Párizsilepke és cicahegedű

Pindúrtündér 26 hónapos. Elképesztő empatikus képességei vannak: miközben olvassuk a mesét, hogy fáj a nünüke feje, puszit ad neki (=megpuszilja a képet a könyvben), de mindenkit megsimogat vagy megpuszil, ha fáj valamije, ha szomorú. Szeret orvososat játszani, a karácsonyra kapott hatalmas macija lesz "beteg" általában. Mindenki felől érdeklődik: "mit hozott Levi a bölcsibe?", "milyen nyakláncod van, Anya?", és azt is közli, ha a tesója szipog, és ki kell fújni az orrát. Ugyanakkor persze elég határozott elképzelése van a világról, és ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné, akkor van toporzékolás. Azt képzelem, hogy ez az esetek többségében abból fakad, hogy bár gyönyörűen beszél (erre mindjárt kitérek), ha izgatott, akkor nem tudja kifejezni magát, és ez frusztrálja. Meg persze sokszor csak azért mond ellent, mert most már tudja, hogy megteheti, és akkor mindenféle trükkökre van szükség, hogy elfelejtse. A figyelemelterelés többnyire működik.

Beszéd: gyakorlatilag készen van. Van, hogy szavakat nem tud, és akkor többször megpróbálja ugyanazt elmesélni, mire rájön, hogy mindig ugyanott elakad, illetve mint mondtam, ha izgatott, akkor nem tudja elég gyorsan kifejezni, mi van a fejében, de már ilyen mondatproduktumok vannak:

- Apa, gyere, szeretném megnézni a Holdat!
- Kérek szépen szalvétát, lecsöpögött a tejecském.
Hangokban is elég ügyes, az L szerencsére megmaradt a legelejéről, nyilván nincs még R, illetve az S-SZ-Z-ZS nem tiszta, de már hallottam, hogy elkezdte megkülönböztetni.
A felszólítómód még néha nem megy, és még mindig "Megmutatod", de már többször sikerül, mint nem. Szóval nagyon ügyesen beszél.

Nagyon ügyes a mozgása is, nagymotoros és kismotoros egyaránt. Szépen ugrál páros lábbal, állandóan egyedül akar lejönni a lépcsőn, nem esik el a hóban a lejtőn, illetve számomra döbbenetes módon kirak egyedül 24-es kirakósokat, anélkül vesz el bábukat a pályáról, hogy más bábukat ledöntene, és gyönyörű csigákat rajzol.

De az elméje tetszik a legjobban, a képzeletvilága, a gondolkodásmódja. Simán érti, amikor képzeletben játszunk el valamit (például mindennemű műanyag lábos nélkül tud levest főzni, kínálni nekem az almás pitét, stb.), kreatívan asszociál (pl. egyszer a karácsonyra kapott szendvicsből kivette a két filc anyagú játékpárizsit, összefogta, és közölte, hogy "párizsilepke"), és néha a semmiből támadnak mókás ötletei (pl. a szintén karácsonyra kapott kötött cicával játszik, és egyszer csak nagy komolyan mondja, hogy "hegedűje van a cicának", és ha rákérdezek, úgy is érti). De dalokra is asszociál: beszélünk a hóról, akkor rögtön jön a Hull a pelyhes..., ha a napokról beszélünk, akkor rögtön "Szerelemcsütörtök", sőt, a dalok egymásra is asszociálnak, például volt már ilyen remix, hogy "Száncsengő vígan szól // a kakukk hangja, bábot cipel szorgos hangya".

Most, hogy kevesebbet vagyunk együtt, néha előfordul, hogy szeretetrohama van. Megölel, hatalmas cuppanós puszikkal borít be, és a fülembe súgja, hogy "Nagyon szeretlek". Ilyenkor minden toporzékolás és nyafogás és ellentmondás emléke elillan, és minden értelmet nyer.

Mindblown

Tegnap egy csapásra lett közepesből mindblowing a Star Trek: Discovery! SPOILER

Szénaleves

Amióta Kistücsöknek egy csapásra lett barátja az oviban, azóta egy pár dolog máshogy van. Először is, a legtöbbször fut befelé az oviba, mire utolérem a csoportszobában, már levette a kabátját-cipőjét, átöltözött, és rohan befelé. A kis barátja múltkor utánam futott a folyosón, és közölte, hogy "Majd meghívom KT-t a szülinapomra!". Semmi kérdés, simán kijelentette. Megkérdeztem, mikor lesz a szülinapja, mire azt válaszolta, hogy "Nem tudom, valamikor tavasz végén"...

A másik ilyen történet az, hogy az utolsó nap kaptunk egy picike kék karácsonyi csomagot az oviból, amire azt mondta Kistücsök, hogy azt majd karácsonykor kell kibontani. Azt hittem, minden gyerek kapott ilyet, hazavittük, ott volt a fa alatt 24-én. Kibontotta, és kiderült, hogy az egyik kis ovis társnője személy szerint neki rakta össze a dobozt rengeteg szeretettel: volt benne matrica, saját rajz, saját készítésű karácsonyfadísz, jókívánság, kiskancsó... Látszott az ajándékon, hogy a kislány rengeteg energiát ölt bele, hogy szuper ajándékcsomagot készítsen. Természetesen a januári első napra mi is készültünk egy kis köszönőcsomaggal, azt hiszem, sikeres is volt.
Úgyhogy Kistücsök kifejezetten szociális lett. A tesójával is rengeteget játszanak, nevetnek, nyilván veszekednek is, de ez is a társasági élet része. A legjobb, amikor direkt a kicsi kedvéért bolondozik, hogy nevettesse.

A fotókon mindig vicsorog, alig lehet találni olyat, amin nem

Aztán azóta mindenkivel, aki hajlandó rá, papírból táblácskákat vág ki és számkártyákat készít, mert ez volt a breakthrough az oviban. Én igyekszem rávenni, hogy mást is játsszon, de mindenfélét szívesen vágogat, és a kedvenc játéka egy csomag corn flakes-es dobozból kivágott számkártya, 1-63-ig, majd 70, 80, 90, 100, 1000 és 1009.

Karácsonyra kapott jó és érdekes játékokat, de általában mindegyikhez kell egy kis szülői segítség, amiből mostanában kevesebb van neki, de azért tetszettek neki. És a bontás is: most már jobban értette a koncepciót, mint tavaly, és ügyesebben is bontott. De még mindig felsoroltatom vele, kitől mit kapott, csak hogy megjegyezze. És idén is készítettünk a gyerekekkel ajándékot, hogy ők is értsék, miről szól ez az egész (másokra szeretettel gondolni).

Kistücsök nyelvi humora maradt a régi, viszont az újdonság az, hogy egymáshoz nem illő szavakat mond, és utána nevet rajtuk. Az utótag legtöbbször "krém" vagy "leves", például: "Matuka-leves", "kályhakrém", "Pokrócleves", stb. Ennek az egyik legaranyosabb emléke az, mikor a Mama viccesen megkérdezte tőle, hogy mit esznek a hintalovak. Mire ő: "Szénalevest".
De azért a nyelvi humor korábbi fajtáit is gyakorolja, ebből az ehavi két legjobb a "darált fészek" és a "krokoládé".

Megismerkedett a BAccordLOGic zeneoktatási módszer alapjaival, még nem mélyült el benne, de tetszik neki, mert ebben is vannak számok. Sajnos nincs időm annyit foglalkozni vele, amennyit szeretnék, és ez nem kifogás, hanem az utóbbi hónapok tapasztalata... de azért a kis lépés is lépés.

Egyetlen pont van, ahol számomra nem pozitív változást észleltem: a mesehallgatásban. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, de valahogy sokkal agitáltabb, nem tud egy helyben ülni és végighallgatni egy esti mesét, holott korábban ez már ment. Ennek lehet oka az, hogy unalmasak számára a mesék (nem igazán vettünk új mesekönyveket mostanában - bár régen százszor is meghallgatta ugyanazt), vagy nem neki valóak (sok kicsiknek való mesekönyvünk van és sok kép nélküli, de kevés olyan, amiben már kevesebb a kép és több a szöveg, de mégis ovis), vagy csak nem bír lenyugodni a nap végére (főleg ha nem volt kint egész nap valamiért), nem tudom. De még amikor kitalálós mesét mesélünk, akkor is sokkal izgágább, és sokkal inkább rámhagyja.
Ezen mindenképp szeretnék változtatni, csak nem tudom, hogyan.

Mindenesetre ő most elégedett az élettel. Van barátja, van tanítványa, mostanában nem volt beteg, szívesen kreatívkodik az oviban, el tudja foglalni magát otthon. Jellemző példa a személyiségére, hogy egyszer nem sima kakaós pelyhet vettünk, hanem kétszínűt (számokat és betűket, mi mást?!), és mikor reggelire azt evett, akkor először megette a barnákat, és csak utána kerített sort a fehérekre. Megkérdeztem, miért hagyja meg a fehéreket, mire ő:
- Mert azok a finomabbak.
Éééérted, a finomabbat hagyja utoljára.

Zebrafából

Ezt meg azért nem mutattam meg eddig, mert nem bírtam jól belakni, de most végre igen, úgyhogy: az egyik legmenőbb karácsonyi ajándékom, amely kézzel készült csak nekem (volt még egy csudiszép, kézzel készített jegyzetkönyv is, csak arról nem csináltam képet valamiért, pedig az is megér egy misétképet).

Ékszertartó, zebrafából.
<3

Emlékstrukturálás

Tegnap végre megjött a jó kis Cewe fotókönyvem, amelyet 2017-ről csináltam. Bazi drága volt, de megérte!
Korábban is hívattam elő fényképeket (sajnos a fotexfotó elment Budáról, azóta nem olyan minőségben, mint régen), és mindig is fontosnak tartottam, hogy legyen kézzelfogható, polcról levehető verziója az emlékeknek, de most az az új koncepció, hogy minden év elején készítek egy fotókönyvet az előző évről. Jó sok idő megcsinálni, de igazából maga az elkészítés is élvezetes, és aztán levenni a polcról és végiglapozgatni meg még jobban.
Furcsa dolog ez az emlékezés amúgy. Egyrészt ugye direkt vagyunk úgy készítve, hogy tudjunk felejteni (ne legyen teleszemetelve az agy, ne legyen túl sok és kereshetetlen az infó, illetve begyógyuljanak a "sebek" -> Inside Out c. animációs film kötelezően megtekintendő a témában és amúgy is!), másrészt ez szokás, kondicionálás kérdése, hogy ki mennyi dologra emlékszik. Nekem például nagyon kevés gyerekkori emlékem maradt meg (és azok fele is azóta jött vissza, amióta vannak saját gyerekeim), de ez a képesség fejleszthető, fenntartható.
Hogy pár fénykép egy könyvbe rendezve mennyire segít ebben, azt nem tudom - de biztos többet, mint ha nem lenne. A több mint nyolcezer google fényképet, ami eddig készült a gyerekekről, például biztos, hogy nem fogják átlapozgatni, úgyhogy az én felelősségem strukturálni, szelektálni. A mi generációnknak az lehet a problémája, hogy túl kevés emlék "maradt fenn", az utánunk jövőknek inkább a túl sok lesz a gond.

Hasznos kis hangya

Tegnap éreztem először úgy, hogy igazán hasznos kis hangya vagyok. Eddig is csináltam már ezt-azt, de többnyire mechanikus munkákat. De tegnap igazán kellett gondolkodni, és igazán igyekeztem minden tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatva segíteni. 

Ezenkívül előadást is tartottam tegnap, nem nagy dolog, csak arról, hogy mások hogyan könnyíthetik meg az én munkámat (némileg önző előadás, hehe). Ami egész jól sikerült szerintem.

És mellesleg sütöttem magos kenyeret reggelire, és bevásároltam délután. Este pedig még maradt egy minimális energia nyomdázni a gyerekekkel, Peaky Blinderst nézni és olvasni a Xenót, amin ülök már egy ideje sajnos, és ez nem a könyv hibája, hanem az időhiányé. De még így is... just a perfect day.

Még 360 ezer kilométer

Tegnap meghallgathattuk az éves céges iránymutatást és víziókat, számomra mindig érdekes nagyszabású terveket hallgatni, mert én is szeretek ilyesféléket kreálni a magam mikrovilágának szintjén. Láttunk demót, amelyben a telefonnal lehetett leolvasni a villanyóra állását, és a fotót azonnal beküldeni a szolgáltatónak (ó, de jó lenne, ha itt tartanánk!). Volt egy meghívott a Google részéről is, aki eszméletlen jófejséggel beszélt, és nagyon sajnáltam, hogy ki kellett hagynom az előadását (remélem, bepótolhatom majd). De volt egy előadás, amely különösen tetszett, egyrészt mert a marketingszöveg és a tényleges tartalom aránya kifejezetten az utóbbi irányába tolódott el, másrészt mert a nő, aki tartotta, elég magas szintű, viszont ennek ellenére közvetlen és személyes hangot tudott megütni. Elmesélte például, hogyan zajlott a vadiúj hűtőgépének javítása kb. két évvel ezelőtt: semmi sem jelezte, hogy a hűtővel baj lesz, simán lekapcsolt, tönkrement a kaja, a szerviz egy héttel később jött ki 8 órás időintervallumot megadva, mikor kijöttek, kiderült, hogy csak nincs hűtőfolyadék, viszont nem volt a fickónál, így még három nappal később sikerült újra működőképessé tenni a gépet.
Aztán elmesélte, hogy az ő ideális világában ez hogy nézne ki: a hűtő magától figyelmezteti a felhasználót, hogy alacsony a folyadéktartalom, valamint magától szól a szerviznek, hogy szükség lesz új folyadékra. A szerviz proaktívan felhívja a felhasználót, hogy mikor lenne jó neki, a vásárlói kérésekből, lakhelyekből és feladatokból automatikusan generálódik egy legjobb útvonal a szervizes ember számára, egy listával, hogy milyen alkatrészeket vigyen magával. És a javítás így sokkal kevesebb időt venne igénybe mindkét fél részéről.

Ami alapvetően tetszett, és én szeretem azt, ha egyszerű és kiszámítható az élet, és nem kell szabit kivennem egy szerelő miatt. Meg azt is szeretem, amikor nem utólag kell elhárítani a problémát, hanem meg lehet előzni. De azért mostanában néha kicsit kapkodom a fejem, hogy mi minden zajlik már a háttérben, a tudomásom nélkül - nem mondom, hogy tartok tőle, csak jó lenne, ha meg lehetne nézni egy afféle Feladatkezelőben ezeket, és lelőni, ha nem tetszik.

Utóbb éppen a Google küldött nekem egy aranyos összegzést a decemberi tevékenységeimről, a tavalyi évről és a teljes eddigi történetemről, és ez volt benne:

Kedves. És kicsit ijesztő.

