Hómérő

Kistücsök az alábbi mesét mesélte (szinte egyedül mesél magának, én néha belekérdezek, meg az elején elkezdem) tegnap (most nem mesélősen írom le, hanem zanzásítva, általában ki szoktuk cizellálni): Százkét kocka szeretett volna elmenni az állatkertbe, de nem fértek be az autóba, mert az autóba csak százan férnek be, úgyhogy nem tudtak elmenni együtt, ezért inkább otthon maradtak. Játszani kezdtek a fogaskerekes játékkal. (Anya közbeszól: de a fogaskerekes játék nincs otthon, mert a Mamáéknál van... De mondja ő, a százkét kocka anyukája vesz ugyanolyat otthonra is!) Megbeszéltük, mit hogyan építenek fel, ki melyik ringlispílbe ül bele, milyen színű kocka építi a fogaskerekeket, satöbbi. Aztán tizenkét óra lett. (Anya közbeszól: akkor ebédidő van.) A százkét kocka anyukája főzött ebédre paradicsomlevest és rakott krumplit, és a százkét kocka mind odaült az asztalhoz, és megették, aztán elmentek délutáni szundizni.
Szóval így mesél, igen. Ha sokat kérdezzük arról, mi történik az oviban, akkor hasonló eredményre jutunk: kapunk egy kalapnyi történetet, amiből nem tudjuk, mennyi igaz, de jó eséllyel a fele sem. Viszont ebben a hónapban volt végre fogadóóra, úgyhogy elbeszélgettem az óvónénikkel. Szerintük Kistücsök "furcsa kisgyerek" a szám-mánia miatt, de teljesen normális a viselkedése egy három és fél éves gyerekhez képest a szocializáció kezdeti szakaszában. Megvan a saját kis komfortzónája, azon belül elvan, mással nem kommunikál, és többnyire a szuper új pénztárgéppel játszik, mert azon tényleg megjelennek a számok egy kijelzőn, ezért le tudja írni rajta egytől százig a számokat. Aztán visszafelé.
Ezt amúgy otthon is csinálja, csak ott más számokkal: hűtőmágnesekkel, kinyomtatott kis papírszámokkal, vagy a gépemen a billentyűzettel. Ez amolyan önnyugtatás, stresszoldás lehet neki. Amióta kitalálta, kevesebbet is zenél.

Ha már billentyűzet, volt egy aranyos játékunk - akkor éppen betűket írtunk számok helyett. Mondtam, hogy írja le azt, hogy "hőmérő", de úgy írta le, hogy "hömérő". Kiejtettem neki, nevetett, aztán leírta, hogy "hümérő". Ezen még jobban nevetett, végül leírta, hogy "hómérő". Utána vagy tíz percet beszéltünk arról, hogy az mi lehet: biztosan megméri, milyen hideg a hó.
Nemrég felfedeztük a Kockásfülű nyúl meséit, azóta hanyagoljuk a Charlie and the Numbers-t, ami eddig teljesen kizárt minden más mesét. Most viszont van némi változatosság, a nyusziból több van, mint tíz, és aranyosak is. És a legnagyobb előny, hogy Pindúrtündér is imádja, és nyugton ül három rész erejéig.
Végre lett két gyerekasztalunk, úgyhogy most újra elkezdtünk rajzolni (eddig nem volt hajlandó leülni a saját asztalához, mert szerintem úgy érezte, hogy a húga "kitúrta"). Számokat, persze, de most ilyenekkel próbálkozom, hogy ha rajzolunk egy fekvő hármast, és egy V-t rajzolunk az aljára, az már egy szívecske. Gyönyörű napot rajzolt egy héttel ezelőtt például, szóval ügyesedik. Pici pöttyöt nem tud, azt most tanítgatom neki.
Amúgy mostanában elég kedvetlen, nem nagyon akar semmivel játszani, szerintem ő is unja a telet. Szívesebben sétál, otthon is ugrál, mászkál, nem bír egy helyben maradni. De azért elkezdtünk logikát fejleszteni a Quarto nevű játékkal (erről külön postban), egyre többet játszik a "kicsi legóval", azaz a nagyfiússal, és mostanában sokszor főz nekem uzsonnát vagy vacsorát a több darabkás játékokból ("kockaleves", "békás-építőkockás ragu", stb.), aztán megmondja, hogy vigyázzak, mert még egy kicsit meleg. És amikor beteg voltam, még azt is hozzátette, hogy azért készítette, hogy meggyógyuljak.

Szóval fejlődik az empátiája is. Azért még nem az igazi, a tesójával sokszor bánik durván, meglöki, kitépi a kezéből a játékokat, rávicsorog, rákiabál, satöbbi, de vannak igazán megható pillanatok is: együttjátszás a fürdőkádban, vigasztalás egy elesés után, kergetőzés a gyerekszobában, és egyszer volt már olyan is, hogy kézen fogta, és gyengéden átvitte a másik szobába, amikor tudta, hogy oda kell menni. A tesó-kapcsolatot Plukkido segítségével fejlesztjük (erről szintén külön postban).
Három nagyon jó beszólása volt ebben a hónapban:
1. Apa születésnapját megünnepeltük Mamáékkal, aztán másnap otthon a szűk kis családdal, és akkor kérdeztük viccesen, hogy hány éves Apa. Harmincöt, vágta rá magabiztosan. De mondom még csak harmincnégy. Mire ő:
- De nem, mert tegnap volt harmincnégy, de azóta volt még egy torta, úgyhogy most már harmincöt.
2. Azzal szórakoztunk, hogy nagyon nagy számokat mondtam neki (nyilván ezer alatt maradva), és el kellett döntenie, hogy páros vagy páratlan. Ötszázhuszonkettő meg ilyesmi. Aztán egyszer csak elrontotta, az ötvenötre azt mondta, hogy páros. Átvettük még egyszer, hogy a 2, 4, 6, 8, 0-ra végződő számok párosak, az 1,3,5,7,9-re végződőek páratlanok. Erre rám néz:
- Akkor a nulla is páros!
Ez azért érdekes amúgy, mert ezt speciel sose mondtuk neki, mindig 2-től indítottuk a magyarázást, és összetettük két ujját.
3. Van egy nagyon menő lábasalátétünk, háromszor három faléc csúszik egymáson, hogy összenyomható és széthúzható legyen. Kistücsök éppen nem volt éhes annyira, maga elé vette, elkezdett játszani vele, kinyitotta, becsukta, majd rámnéz:
- Négy kicsi rombuszból négy kicsi négyzet!