Böjt

Azt nemtom mondtam-e már, hogy szerintem a böjtöt most már nem húsra kellene értelmezni. A XXI. század bőségében nem az számít önmegtartóztatásnak, ha nem eszünk húst; aki eszik, az kb. minden nap eszik, tehát ha egy napot ki kell hagyni, az annyira nem rázza meg (mondjuk a 40 nap már keményebb lenne), aki meg nem eszik, annak meg amúgy is mindegy.
Ehelyett amivel most igazán megtartóztathatnánk magunkat (akár negyven napig is, mint régen, de mondjuk Nagypénteken), az a cukor. De nincs csalás: nincs méz, nincs édeske/pötyi meg xilit se. Ne szabadjon semmi olyat enni, amiben van cukor. Az lenne az igazi böjt!
Mert számomra kicsit vicces, hogy itt rettentően böjtölünk (már aki), és közben teletömjük a bendőnket mézes kenyérrel meg cukros-diós tésztával, iszunk hozzá egy kis gyümölcslevet, stb. Lehet, hogy jövőre inkább így is csinálom, most, hogy ezt így kitaláltam.

Stolen Dance

Látszik, hogy mennyire le vagyok maradva itt a sok remeteség miatt, de ma találtam egy újabb zenét (teljesen véletlenül), ami 2013-ban volt a toplisták élén, de így öt évvel később azt kell mondjam, megérdemelten.
A Milky Chance egy német együttes, ami sem a zenéjükön, sem a kiejtésükön nem látszik, talán a precizitáson. Általában nem kedvelem a folk / indie vonalat, de ezek tudnak valamit. Nyilván a Stolen Dance volt az első, amire rábukkantam, de miután azt meghallgattam vagy négyszer egymás után, nekimentem a többinek. Személyes kedvenc a Down By The River, még a klippje is jó.
Ilyenkor néha sajnálom, hogy nem tudok gitározni.

Jessica Jones 2

Sikerült megnéznünk a Jessica Jones második szezont. Aki azt várja, hogy marad az antihősös-nyomozós-szuperképességes-newyorkos vonulat, az részben csalódni fog. Ezek megvannak ugyan, de a második szezon ennél sokkal mélyebb. SPOILER.

Bibis a kezem, elefánt

Végre Pindúrtündérnél is eljött az az idő, hogy nem tartom számon, hány hónapos, csak azt tudom, hogy még épp nincs két és fél éves (amúgy 28). Egy ideje végre elfelejtette a Hull a pelyhes fehér hó-t, úgyhogy azóta mindenfélét énekelget (Elvesztettem zsebkendőmet-től a Rain, rain, go away-ig elég széles palettán), és most már nemcsak felismerhetően, de majdnem minden hangot eltalálva. Sőt, ami számomra új dolog, ő szeret velem együtt is énekelni, azaz ha elkezdem az A part alatt-ot, akkor bekapcsolódik.
Sőt, költ is. Múltkor mikor még nem volt kedvük elaludni, vagy húsz percig nevettek azon, hogy "Csiga-biga pupula, milyen édes a baba?". A beszéde egyébként gyönyörű, összetett mondatok, értelmes gondolatok. Néha egy-két hiperkorrekció, mostanában az ikes igék a sláger, az iktelen igéket is úgy mondja "A maci megyik" és ilyenek, de szerintem csak akkor, amikor nagyon szeretné szépen mondani. Amikor nem figyel oda, akkor rendesen mondja.

Szavakat persze alkot, ha nem tudja, mi az, pl. a csavarhúzó és a csavarkulcs szintézise a "kulcshúzó". De amúgy érti a világot, és vissza is adja, ami azt jelenti, hogy mindent azonnal elmesél, narrál. Ma például pont találtunk két katicát a padláson, amelyek valahogy még éltek, és némi kézen futtatás után elengedtünk őket. Azonnal szaladt le, hogy elmesélje, és még arra is kitért, hogy az egyiknek nagy pöttyei voltak, a másiknak meg kicsik.
Emiatt a társalgási hajlam miatt a szerepjáték egyre fontosabb az életében. Egy óráig tudja azt játszani, hogy sütünk-főzünk a plüss macinak meg a plüss nyuszinak, kezet mos nekik, kiteszi a tányérokat, csészéket, megetetjük őket, aztán elmosogat (!). De tényleg. Feláll, elviszi a tányért egy másik helyre, a kijelölt "csaphoz" (pl. a kanapéra), úgy tesz, mint aki leöblíti őket, aztán eltörölgeti egy ruhazsepivel, és visszahozza.
De játszottunk már olyat is, hogy a kismacinak a tigris az anyukája, és együtt felmásznak a székre, és a tigris megmondja a kismacinak, hogy majd ő vigyáz rá, és nem fog leesni, és a kismaci hozzábújik, és ad neki puszit. Meg múltkor egy plüss elefánttal hármasban üldögéltünk a játékházban, pakolgattunk kártyákat, erre egyszer csak megszólalt:
- Képzeld, bibis a kezem, elefánt.
Nem nekem mondta el, hanem az elefántnak.
Sőt, igazából nem kell neki semmilyen plüss, baba vagy legofigura sem. A kezéből is tud kézmanót, kézelefántot, kézpókot varázsolni. Ez utóbbi nagy kedvenc, mert a kézpókkal el lehet énekelni és játszani az Incy-wincy spider-t.

Az elmúlt hónapban többször előfordult, hogy a "megoldóember" ködös fogalmára egy egészen más, aranyos képzetet társított, mert volt ilyen, hogy láttunk egy félkész házat, mondom, még nem építették fel, mire ő:
- Nem építették fel a meteorológus bácsik.
Ezt így. Meg múltkor azt játszottunk, hogy leesett a maci a kanapéról, és megkérdeztem:
- Kik mentik meg a macit?
- A meteorológus bácsik!

Két dolog még: az egyik, hogy szerencsére ő elmondja, mitől fél. Most éppen a fekete, hangosan ugató kutyáktól. Amikor este lefekvéskor egy kutya ugatott kintről, akkor mondta el. Akkor megbeszéltük, hogy a nem aranyos kutyusok alszanak éjszaka, és amit hall, az csak egy házőrző kutyus lehet, mivel csak azok vannak fenn éjszaka, és a házőrző kutyusok viszont mind aranyosak, hiszen őrzik a házat. Ez elégnek tűnt egyelőre.
A másik, hogy eddig is szerette az édességet, de most már egyre inkább kialakult a női desszertes gyomra. Elképesztő, hogy bármennyi édes dolgot képes megenni, sőt, számon tartja, hogy mi van a szekrényben, és ha valamilyen ételt egyszer kapott édesen, többé nem eszi meg simán (pl. zabos tejecske -> amióta kapott bele mazsolát, azóta simán nem eszi meg). Nem mondom, hogy parázom az édességevésen, mert szerintem képesek vagyunk kordában tartani, meg ha belegondolok, mi mennyit ettünk gyerekkorunkban, akkor állandóan elképedek, de mégis... ez az én felelősségem, nem az övé. Nekem kell elérnem, hogy változatosan és egészségesen egyen. És a tesójánál sose volt ilyen érzésem, de nála néha rezeg a léc.

Szórekordok

Ma megtaláltam életem eddigi legérdekesebb Wiki oldalát, a Magyar nyelvi szórekordok listáját. Személyes kedvencem a fosszilisdinoszauruszhányásvilágranglista-megdöntés. De érdemes körülnézni, a többi is tiszta élvezet.
'Nuff said.

*Van sima Szórekordok listája is, de az közel se ennyire élvezetes.

Utánfutó

Télen is kell mászni

Kistücsök csinált magától szorzótáblát. Pontosabban a 10x10-es rácsot a Mama rajzolta meg neki, ő pedig kitöltötte: az egyes, kettes, ötös, kilences és tízes szorzótábla magától, utána a négyest megbeszéltük, hogy az olyan, mint a kettes, csak minden másodikat hagyja ki. Utána kiszámoltuk a hármas sort, és akkor már csak a 6,7 és 8 maradt vissza, összesen kilenc cella. Azokat is szépen kiszámoltuk, és ő írta bele. Nagyon büszke volt rá.
Ha már számolás, az a szabály, hogy kétjegyű számokat nem szorzunk egymással, mert az úgyse megy (ezzel elejét véve a reggeli közbeni kérdések nagy részének), de ugye négyéves gyerek, feszegeti a határokat, úgyhogy egyik reggel kakaós pehely evése közben megkérdezte, mennyi 183*10. Mondom számold ki, ha valamit tízzel szorzunk, akkor olyan, mintha nullát tennénk a végére. Ezt ugye elég nehéz fejben végiggondolni, mert ezresváltás van benne, egy ideig gondolkodott, de aztán a tizennyolcszázharmincból sikerült az ezernyolcszázharminc. Ami újabb szintlépés fejben gondolkodásban, szerintem.

Kuckó az ablakban

Az új sláger amúgy a malomjáték: kapott egy kézzel, fából készítettet Apától, és most már egész ügyes benne. Igyekszem mindenkinek hangsúlyozni, hogy nem kell mindig nyerni hagyni, de egyelőre rám hárul a feladat, hogy megtanítsam veszíteni is. Tűrhetően viseli, és mindig azt hangsúlyozom, hogy mit tud tanulni belőle.
Van egy új közös motivációs játékunk is: amikor nem szeretne valamit megcsinálni (öltözködés, esti pisilés, miegyéb), akkor megkérdezem, hogy "És az utánfutó jön?", és akkor én megyek elöl, ő pedig szorosan követ, és nem a lehető legrövidebb és egyenesebb úton megyünk a feladat helyszínére, hanem a lehető legkanyargósabban "jaj, nem erre kell menni", és közben nevet.

Ezt a füzetében találtam,
egyáltalán nem segítettem neki benne

Nagyon praktikus játék, mert mostanában sok kötelező dologhoz nincs kedve.
Amúgy is rájött egy kis tavaszi zsongás, állandóan ugrál, lóbálja a kezét, nem tud mit kezdeni az energiáival, pedig visszük ki, amennyit csak tudjuk.
Ami viszont a legnagyobb öröm számomra, hogy éppen ma megdicsérte az óvónéni, hogy mekkorát fejlődött január óta, mert hogy most már játszik másokkal, nemcsak a számok érdeklik, hanem más is, és minden versmondásban és kreatív foglalkozásban benne van. Persze kaptunk kritikát is: amikor meseolvasás volt, és reflektálni kellett a mesére, akkor egyáltalán nem volt hajlandó, ezért az óvónéni azt mondta, hogy ezt mindenképpen kell gyakorolni iskola előtt, mert ott fontos a hallás utáni szövegértés. Úgyhogy ezt (is) fogjuk gyakorolni.
Ja, és még valami,  de ez titok: a füzetét lapozgattam, és találtam benne egy oldalt, ahol egy gyönyörű szép szívecske volt, benne egy ismerős kislány nevével...

Régi mozik hangulata

Ez a váró egyik asztala

Hétvégén időutaztam abba az érába, ahol a mozik még nem többtermesek voltak, nem csócsált mindenki popcornt és szürcsölt jó hangosan kólát közben, a várakozás perceiben mindenki halkan beszélgetett egy kellemes helyen, és a film hanghatásaiba nem rengett bele a gyomrom. Sőt, a jegyeladó néni az egyik vendég után hozta a sapkáját, ami szintén emberi, kedves dolog, és erősítette bennem, hogy ez egy jó hely.
A szentendrei moziról beszélek, ahol tipikusan művészfilmeket adnak, de azért az aktuális slágerfilmeket is vetítik. A Tomb Raidert láttam amúgy, jó volt (mondom ezt úgy, hogy nincs 100 óra játékidő mögöttem). Nyilván bele lehetne kötni egy-két helyen, de én azt kaptam, amit vártam. A csaj teljesen hiteles (a hátán az izmok!), a csavar érdekes, a látvány hozza az elvártat, és ha azt hiszed, hogy a trailerben lelőttek mindent, akkor mondom: nem.

Nyugat + zombik + kozmetika

Amúgy meg kivételesen eljutottam kozmetikushoz - de csak újhoz, mert ahova járni szoktam, az munka után úgy be van táblázva, hogy két hétre előre kell időpontot kérni. Szóval újfent ismerkedés valakivel, sintérségi faktor megállapítása, miegyéb.
Túléltem a helyzetet, mentem ki a váróba, vettem a cipőmet, és akkor már volt időm kicsit körülnézni. Az ilyen várókban általában két hónappal azelőtti Nők Lapja vagy Cosmopolitan vagy ilyesmi újság szokott lenni - itt az asztalon meghökkenve láttam a Nyugat + zombikat. Nekem sajnos nincs meg, pedig többször meg akartam venni, és már a kalapozás fázisban is tetszett az ötlet, úgyhogy kézbe vettem, lapozgatni kezdtem. Aztán gondoltam, csak megkérdezem, mi a fenét keres egy kozmetika várójában ez a könyv.
- Az Olivér miatt - jött a válasz. - A kisebbik öcsém.
Menő?

A threadek száma véges

Ismét szükségem lenne Hermione órájára. Tök jó lenne, úgyhogy lécci... Még csak nem is azért szeretném, hogy többet tudjak aludni - persze áttételesen igen, mivel most egy csomó minden nem fér bele a napjaimba, csak ha kevesebbet alszom, vagy ha más dolgok rovására megy. Nyilván jó lenne többet foglalkozni a csemetékkel, mert mindig az van, hogy hazaérek, játszunk valamit, és szinte mindig félbe kell hagyni, mert már mindjárt fél nyolc, és még el se kezdtünk fürödni. De mondjuk  tegyük fel, hogy nem tudom őket is bevonni az időbugyorba, úgyhogy csak magam lehetek benne. Akkor mondjuk kicsit tisztább és rendezettebb lenne a lakás, lenne időm megvarrni az elszakadt szoknyámat, rendet rakni az otthoni asztalomon, esetleg moziba menni, emberekkel többet találkozni, többet edzeni, neadjisten leírni az ötleteimet egy szinopszisba...
Mindig úgy gondoltam, hogy én jó vagyok multitaskingból, de most azért kezdem érezni, hogy a threadek száma véges, mert valami mindig kipottyan a fontossági lista alján, amit később bánok.

A Kutyinka-forrás legendája

A hétvégén a Tsitári forrás és Mária-kegyhelynél jártam, minimum tíz év után először ismét. Minden ott volt, amire emlékeztem, egy kicsit rendezettebben, bekerítettebben, látogatók számára kirakott táblákkal gazdagabban. A környék gyönyörű, még így a tavasz első kis álmos pislogásai közepette, sarasan és kopáran is.
Amire nem emlékeztem, az egy kedves kis szobor a pásztorfiúról, aki az itteni forrás segítségével nyerte vissza a szeme világát, maga Marton László készítette.
A főút zaját jól levédi egy kis domb, a közeli erdőből madárcsicsergés és finom erdőillat árad, néhány kedves mangalica és szürkemarha tekintget csak körbe mélán a közeli gazdaságból; minden nyugodt. Itt aztán nem rohan az idő, és valahogy több értéke is van egy-egy percnek.

Arckép a csapattól

Meg volt egy ilyen vicces játék is a teamben nemrég, hogy mindenki bolyongjon egy papírral a kezében, aztán egyszer csak meg kell állni, találni egy partnert, akivel papírt cseréltek, és ő lerajzolja a szemedet. Aztán visszacserélni a papírt, és tovább bolyongani, megállni, egy másik emberrel papírt cserélni, aki az orrodat rajzolja le. Majd egy harmadik ember a szádat rajzolja le, s végül egy negyedik a hajadat és arcodat.
A végeredmény egy papír, amely elvileg téged ábrázol, és négy különböző ember rajzolta a teamből.
Én ez vagyok:

Az vagy, amit teszel

Közben elvégeztem a Hősök Tere tréningjét két modullal (The Bystander Effect és The Growth Mindset). A szervezet azzal foglalkozik, hogy társadalmi normává emelje az odafigyelést és a magunkért és másokért való kiállást.
Nagyon sokat tanultam az alatt a pár óra alatt, amit a tréningen tölthettem, leginkább arról, hogy milyen tényezők gátolják azt, hogy másoknak segítsünk (akár közvetlenül, akár közvetve), és mit tehetünk azért, hogy ezeket a gátakat magunkban feloldjuk.
Természetesen nem arról van szó, hogy _mindig_ és _mindenkinek_ muszáj segíteni, mert csak akkor leszünk jófejek, hanem a mikro- és tágabb világunk "jobbá tételéről".
Régen ezt nagyon fontosnak tartottam, aztán lemondtam róla, de most friss energiát és új szemléletmódot kaptam, amit hasznosítani tervezek.
Furcsa fintor, hogy nagyon régen (tán igaz se volt), amikor még írói álnevem is volt, sok dedikáláson azt írtam mások könyvébe, hogy "Az vagy, amiben hiszel." Erre most jön egy szervezet, akik azt mondják: "Az vagy, amit teszel." És magamban is érzem ezt a változást, a hit (nem vallási hitről, hanem ön- és másokra irányuló bizalomról van itt szó) fontos, de a cselekedet még fontosabb.
Köszönöm az oktatóknak, és folyt. köv.
Érdeklődőknek vonatkozó videó.

Birmingham bandája

Közben sikerült bepótolnunk a Peaky Blinders-t. Nem egyforma minőségű volt a négy szezon, de nekem nagyon tetszett. Megjegyzem, sose gondoltam volna, hogy egy birminghami bűnbanda történetéről lehet engem lekötő sorozatot készíteni, tehát mínuszból indult, és még így is. SPOILER.