Később leráznak majd

Amúgy amióta dolgozom, azóta egy dolog tényleg átértékelődött, megváltozott bennem. A csemeték már korábban is intézménybe jártak, viszont én hoztam el őket, és gyakorlatilag délután 4-től együtt voltunk. Tekintve, hogy 7 körül kezdjük az esti ájtatosságokat, ez mondjuk nettó három óra volt minden hétköznap. Viszont most már fél 6-ra érek haza legelőbb, így most a korábbinak a fele a rendelkezésre álló idő.
Persze lehet mondani (hallottam többször), hogy akkor az biztos minőségibb lesz, de az igazság az, hogy eddig is minőségi volt, úgyhogy ez flat veszteség. Így tehát egyrészt minden olyan délutáni program, amely miatt időt kell töltenem a családtól távol (legyen az orvos, kozmetikus, vásárlás, egyéb), eléggé komoly mérlegre van téve (és általában sajnálom rá az időt). Másrészt a hétvégék extrán felértékelődtek, és még az eddigieknél is többet jelentenek. Értem én, hogy "most már nagyok a gyerekek", és nem én fogok mindent megtanítani és minden élményt átadni nekik, de. Nem, nem nagyok a gyerekek, sőt, és még rengeteg olyan lehetőség van, amit meg lehet mutatni, át lehet adni nekik, és amíg lehet, addig szeretnék minél jobban részt venni az életükben. Később úgyis leráznak majd, és az úgy is lesz jól.

Az év első filmélménye

Az idei évet erősen kezdtük néznivaló tekintetében: sorozatból a Peaky Blinders 1. szezont fejeztük be (erről majd ha felzárkóztam teljesen), filmből pedig az idei első a Blade Runner 2049 volt. Végre. Nekem az 1982-es nagy kedvenc volt, a többszörnézett kevesek egyike, a zenéjét meg rongyosra hallgattam magnókazettán. A folytatás méltó tisztelettel nyúlt hozzá, mind látványban, mind színészi teljesítményben hozta a színvonalat, és még a sztori is jó volt... szóval kiváló évkezdés. SPOILER.

Sólyom, fénykard

Amúgy megkezdtük a törpék módszeres nördivé nevelését. Némileg véletlenül.
Az úgy történt, hogy bizonyos úton-módon a háztartásunkba került egy LEGO Millennium Falcon, ez. Na, nem én állítottam össze. Viszont azóta ott van a szekrény tetején, hogy ne érjék el a csemeték. Igen ám, csakhogy ők túl szemfülesek, és felfelé is néznek, úgyhogy egyszer csak odaállt Pindúrtündér a szekrény elé, és rámutatott:
- Mi az, Anya?
Mondom, kérdezd meg Apát.
Na, ebből az lett, hogy azóta minden esti szeánsz úgy végződik, hogy meg kell mutatni az űrhajót mindkét törpének, szépen óvatosan kinyitogatni a kihajtókat, megmutatni, hol van Han bácsi, Rey, Finn és BB-8 ("bibié"), és utána megnézni a Force Awakens-ből azt a négy percet, amíg felszáll a Jakkuról a Falcon...
Ja, és mivel épp akció van a Nesquick kakaós gabonapehelynél, és sikerült szereznünk Rey fénykardja csipeszt, a következő lépés a fénykardos sziklavágós jelenet lenne a The Last Jedi-ből, de azt egyelőre nem találom dzsatubin...
De azért majd mutatunk nekik Star Treket is, hogy nehogy egyoldalúak legyenek. :)

Újév, óév

Az újév első három napján minden volt: rendrakás, kreatívkodás, pihenés, összebújás, filmnézés, nehéz döntés... De mindegyiknek megvan a helye, és eddig nem érzem, hogy bármit rosszul csináltam volna.
A szilveszter rengeteg finom étellel, társasozással (Imperial Assault -> itt eléggé bántottak minket, de azért büszkén viseltük; Wits and Wagers -> ez az a játék, ami tök jó, csak én vagyok nagyon béna benne; Dark Stories -> a régi szép idők emlékére) és beszélgetéssel telt; mindig jó az évkezdés, ha jó a társaság.
Azóta próbálom bepótolni a két órányi alvás okozta hiányt, talán ma sikerült. Meg rendet raktam az asztalomon az új év, tiszta környezet szellemében. Két és fél óra volt.
Ma pedig levezetésképpen azt csináltam, hogy átnéztem az összes tavalyi fotónkat, és csináltam egy "Best of 2017" albumot. Jól esett a kis áttekintés, megmosolyogtam. Ez az aktuális tavalyi kedvencem (ha valakinek szüksége van egy kis mosolygásra, akkor bátran nézzen rá mindig):