tudtunk meg sokat róla, csak annyit, hogy a terraformálás a szívügye, és hogy inkább harcol, mint tétlenül ül.
A többiek hozzák ugyanazt, mint az első szezonban, kedvencem még mindig Miller. Vannak elvei, és ha épp sugárfertőzött is, behúz annak, aki benne van a bögyében.
A látvány nekem tetszik, jók az űrbeli jelenetek, az űrállomások fémrideg környezete, és ezzel kontrasztban a földi jelenetek. Nem akadtam fenn eddig semmin. Az űrcsata a lopakodó űrhajóval szintén tetszett, még taktikailag is.
A Föld-Mars konfliktusban a kerekasztal szerintem kicsit erőltetett volt, és főleg erőltetett a parancsnok lemondása. De máskülönben a sztori rendben van, folyik előre. Jó lenne még egy szezon legalább, gyanús, hogy nem lesz, de ezt mindenképp végignézem, az biztos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése