2017. november 28., kedd

Valami szép

Most, hogy hirtelen sokkal többet kell autóznom, és még botor módon nem másoltam fel a pendrive-omra az aktuálisan olvasott könyv hangoskönyv verzióját, hatványozottan rájöttem az eddigi tudásra, hogy a Rádió Rock hiánypótló és minőségi, mondhatni tökéletes. Nem is értem, hogy nem létezett korábban.
Nyilván vannak számok, amelyek nem tetszenek, de ez minden rádióval így lenne. Az alaphangulat, a műsorvezetők hozzáértése és vidámsága, a Rock Reggel, meg az egész, teljesen jó. Az egyetlen gondom, hogy valamiért nem lehet jól fogni nálunk, úgyhogy csak akkor tudom bekapcsolni a rádiót, amikor már beértem Budapestre.

Az is tök jó, hogy játszanak fülbemászó, régi, ismerős slágereket, de bőven játszanak feltörekvő bandáktól is, és már többször volt olyan, hogy tetszett, és utánanéztem az együttesnek. Pl. Itt van a Fangler's és a Valami szép (meg a többi számuk), de volt már is,  csak nem mindig tudom megjegyezni vezetés közben. De ha sikerül megjegyeznem többet, akkor írok majd még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése